[Evangelium] 2006-02-01

[evangelium at communio.hu]

   2006. február 1. - Szerda

   Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték.  Amikor
   elérkezett  a  szombat  napja,  tanítani  kezdett  a  zsinagógában.  Sokan
   hallgatták,  és  csodálkozva  mondogatták:   "Honnét  vette  ezt?   Miféle
   bölcsesség  ez,  amely  neki  adatott?  És  a  csodák,  amelyeket  kezével
   véghezvisz! Nem  az ács  ez,  Mária fia,  Jakab,  József, Júdás  és  Simon
   rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?" És megbotránkoztak  benne.
   Jézus erre  megjegyezte: "Nem  vetik  meg a  prófétát, csak  a  hazájában,
   rokonai körében,  a saját  házában." Nem  is tehetett  ott csodát,  csupán
   néhány  beteget  gyógyított  meg,  kézrátétellel.  Maga  is   csodálkozott
   hitetlenségükön.
   Mk 6,1-6

   Elmélkedés:

   Az elkötelezetten hívő ember sokszor  magától értetődőnek tartja a  hitet,
   és nem érti, hogyan tudnak mások hitetlenül élni. Aki a hitből, mint Isten
   ajándékából,  meríti  erejét  a  mindennapokban   és  aki  a  hitben   él,
   elcsodálkozik, amikor egyesek mindez elutasítják.
   Jézus is elcsodálkozott, amikor látta az emberek hitetlenségét -  olvastuk
   az evangéliumban. Hiába beszél Jézus úgy, mint akinek hatalma van és hiába
   erősítik meg  isteni  hatalommal  véghezvitt  cselekedetei  mindazt,  amit
   elmond és tanít, mégis vannak olyanok  aki nem hisznek sem szavainak,  sem
   tetteinek. A hitetlenség nem csupán közömbösség vagy érdektelenség,  hanem
   Isten szándékos elutasítása.
   Isten türelméből,  amelyet  a  hitetlenek  iránt  tanúsít,  mi  is  példát
   meríthetünk.  Hiába  is   próbálnánk  valakit   erőszakkal  vagy   hosszas
   rábeszéléssel a hit útjára vezetni, az eredménytelen volna. Mert ahogyan a
   hitetlenség szándékos, de szabad elutasítás, ugyanúgy a hit is tudatos  és
   szabad elfogadás. (his)



   Imádság:

   A legnagyobb kérés
   "Legyen meg a Te akaratod!"
   Ha elkerülnek a gondok, a bánatok,
   Könnyű kimondani ezt a mondatot...
   De, ha nehéz órák jönnek, s az öröm ködbe vész?
   Ha a szív vérzik s a lélek zokog?
   Ha éjszakáknak tűnnek a nappalok,
   Akkor nehéz eltördelni ezt a mondatot,
   Hogy "legyen meg a Te akaratod!"

   Lehet az út tövises, meredek,
   Amerre Te vezetsz, arra én bátran mehetek.
   Mindennapi kérésem így csupán egy marad:
   Add, hogy csupán Téged kívánhassalak.
   Legyen minden úgy, ahogy Te akarod,
   Ha az éj temet, ha a Nap nevet.

   Fogd meg hát a kezem,
   Fogadd el újra a szívem,
   Ha az utam célját el is takarod,
   Hiszek Benned!
   Legyen mindig meg a Te akaratod!"
   (Köszönet Mrázikné Lay Angelának, aki az imát küldte)