[Evangelium] 2006-02-19

[evangelium at communio.hu]

   2006. február 19. - Évközi 7. vasárnap

   Néhány nap múlva Jézus visszatért  Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a  híre,
   hogy otthon van, annyian  összejöttek, hogy még az  ajtó előtti téren  sem
   fértek el; ő  pedig hirdette  nekik az  igét. Közben  odahoztak hozzá  egy
   bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe,  kibontották
   fölötte a  tetőt, ahol  volt, és  a nyíláson  át leengedték  a  hordágyat,
   amelyen a béna feküdt.  Jézus pedig, látva hitüket,  így szólt a  bénához:
   "Fiam, bűneid bocsánatot nyertek."  Ült ott néhány  írástudó is. Ezek  így
   gondolkodtak  szívükben:  "Hogy  beszélhet  ez  így?  Káromkodik!  Ki  más
   bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül  az Isten?" Jézus a lelke mélyén  jól
   tudta, hogy magukban ilyeneket gondolnak, így szólt tehát hozzájuk: "Miért
   gondoljátok ezt szívetekben?  Mi könnyebb: azt  mondani a bénának:  Bűneid
   bocsánatot nyertek,  vagy azt  mondani: Kelj  föl, fogd  ágyadat és  járj?
   Tudjátok hát  meg,  hogy az  Emberfiának  van  hatalma a  földön  a  bűnök
   megbocsátására!" Ezzel odafordult a bénához: "Mondom neked: kelj föl, fogd
   az  ágyadat,  és  menj  haza!"  Az  felkelt,  fölvette  a  hordágyat,   és
   mindannyiuk szeme  láttára kiment.  Mindenki elcsodálkozott.  Dicsőítették
   Istent, és azt mondták: "Nem láttunk még ilyet soha!"
   Mk 2,1-12

   Elmélkedés:

   Bűneid bocsánatot nyertek!
   A béna meggyógyításának története azzal kezdődik, hogy Jézus "otthon"  van
   és azzal fejeződik be, hogy a  meggyógyult embernek azt mondja, hogy  menj
   "haza".  E  két  helyhatározó  szó  között  épül  fel  a  csoda,   amelyik
   kiemelkedik a többi  csodás gyógyulás  közül, hiszen  a testi  betegségtől
   való  megszabadulás   mellett  itt   a  lelki   bajtól,  a   bűntől   való
   megtisztulásról is szó van.

   Az elbeszélés bevezetéseként Márk evangélista pontosan megjelöli a helyet,
   ahol az esemény történik. A hely,  ahol Jézus "otthon van", Péter  apostol
   háza Kafarnaum városában. E helymegjelölés azért lehet fontos, mert  arról
   tanúskodik, hogy Jézus  otthon érzi  magát egyik  tanítványa házában,  aki
   befogadja Mesterét tanító  útja során.  Vajon én,  aki szintén  tanítványa
   vagyok Jézusnak, meghívom-e őt otthonomba és befogadom-e az életembe? Utat
   talál-e a szívemhez, otthonra talál-e a szívemben az Úr? Jézus ugyanis nem
   a lakatlan  pusztában akar  járni,  hanem szeretne  betérni  otthonainkba.
   Otthont keres nálunk. De  a helymeghatározás azért  is fontos lehet,  mert
   jelzi, hogy Jézus  nem csupán  a zsinagógákban  tanít az  istentiszteletek
   alkalmával, ahogyan  ez  abban  a  korban szokásos  volt,  hanem  kilép  a
   zsinagóga falai közül, és magánházaknál,  a városok utcáin és terein,  sőt
   később a  lakott területeken  kívül, a  tóparton és  a hegyen  tanítja  az
   embereket, akik  hozzá mennek.  Az  igehirdetés helye  tehát  folyamatosan
   kiszélesedik, egészen addig, amikor mennybemenetele előtt Jézus  parancsba
   adja tanítványainak, hogy  menjenek el  az egész világra  és hirdessék  az
   evangéliumot. Minden tanítványát  arra hívja, hogy  ne csupán  hallgassuk,
   hanem hirdessük is evangéliumát.

   Jézus tehát tanít  és otthon  van, amikor  egy beteget,  egy bénát  hoznak
   hozzá. A hordágyat  vivő négy ember  kibontja a ház  tetejét és  leengedik
   Jézus  lába  elé   a  beteget  egy   hordágyon.  Nem  kell   különösképpen
   csodálkoznunk  a   cselekedet  kivitelezésén,   hiszen  abban   a   időben
   Palesztinában egyszintes  házakat  építettek. A  házak  tetejére  kívülről
   lépcső vitt fel. Maga a tető náddal és sárral borított faágakból  készült,
   amit könnyű volt kibontani. A beteget  tehát e tetőn keresztül engedik  le
   Jézus elé. Ez a béna ember jelképezi mindazokat, akik fizikai  betegségben
   szenvednek, akik nem tudnak megmozdulni és mások segítségére szorulnak.  A
   béna segítőtársairól, a  beteghordozókról szinte semmit  sem tudunk.  Csak
   annyit, hogy  négyen  vannak, jönnek,  aztán  el is  mennek,  odaviszik  a
   beteget Jézushoz és többet nem hallunk rólunk. De azt tudjuk róluk, hogy a
   tömeg, amely körülvette  a házat, ahol  Jézus tartózkodott, nem  jelentett
   számukra akadályt. Megteszik,  amit akarnak,  odaviszik a  beteget, még  a
   tető sem állította meg őket! Jézus pedig az ő "hitüket látva" tesz  csodát
   és gyógyítja meg a béna embert.

