[Evangelium] 2006-02-10

[evangelium at communio.hu]

   2006. február 10. - Péntek

   Jézus  eltávozott  Tírusz  vidékéről,  és  Szidonon  át  a  Galileai-tóhoz
   érkezett, a  Tízváros  környékére. Ott  egy  süketnémát vittek  hozzá,  és
   kérték, hogy tegye  rá a kezét.  Jézus félrehívta őt  a tömegből, ujját  a
   fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett  az
   égre, fohászkodott,  és  így szólt:  "Effeta",  vagyis "Nyílj  meg!"  Erre
   megnyílt a süket füle, megoldódott  a nyelve, és érthetően beszélt.  Jézus
   megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta,
   annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták:  "Mindent
   jól cselekedett: a  süketeknek visszaadta hallásukat,  a némáknak pedig  a
   beszédet."
   Mk 7,31-37

   Elmélkedés:

   A süketnéma meggyógyításának történetével még  koránt sincs vége a  csodás
   gyógyulások sorozatának. Sőt, még csak ezután következnek a jelentősebbek,
   például a vakok gyógyítása.
   A mai evangéliumban szereplő gyógyítás végén is szerepel a tiltás, hogy  a
   meggyógyult ne beszéljen  erről senkinek. Ezt  talán azért kérheti  Jézus,
   hogy ne  csupán az  terjedjen el  róla az  emberek között,  hogy  csodákra
   képes.
   Jézus személyében ugyanis nem csupán egy csodatevő gyógyítót kell látnunk,
   aki  isteni   erejének  köszönhetően   segít  a   mindenféle   betegségben
   szenvedőkön, hanem Ő a  Megváltó és az  Üdvözítő. Személyét és  küldetését
   élete  egészén  keresztül  látjuk  helyesen,  amelynek  a  tanítás  és   a
   gyógyítások mellett legfontosabb eseménye a szenvedés, a kereszthalál és a
   feltámadás. Jézus nem csupán a testi bajoktól képes megszabadítani,  hanem
   megváltó halálának  köszönhetjük,  hogy  megszabadulva  lelkünk  bűneitől,
   eljuthatunk az üdvösségre. (his)



   Imádság:

   A mélységből kiáltok fel Hozzád! Hallgass meg, Uram!
   Taníts meg, hogyan kell könnyezni a meg nem érdemelt örömben,
   s hogyan kell örülni a megérdemelt könnyekben!
   Adj erőt, hogy kevélységem csillogását elhomályosítsam,
   és az alázatosság szüntelenségét okosan csillogtassam!
   Taníts meg, hogyan kell a gyengékhez lehajolni,
   és hogyan kell a féktelen erővel szemben egyenesen állni!
   Adj erőt, hogy fölényesen legyőzzem a testet,
   és alázatosan megadjam magam a léleknek!
   Taníts szelíd szóra, ha bántások érnek,
   s hideg mosolyra, ha jogtalan dicsérnek!
   Adj erőt napközben, hogy el ne fáradjak,
   s fáradtságot este, hogy rögtön elaludjak!
   Taníts meg lendülni, hogyha Rád találtam,
   s hirtelen megállni, ha utat hibáztam!
   Ne add meg mindig, amit nagyon kérek,
   taníts bátor lenni, amikor nagyon félek!
   Engedd a világot megvetve szeretni,
   csak magadat ne hagyd soha elfeledni!
   Ez a kiáltásom, s ez maradjon végleg,
   s ha másképp szólnék, nagyon szépen kérlek,
   ne neheztelj rám, míg elfordítod orcád,
   hiszen a mélységből kiáltok fel Hozzád!
   (A budapesti Rókus kápolna bejáratánál olvasható imádság)
   (Köszönet Nagy Lászlóné, aki az imát küldte)