[Evangelium] 2006-02-17

[evangelium at communio.hu]

   2006. február 17. - Péntek

   Jézus egy alkalommal magához hívta a népet és tanítványait, majd így szólt
   hozzájuk: "Ha  valaki utánam  akar  jönni, tagadja  meg magát,  vegye  föl
   keresztjét, és  kövessen  engem!  Mert  aki  meg  akarja  menteni  életét,
   elveszíti azt. De aki értem és az evangéliumért elveszíti életét, megmenti
   azt. Mit  használ az  embernek, ha  az  egész világot  megnyeri is,  de  a
   lelkének kárát vallja?  Mit is adhat  az ember cserébe  a lelkéért? Aki  e
   hűtlen és  bűnös nemzedék  előtt  szégyell engem  és tanításomat,  azt  az
   Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent
   angyalokkal." Aztán még  hozzáfűzte: "Bizony mondom  nektek, a  jelenlévők
   közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják Isten hatalomban eljövő
   országát."
   Mk 8,34-9,1

   Elmélkedés:

   Jézusnak a  mai  evangéliumban  mondott  beszédét  akkor  értjük  meg,  ha
   figyelembe vesszük,  hogy  közvetlenül szenvedésének  megjövendölése  után
   mondta ezeket.  Saját  sorsa  után  arról beszél,  hogy  milyen  sors  vár
   tanítványaira és mindazokra,  akik követik őt.  A Krisztus-követő  emberek
   számára is kereszthordozást jelent az  élet, amelynek végső célja az  örök
   élet elnyerése. Hiába teszünk bármit, ha az nem a Jézus iránti hűségünkből
   fakad és nem  az üdvözölés a  célja. Életünk értelmét  és célját  Krisztus
   életében ismerhetjük  fel,  aki  lemondott életéről,  és  meghalt  értünk.
   Vallási  életünkben  az  elsődleges   szempont  mindig  a  saját   lelkünk
   üdvössége. De mégsem marad a  vallásosság "magánügy", hiszen késznek  kell
   lennünk arra, hogy hitünket megvalljuk a világ előtt. E tanúságtétel lehet
   az egyik mércéje annak, hogy mennyire vesszük komolyan Jézus követését  és
   mennyire köteleztük  el  magunkat mellette.  Az  örök élet  dicsőségébe  a
   hűségesek juthatnak el. (his)



   Imádság:

   Assisi Szent Ferenc: Naphimnusz
   Mindenható, felséges Atyánk, hozzád száll a
   dicséret, magasztalás, tisztelet és hála.
   Minden a te tulajdonod, s nincs ember, aki
   méltó lenne nagy neved kimondani.
   Áldott vagy, Uram, s kezed minden műve áldott,
   legfőképpen öreg bátyánk, a Nap:
   az égből néz ő le, és tőle világos a nappal,
   és ékes, szépséges ő, tündökletes,
   ó, felséges Atyánk, mint te magad.
   Dicsérjen téged nénénk, a Hold, meg a Csillagok,
   te formáltad őket, s mind oly gyönyörűen ragyog.
   Uram, dicsérjen téged bátyánk, a Szél,
   a levegő, meg a felhő, a derűs ég s a vihar,
   te táplálod teremtményeid ezek áldásaival.
   Dicsérjen téged kedves húgunk, a Víz,
   aki hasznos, alázatos és tiszta is.
   Uram, dicsérjen téged öcsénk, a Tűz,
   vele gyújtasz fényt napszállat után,
   szép és félelmetes ő, erős és vidám.
   Uram, dicsérjen téged jóságos Földanyánk,
   ki hátán hordoz minket, s áldásait árasztja ránk:
   mienk pompás virága a réten s gyümölcse a fán.
   Boldogok, Uram, akik szerelmedért másoknak megbocsátanak,
   akik betegséget szenvednek el és keserű kínokat,
   boldogok, kik békén tűrik a föld nyomorát,
   mert elnyerik ők, felséges Atyánk, fényes koronád.
   Dicsérjen téged testvérünk, a testi halál,
   akitől emberfia nem menekülhet -
   jaj annak, kit a végső perc halálos bűnben talál!
   Boldogok, kik szent akaratodban megnyugosznak:
   a második halált nem kell elszenvedni azoknak.
   Dicsérjétek Urunkat, ég s föld seregei,
   áldjátok őt és nagy alázattal szolgáljatok neki!
   (Köszönet Kovács Tamásnak, aki az imát küldte)