[Evangelium] 2006-01-22
evangelium at communio.hu
evangelium at communio.hu
2006. Jan. 22., V, 05:10:02 CET
2006. január 22. - Évközi 3. vasárnap
Miután Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten
evangéliumát: "Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és
higgyetek az evangéliumban!" Amikor a Galileai-tó partján járt, látta,
hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a
tengerbe. Jézus megszólította őket: "Jöjjetek velem, és én emberek
halászává teszlek titeket." Azok rögtön otthagyták a hálóikat és nyomába
szegődtek. Mikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és
testvérét, Jánost, amint a hálókat javították a bárkában. Őket is mindjárt
meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a napszámosokkal együtt, és
követték őt.
Mk 1,14-20
Elmélkedés:
Megtérés, hit, emberhalászat
Néhány nappal megválasztása után, 2005. április 24-én, szombaton
többszázezer hívő jelenlétében volt Rómában a Szent Péter-téren az az
ünnepi szentmise, amellyel az új pápa, XVI. Benedek megkezdte szolgálatát.
A szentmisén a Szentatya arról szólt, hogy nem szükséges külön kormányzati
programot bemutatnia, mert az ő igazi programja az, hogy ne a saját
akaratát valósítsa meg, hanem az egész Egyházzal együtt arra figyeljen, mi
az Isten szava és akarata, és engedje, hogy maga Isten vezesse őt és az
egész Egyházat. A pápai palliumról szólva beszélt arról, hogy jó
pásztorként akarja kormányozni Isten népet és vissza szeretné vezetni az
eltévedt bárányokat az Egyház közösségébe. A pápai halászgyűrűvel
kapcsolatban pedig kifejtette, hogy apostolutódként ő maga is emberhalász,
aki "kivetve a hálót" hirdeti az Evangéliumot a világban.
A példát csak azért említem, mert rá szeretnék világítani arra, hogy
amikor valaki egy fontos szolgálat és küldetés tejesítését megkezdi, akkor
pontosan tudnia kell azt, hogy mit szeretne megvalósítani és azt világosan
el kell mondani az embereknek. A pápa beiktatási misén mondott beszéde
erről tanúskodott.
A mai evangéliumban Jézus nyilvános működésének kezdetéről hallottunk.
Jézus is pontosan tudja, hogy mi a küldetése, és ezt világosan el is
mondja az embereknek: "Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek
meg, és higgyetek az evangéliumban!" (Mk 1,15) Jézus ezen kijelentéseinek
mélyebb értelmét és fontosságát talán jobban megértjük, ha összevetjük
azokkal a szavaival, amelyeket földi életének és küldetésének végén a
kereszten mondott, hiszen az is igaz, hogy - bocsánat a közhelyszerűségért
- az ember a halála előtt nem fecseg feleslegesen, hanem csak a
leglényegesebbet akarja elmondani. Vegyük sorra röviden Jézus
kijelentéseit!
1. "Betelt az idő" - mondja az embereknek működése kezdetén, a kereszten
pedig így szól az Atyához: "Beteljesedett". Jézus eljövetelével az
üdvösségtörténet új korszaka kezdődött el, Isten elküldte Fiát, hogy
véghezvigye a megváltás művét, amely a kereszten teljesedik be.
2. "Elközelgett az Isten Országa" - hirdeti Jézus a kezdeti időkben az
emberekben. "Még ma velem leszel a mennyben" (Lk 23,43) - fordul Jézus a
vele együtt megfeszített gonosztevőhöz. A kereszt arról tanúskodik, hogy a
Krisztusban való hit vezeti be az embert az Isten örök Országába. A Jobb
lator példája azt mutatja, hogy ha hittel tekintünk fel a kereszten értünk
szenvedő Jézusra, eljuthatunk az Isten Országába.
Isten Országának megvalósítására kaptunk meghívást. Nagy gőgről és
elvakultságról tanúskodik az, ha valaki Isten helyébe akar lépni és a
saját országát akarja megvalósítani. Ostobaságot beszél, aki azt állítja
magáról, hogy az "én országom" jobb vagy tökéletesebb, mint az Isten
Országa. Keresztény emberként munkálkodjunk azért, hogy ne az önzés
világa, hanem valóban Isten Országa valósuljon meg a földön.
3. "Térjetek meg!" - kezdi igehirdetését Jézus, a kereszten pedig még
azokért is tud imádkozni az Atyához, akiknek éveken keresztül hiába
hirdette a megtérés fontosságát: "Atyám bocsáss meg nekik, hisz nem
tudják, mit cselekszenek!" Az evangéliumokból tudjuk, hogy sokan
hallgattak Jézusra és megtértek. Mások viszont elutasították őt, és nem
akarták megváltoztatni életüket. Ez utóbbiakért fohászkodik Jézus az
irgalmas Atya bocsánatáért a kereszten. Ne féljünk a megtéréstől!
Engedjük, hogy Jézus megváltoztassa életünket!
4. "Higgyetek az evangéliumban" - hirdeti Jézus működése első napjától
kezdve tanító útján. Három éven keresztül bejárja a városokat és a
falvakat, mindenütt hirdetve az evangéliumot. E jézusi kijelentés mellé ne
egy kereszten mondott tanítást állítsunk most párhuzamba, hanem a
feltámadás napján elhangzott hitvallást. A Krisztusban való hit ugyanis a
feltámadásról tanúskodó üres sír láttán születik meg az apostolokban, s ez
erősödik meg a találkozások alkalmával. Péter és János apostol
húsvétvasárnap hajnalban a sírhoz szaladtak, amikor Mária Magdolna hírül
viszi nekik, hogy az Úr nincs a sírban, ahová eltemették. Amikor Péter
után János is bement a sírbarlangba, ő is csak az otthagyott lepleket
látta,de Jézus testét nem. "Látta mindezt és hitt" - írja az evangélista
(vö.: Jn 20,3-10). Hinnünk kell nekünk is az evangéliumban, hinnünk kell a
Feltámadottban, ha el akarunk jutni az örök életre.
Az evangélium második része beszámol arról, hogy miután Jézus meghirdette
programját, tanítványokat választott maga mellé, hogy állandóan vele
legyenek, tanítsa őket Isten Országának titkaira, és arra nevelje őket,
hogy hirdessék evangéliumát. A meghívás ma nekünk szól, mindannyiunknak,
akik az Egyházhoz tartozunk. Senki nem mondhatja azt, hogy őt nem érinti
ez a meghívás. A II. Vatikáni Zsinat a következőt tanítja az újszövetség
népéről: "Isten összehívta azokat, akik hittel tekintenek Jézusra, az
üdvösség szerzőjére és Egyházat alkotott belőlük" (Lumen Gentium 9.).
Mi, akik Krisztus Egyházához tartozunk, személyes meghívást kapunk
Jézustól, hogy vele legyünk, megismerjük Isten Országát, megtérjünk és
hirdessük az Evangéliumot! Legyünk tanítványai, induljunk vele! Legyünk
emberhalászok! (his)
Imádság:
Örökkévaló Atyánk, Jézus nevében egyesülve kérünk, add nekünk a
bizonyosságot,
hogy minden bűn ellenére nem győz a halál;
hogy szakadásaink meggyógyulnak;
hogy nem esünk kétségbe,
hanem reménységben elnyerjük az élet, a szeretet és a világosság
teljességét, amelyet a Téged szeretőknek ígérsz, akik megtartják szavadat.
Ámen!
Imádság az ökumenikus imahét (2006. január 15-22.) 8. napjára
More information about the Evangelium
mailing list