[Evangelium] 2006-01-29

[evangelium at communio.hu]

   2006. január 29. - Évközi 4. vasárnap

   Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított.
   Mindenki nagyon  csodálkozott tanításán,  mert  úgy tanította  őket,  mint
   akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy
   ember, akit  megszállt a  tisztátalan lélek.  Így kiáltozott:  "Mi  közünk
   egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki
   vagy: az  Isten Szentje!"  Jézus ráparancsolt:  "Hallgass el,  és menj  ki
   belőle!" A tisztátalan  lélek erre összevissza  rángatta az embert,  aztán
   nagy kiáltással  kiment belőle.  Mindenki  nagyon megdöbbent.  Az  emberek
   egymást kérdezgették:  "Mi  ez? Új  tanítás,  és milyen  hatalmas!  Még  a
   tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!" El  is
   terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.
   Mk 1,21-28

   Elmélkedés:

   Krisztust hirdetni
   Kétségtelen tény, hogy a tanító  Jézus több mindenben hasonlított  korának
   más  tanítóihoz.  Ugyanúgy,  mint  az  írástudóknak,  Jézusnak  is  voltak
   tanítványai,   akiket    oktatott.   Ő    is   tanított    a    zsinagógai
   istentiszteleteken, és a kor  szokásának megfelelően nagyon sokszor  szólt
   az emberekhez könnyen  megérthető példabeszédekben. Tanítói  tevékenységét
   Jézus is  csak  felnőtt korában,  30  évesen kezdhette  meg,  és  másokhoz
   hasonlóan ő is vándortanítóként járta végig az országot. De a hasonlóságok
   ellenére különbségeket  is észrevehetünk.  Jézus újszerű  beszédmódját  és
   tanítási módszerét  a mai  evangélium  a következőképpen  foglalja  össze:
   Jézus ámulatba ejtette az embereket, mert "úgy tanította őket, mint akinek
   hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók" (Mk 1,22). Vajon mi lehet ez a
   hatalom,  ez  a   titokzatos  erő?  Honnan   származik  Jézus   különleges
   magabiztossága és tekintélye?  Mi a titka  az ajkáról származó  szavaknak,
   amelyek képesek megváltoztatni az emberek életét?

   1. Először  is  vegyük  szemügyre  Jézus  és  tanítványainak  kapcsolatát!
   Napjaink  iskolai  oktatási  rendszerében  a  tanár-diák  kapcsolatban   a
   szereposztás az,  hogy  az egyik  elmondja  a tananyagot,  a  másik  pedig
   megpróbálja megérteni és megtanulni, a számonkéréskor pedig kiderül,  hogy
   mindebből mennyi sikerült.  Bár vannak ennél  sokkal hatékonyabb  tanítási
   módszerek, amelyek a  párbeszédre, az önálló  felfedezésre vagy az  egyéni
   kutatásra épülnek, de ezek célja  nem a tanár-diák kapcsolat  elmélyítése,
   hanem a még több tudás megszerzése.
   Jézus és tanítványai kapcsolatára ezzel  szemben az jellemző, hogy nem  az
   ismeretek továbbadása illetve megszerzése a  cél, hanem az, hogy a  Mester
   és az ő tanítványai  között egészen szoros  kapcsolat jöjjön létre.  Jézus
   tanítványai mesterük  életmódját  akarják  elsajátítani,  ezért  elhagyják
   otthonukat és  családjukat, hogy  állandóan vele  legyenek. A  tanítványok
   soha nem válnak önálló tanítókká, hanem mindenkor Jézust képviselik, az  Ő
   tanítását adják  tovább,  megélve annak  igazságát,  hogy "nem  nagyobb  a
   tanítvány mesterénél".
   Ebből az lehet  a tanulság számunkra,  hogy akkor járunk  el helyesen,  ha
   Jézus követőjeként evangéliumát olvasva és élve, hozzá kötjük életünket.

   2. Jézus beszédmódjának másik újdonsága az,  hogy nem azt mondja, amit  az
   emberek hallani  szeretnének,  hanem azt,  amit  az Atyától  hall.  Nem  a
   levegőbe beszél, hanem kinyilatkoztatja  az embereknek az Atya  tanítását.
   Beszéde nem tájékoztatás az Atya életéről, hanem meghívás számunkra,  hogy
   Krisztus által és a Szentlélekben  bekapcsolódjunk az Atya életébe.  Jézus
   szavainak hallgatása nem csupán a szellemi gyarapodás lehetősége, hanem  a
   szívünk megtérését igénylő isteni megszólítás.
   De vajon hogyan reagálunk Jézus tanítására? Csak a nekünk tetsző  szavakat
   hallgatjuk meg, aztán továbbállunk, s azt  mondjuk mi is, amit az  egykori
   hallgatósága közül egyesek: "Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?"  Vajon
   elengedjük a fülünk mellett a jézusi szót, vagy engedjük, hogy  megérintse
   szívünket? Vajon Krisztus  szavai felkeltik-e  bennünk a  vágyat, hogy  az
   Istennel éljünk? Engedjük-e,  hogy a tanítás  elvetett magként  növekedjék
   bennünk? Vajon  merjük-e egész  életünket Krisztusra  és az  ő  tanítására
   építeni? Talán  nem  is szavainkkal,  hanem  életünkkel kellene  ezekre  a
   kérdésekre válaszolnunk.