   És ez  az a  pont  ahol a  történet  túllép a  szokásos  csodaelbeszélések
   keretén, hiszen  a  testi  gyógyulás  mellett  Jézus  a  beteg  lelkét  is
   meggyógyítja, amikor azt mondja neki, hogy "bűneid bocsánatot nyertek". Az
   evangéliumok szerint  Jézus  egyértelműen elutasítja  azt  az  ószövetségi
   elgondolást, amely szerint a  testi betegség a  bűnös lelki állapot  jele.
   Itt mégis kapcsolat van a testi  és a lelki gyógyulás között. E  kapcsolat
   lényege azonban  nem az  említett ószövetségi  elmélet, hanem  az, hogy  a
   testi gyógyítással, mint jellel, Jézus azt bizonyítja, hogy hatalma van  a
   bűnök bocsánatára, s ezzel  egyben igazolja, hogy ő  az Isten Fia,  hiszen
   isteni hatalommal rendelkezik. A  bűnök elengedésére egyedül Istennek  van
   hatalma. Erre utal a mai szentmise olvasmánya is: "Én magam vagyok az, aki
   vétkeidet eltörlöm, mondja  az Úr,  és bűneidre nem  emlékezem többé"  (Iz
   43,25). A gyógyításnál Jézus nem  használ semmilyen eszközt és nem  érinti
   meg a bénát, hanem a szavával tesz csodát. Ugyanígy a bűnbocsánat esetében
   is Isten irgalmas, megbocsátó szava az, amely eltörli bűneinket.

   Az evangéliumi történetekről sokszor elmélkedünk azzal a módszerrel,  hogy
   valamelyik szereplő  helyébe képzeljük  magunkat.  A mai  evangélium  arra
   ösztönöz bennünket, hogy gondoljuk magunkat a béna helyzetébe! Talán  most
   egyesek tiltakozni kezdenek: "de hiszen én nem vagyok béna", "nem szorulók
   rá más  emberek  segítségére", "egészséges  vagyok  és nem  kell  orvoshoz
   járnom". Igen, talán mindez igaz, de talán mégis én vagyok az a beteg, aki
   ott  fekszem   Jézus  előtt.   Magatehetetlen  vagyok,   mert  nem   tudok
   megszabadulni a magam  erejéből bűneimtől.  Szükségem van  rá, hogy  Jézus
   megbocsásson! Ha  nincs is  szükségem a  testi gyógyulásra,  de a  lelkire
   annál inkább!  A  bűnbocsánat  útja éppen  ott  kezdődik,  hogy  beismerem
   bűnösségemet, belátom,  hogy  beteg a  lelkem,  szükségem van  arra,  hogy
   Jézushoz menjek,  aki isteni  hatalmával képes  eltörölni vétkeimet.  Csak
   bűneim beismerése  után  tud  Jézus  csodát  tenni  velem,  tiszta  szívet
   teremteni bennem és új lelket önteni belém.

   Jézus azt mondja a meggyógyultnak: "menj haza"! Ezzel a hazamenetellel egy
   új élet kezdődik el  az ember számára. Megszabadult  a bűntől, ami  gúzsba
   kötötte és mozgásképtelenné tette. Isten gyógyító kegyelméből újra a saját
   lábán járhat, a maga útját  járhatja. Testi és lelki újjászületés  számára
   ez a hazamenetel.

   Ezt a  lelki  újjászületést  tapasztalhatjuk  meg,  amikor  részesülünk  a
   bűnbocsánat szentségében. A  szentgyónás befejezéseként a  gyóntató pap  a
   következőket mondja:  "Isten megbocsátotta  bűneidet. Menj  békével!"  Ezt
   hallani nem csak lelki megnyugvást jelent, hanem igazi lelki  feltámadást!
   (his)



   Imádság:

   Jézus Krisztus, Világosságunk!
   Te nem azért jöttél, hogy elítéld  ezt a világot, hanem hogy  föltámadásod
   által minden embernek elhozd az üdvösséget és a kiengesztelődés örömhírét.
   Amikor  bensőnkben  felizzik   a  megbocsátó   szeretet,  szívünk   minden
   megpróbáltatás ellenére új életre kel. Gyógyítsd, Urunk, a mi lelkünket!
   (Roger testvér imája)