[Evangelium] 2006-02-26

[evangelium at communio.hu]

   2006. február 26. - Évközi 8. vasárnap

   Abban az  időben:  János  tanítványai és  a  farizeusok  böjtöltek.  Ezért
   néhányan odamentek, Jézushoz  és megkérdezték  tőle: "Miért  van az,  hogy
   Jánosnak és  a farizeusoknak  a  tanítványai böjtölnek,  a tieid  meg  nem
   böjtölnek?" Jézus így válaszolt: "Vajon  böjtölhet-e a násznép, míg  velük
   van a vőlegény?  Amíg a vőlegény  velük van, nem  böjtölhetnek. De  jönnek
   majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. És akkor, azon a napon majd
   böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára  új szövetből foltot. Vagy ha  igen,
   akkor az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz.  És
   új bort sem  tölt senki  régi tömlőbe;  vagy ha  mégis, a  bor szétveti  a
   tömlőt, és a  bor is,  meg a  tömlő is tönkremegy.  Az új  bor új  tömlőbe
   való."
   Mk 2,18-22

   Elmélkedés:

   Megújult szívvel
   A mai evangéliumban ugyan a böjtöléssel kapcsolatos kérdésről  hallottunk,
   de ez  ne  tévesszen meg  bennünket!  A húsvéti  előkészületi  időszak,  a
   Nagyböjt, csak három nap múlva Hamvazószerdán kezdődik. Ma a farsangi  idő
   utolsó vasárnapja van.

   Az evangélium szerint farizeusok mennek Jézushoz, akik számon kérik,  hogy
   miért nem böjtölnek tanítványai. Nem mondják ugyan ki, de a kérdés  mögött
   ott  rejtőzik  a  gondolat,  hogy  biztosan  Jézus  sem  tarthatja  meg  a
   böjtölésre vonatkozó előírásokat,  s ezért a  példáját követő  tanítványok
   sem. Válaszában  Jézus  természetesen  nem a  böjti  szokás  ellen  foglal
   állást, hanem csak egyszerűen  kijelenti, hogy most  nincs itt a  böjtölés
   ideje. Aztán beszél az új ruháról  és foltról, valamint az új tömlőről  és
   borról. A  farizeusok kérdésfelvetéséből  és a  jézusi válaszból  egyaránt
   kiérződik  az  a   probléma,  hogy   mennyire  kell   megtartani  a   régi
   hagyományokat és mikor lehet új  dolgokat kezdeményezni vagy bevezetni.  A
   problémát azonban napjainkban is jól ismerjük, hiszen egyesek  feltétlenül
   ragaszkodnak a régi, jól bevált dolgokhoz, s elutasítanak szinte  mindent,
   ami újdonság, míg  mások ezzel ellentétesen  mindig valamiféle  újdonságra
   vágyakoznak. Olyan ez, mint amikor például egy plébános már hosszabb ideje
   van ugyanazon a helyen. A templomba járók egy része talán  méltatlankodik,
   hogy mindig ugyanazokat a  dolgokat mondja el  az evangéliumról, s  valami
   újdonságot szeretnének hallani, a hívek másik fele viszont tökéletesen meg
   van elégedve, hogy mindig  az evangélium örökérvényű magyarázatát  hallja,
   és nem divatos szófordulatokat. Amikor  pedig ugyanerre a helyre  odakerül
   egy fiatalabb pap, aki egészen más  stílusban prédikál, az új dolgok  után
   vágyakozók elégedetten fellélegeznek,  az idősebbek pedig  meglepetésükben
   levegő után  kapkodnak a  váratlan  szófordulatok hallatán.  Hogyan  lehet
   igazságot tenni egy ilyen helyzetben? Most akkor  a régi a jó vagy az  új?
   Ragaszkodjunk körömszakadtáig  a  bevált  szokásokhoz  vagy  töröljünk  el
   mindent, ami a múlthoz köt és csak előre, a jövőre figyeljünk?

   Jézus evangéliumban  hallott válaszának  helyes értelmezése  segítségünkre
   lehet. Ő  ugyanis amellett,  hogy beszél  az új  dolgok  szükségességéről,
   mégsem mondja  azt,  hogy  a  régi  szokásokat  és  előírásokat  meg  kell
   szüntetni. Arról van  tehát szó,  hogy mindennek  megvan a  maga ideje  és
   helye. Mindazt, ami az elmúlt évszázadokban, jónak, hasznosnak, értékesnek
   és időtállónak bizonyult,  érdemes megőriznünk,  de ugyanakkor  nyitottnak
   kell mutatkoznunk az új dolgok iránt is.