   3. A  harmadik,  szintén jelentős  újdonság  pedig talán  az,  hogy  Jézus
   meghívó szava küldetést is jelent számunkra. Jézus kiválaszt minket és azt
   mondja  nekünk:  "Menjetek   el  az  egész   világra  és  hirdessétek   az
   evangéliumot!"  (Mk   16,15).  A   küldetés  teljesítése   nem  a   magunk
   bölcsességének vagy emberi tudásának továbbadását jelenti, hanem  Krisztus
   megismertetését. Az igehirdető  mindig magát  Krisztust mutatja  be, az  ő
   feltámadásáról, mint hitünk alapjáról beszél, de nem eltakarva a  szenvedő
   Jézus arcát  sem.  A hiteles  igehirdetés  felébreszti a  vágyat,  hogy  a
   hallgató, akinek szívében jó  talajra hull a  mag, megtérjen és  Krisztust
   kövesse. Nem az erőszakos rábeszélés  a helyes módszer, hanem a  megismert
   szeretetről és megtapasztalt irgalomról szóló tanúságtétel, amely vonzó és
   követendő lehet.  De Jézus  tanítása  nem egy  a sok  választható  igazság
   közül,  hanem  ezek  az  örök  élet  igéi,  amelyeket  senki  másnál   nem
   találhatunk meg.

   Számtalan tudományos konferencia és  továbbképzés foglalkozik azzal,  hogy
   hogyan  lehet  a  modern  korban  hitelesen,  érthetően,  megragadóan   és
   eredményesen  hirdetni  az   Evangéliumot  és  mitől   lesz  hatékony   az
   evangelizáció. De a papok egymás közti és a hívekkel való beszélgetéseinek
   is szinte állandó témája,  hogy mivel lehet  megszólítani az embereket  és
   milyen módszereket lehet alkalmazni  a krisztusi tanítás továbbadására.  A
   hagyományos templomi  prédikációk  és  az iskolai  hitoktatás  mellett  az
   Egyház az igehirdetői  küldetése teljesítése során  felhasználja a  modern
   kor lehetőségeit, a televíziót, a rádiót,  a sajtót, de még az  internetet
   is,  tehát  minden  lehetséges  fórumot,  amelyen  keresztül  szólhat   az
   emberekhez. Én magam 12 éve  papként igyekszem szóban és írásban  hirdetni
   az evangéliumot. Mégsem mondhatnám, hogy biztos receptem, bevált módszerem
   van az igehirdetésre.  Inkább csak botorkálva  próbálkozom, s közben  arra
   törekszem, hogy  több  időt  szenteljek  a  Mester  meghallgatására,  mint
   amennyit beszélek, meg arra is,  hogy ne maradjanak csupán szavak  bennem,
   hanem ez éltessen. Krisztus maga mondta: "Hozzátok intézett szavaim  lélek
   és élet" (Jn 6,63).

   Az evangelizáció  minden korban  Krisztusra  épül, s  belőle indul  ki.  A
   Magyar Katolikus Egyház idei  kommunikációs programja éppen ezért  valóban
   az   evangelizáció   lényegét   fogalmazza   meg:   "Krisztust   hirdetjük
   mindenkinek". Bátorítok mindenkit  az evangélium, Krisztus  evangéliumának
   hirdetésére, akár alkalmasnak  tartja magát  valaki, akár  alkalmatlannak.
   Úgysem rajtunk, hanem Istenen múlik az eredmény, de ehhez meg kel  tennünk
   feladatunkat. És ne legyünk előítélettel senki iránt, azt gondolván,  hogy
   egyes emberekben  úgyis csak  kövek  vagy bogáncsok  hullik a  mag,  tehát
   hiábavaló volna az igyekezetünk.  Bátran hirdessük mindenkinek  Krisztust.
   Ez a feladatunk. A növekedést majd valóban Isten adja. (his)



   Imádság:

   Szenteltessék meg a Te neved: ragyogjon  föl bennünk a Te ismereted,  hogy
   felismerjük, milyen a Te  jótéteményeid szélessége, igéreteid  hosszúsága,
   fönséged magassága és ítéleteid mélysége. Jöjjön el a Te országod, hogy Te
   uralkodjál bennünk kegyelmeddel és vezess bennünket a Te országodba,  ahol
   színed látása  homálytalan, szereteted  tökéletes, barátságod  boldogságot
   árasztó, élvezésed örökkétartó. Ámen.
   Assisi Szent Ferenc
   (Köszönet Sarkantyús Ritának, aki az imát küldte)