   Mit jelent  ez a  vallási  és az  egyházi  életben? A  következő  kérdések
   merülnek fel bennünk ennek kapcsán:  Hogyan tudja az Egyház az  Evangélium
   örök igazságát az eredeti krisztusi üzenethez hűségesen hirdetni korunkban
   úgy, hogy az ne tűnjék elavult tanításnak, hanem időszerű mondanivalójával
   megérintse az embereket?  Hogyan tudjuk megőrizni  és továbbadni azokat  a
   szellemi és lelki értékeket, amelyek a múltban összegyűltek? Hogyan tudunk
   új távlatokat és lehetőségeket nyitni?  Hogyan találjuk meg az  evangélium
   hirdetésének új formáit és útjait? És hogyan tudunk egyensúlyt teremteni a
   régi és az új dolgok között?

   Ezekre a  kérdésekre ad  választ II.  János Pál  pápa a  Harmadik  évezred
   kezdetén című  apostoli levelében,  amelyben a  következőket írja:  Az  új
   évezredben "nem  új  programot kell  kitalálnunk.  A program  már  megvan,
   ugyanaz,  mint  mindig:  az  Evangélium  és  az  élő  Hagyomány  öröksége.
   Krisztust kell megismernünk,  szeretnünk, követnünk,  hogy benne  részesei
   lehessünk a Szentháromság életének. ... Ez a program nem változik együtt a
   különféle korokkal és kultúrákkal,  még ha számol  is velük, hogy  őszinte
   párbeszédet és hatékony kommunikációt  folytasson velük. Ezt a  mindenkori
   programot tekintjük sajátunknak a harmadik évezredben is." (Novo millennio
   ineunte 29.).
   E mondatok  a pápa  a  2000. jubileumi  év  lezárásakor írta,  amelynek  a
   jelmondata  ez  volt:  Krisztus  ugyanaz  tegnap,  ma  és  mindörökké.  Az
   Egyháznak  minden  korban  ugyanaz  a  feladata:  Krisztus  Evangéliumának
   hirdetése az embereknek.  De ne menjünk  el szó nélkül  a Szentatya  által
   használt "élő hagyomány" kifejezés mellett,  hiszen ez jól kifejezi,  hogy
   nem egy élettelen, idejétmúlt, holt dologhoz kell ragaszkodnunk. De  mitől
   lesz élő, élettel teli a hagyomány? Pontosan az Evangéliumtól, amelynek  a
   tanítása örökérvényű. Jézus  maga mondja: "Ég  és föld elmúlik,  de az  én
   igéim el  nem múlnak  soha" (Mt  24,35). Az  Egyház válasza  tehát  korunk
   kihívásaira egyszerre régi  is és új  is: Krisztust és  az ő  evangéliumát
   hirdetjük mindenkor, aki ugyanaz a múltban, a jelenben és a jövőben.

   Amikor 1999. Karácsonyán II. János  Pál pápa megnyitotta a jubileumi  évet
   és szélesre tárta Rómában a Szent Péter-bazilikán a Szent Kaput,  elsőként
   ő lépett át rajta az evangéliumos könyvvel a kezében. A szertartásnak ez a
   része azt  jelképezte,  hogy  Krisztus evangéliumi  tanítása  vezetett  át
   bennünket a régiből az új évezredbe. E tanítás összekapcsolja számunkra  a
   régi hagyományokat  a jövő  kihívásaival. Az  evangéliumban újra  és  újra
   felfedezhetjük az  élő  Jézust,  aki egykor  megígérte,  hogy  velünk  van
   mindennap, a világ végéig (vö.: Mt 28,20).

   "Az új bor új tömlőbe való" - mondja Jézus (Mk 2,22). Újra kell  olvasnunk
   az Evangéliumot és ez bizonyos  mértékig megújult szívet kíván tőlünk.  Az
   olvasás és  a  rendszeres  elmélkedés során  újra  felfedezhetjük  az  élő
   evangéliumot, amely új cselekvésre szólít fel bennünket és új irányt jelöl
   ki számunkra, sőt, bátran  kimondhatjuk, hogy újjáalakítja életünket.  Így
   válik az igaz  tanítás bennünk élő  evangéliummá. Isten éltető  Szentlelke
   adjon nekünk új  apostoli lelkületet az  Evangélium hiteles megélésére  és
   hirdetésére! (his)



   Imádság:

   Jézus Krisztus!
   Ha nem támadtál volna  fel, kihez mennénk  Isten kisugárzását keresni?  Ha
   nem támadtál  volna  fel,  nem  lennénk  együtt,  hogy  keressük  veled  a
   közösséget, nem találnánk meg általad a megbocsátást, a  kiengesztelődést,
   a belső újrakezdésből fakadó forrásokat. Ha nem támadtál volna fel, honnan
   meríthetnénk energiát, hogy Téged válasszunk mindig, újra és újra?
   (Roger testvér imája)