[Evangelium] 2006-01-08

[evangelium at communio.hu]

   2006. január 8. - Urunk megjelenése (Vízkereszt)

   Amikor Heródes király  idejében Jézus megszületett  a judeai  Betlehemben,
   íme, napkeletről bölcsek  jöttek Jeruzsálembe, és  tudakolták: "Hol van  a
   zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk,  hogy
   hódoljunk előtte." Meghallotta  ezt Heródes  király és  megrémült, s  vele
   egész Jeruzsálem.  Összehívatta  a  főpapokat  és  a  nép  írástudóit,  és
   megkérdezte  tőlük,  hogy  hol  kell  születnie  a  Messiásnak.  Azok  így
   válaszoltak: "A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem,
   Juda földje, bizony  nem vagy  a legkisebb Juda  nemzetségei között,  mert
   belőled jő ki a  fejedelem, aki pásztora  lesz népemnek, Izraelnek."  Erre
   Heródes titokban  magához hívatta  a  bölcseket és  pontosan  megtudakolta
   tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe:
   "Menjetek,  tudakozódjatok   szorgalmasan   a   gyermek   felől,   és   ha
   megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!"
   Ők pedig, miután meghallgatták a  királyt, elindultak. És lám, a  csillag,
   amelyet napkeleten  láttak, előttük  járt, míg  meg nem  állapodott a  ház
   fölött, ahol  a  Gyermek volt.  A  csillagot meglátva  nagyon  megörültek.
   Bementek a házba,  és ott  látták a Gyermeket  anyjával, Máriával.  Földre
   borulva  hódoltak   előtte,   majd   kinyitották   kincseszsákjaikat,   és
   ajándékokat  adtak  neki:  aranyat,  tömjént  és  mirhát.  Mivel  álmukban
   utasítást kaptak,  hogy ne  menjenek vissza  Heródeshez, más  úton  tértek
   vissza országukba.
   Mt 2,1-12

   Elmélkedés:

   Kövessétek a csillag fényét!
   Ma, a  Háromkirályok  ünnepén, vagy  ahogyan  a magyar  hagyomány  mondja,
   Vízkereszt napján, azokra a napkeleti  bölcsekre emlékezünk, akik az  égen
   feltűnő új  csillagot követve  elindultak,  hogy megkeressék  a  betlehemi
   Gyermeket. Az  ő történetüket,  az ő  viszontagságoktól sem  mentes  útjuk
   történetét  hallottuk  az   evangéliumban.  Lelkesedésüket   Jeruzsálemben
   rémület fogadja a király  és a nép részéről.  Mivel az ország  fővárosában
   nem találják  meg az  újszülött királyt,  tovább indulnak,  és ekkor  újra
   feltűnik az égen a  jel, s elvezeti őket  Betlehembe a Gyermekhez.  Földre
   borulva fejezik  ki  hódolatukat  Jézus  előtt  és  átadják  ajándékaikat:
   aranyat, tömjént és mirhát, majd visszatérnek hazájukba.

   2005. augusztusában  a  németországi  Köln  városában  került  sor  a  XX.
   Ifjúsági Világtalálkozóra. A fiatalokat még  egy évvel korábban II.  János
   Pál pápa hívta meg  a találkozóra, de már  a halála után megválasztott  új
   pápa, XVI. Benedek fogadta őket a  városban, akinek ez volt első  külföldi
   lelkipásztori útja. Az ifjúsági találkozó jelmondata ez volt:  "Eljöttünk,
   hogy hódoljunk neki" (Mt 2,2), ezzel is utalva a mai evangéliumban hallott
   napkeleti bölcsekre, akiknek ereklyéit  a Kölni Székesegyházban őrzik.  És
   valóban, az öt világrész szinte valamennyi országából többszázezer  fiatal
   érkezett  Kölnbe,  hogy  zarándokútjuk  végén  találkozzanak  Jézussal.  A
   találkozó befejező szentmiséjén a német fiatalokkal együtt közel 1  millió
   ember, 10 ezer  pap és  800 püspök vett  részt. A  Szentatya, arról  szólt
   szentbeszédében, hogy aki megtalálta Krisztust,  annak másokat is el  kell
   vezetni hozzá, hiszen a világ nagy  része elfelejtette Istent. A pápa  azt
   javasolta a fiataloknak, hogy önálló utak keresése és öntörvényű  vallások
   helyett a hitben gyökerező közösségeket építsenek.  A zord, esős idő és  a
   hatalmas tömeg  miatti kellemetlenségek  ellenére  a fiatalok  nagy  lelki
   élményekkel és azzal  az elhatározással  tértek haza, hogy  továbbra is  a
   Krisztushoz vezető úton szeretnének járni.

   Ma pedig lélekben mi is elindulunk, de nem Kölnbe, hanem Betlehembe,  hogy
   meglássuk Megváltónkat. A csillag fénye megnyitja értelmünket és szívünket
   és bevilágítja egész utunkat. Elindulunk,  nem félve a fáradságtól,  hanem
   bátran haladunk, mert  a szívünk  Istenhez vonz minket.  Nem keresünk  más
   utakat, és nem engedjük, hogy  emberi szándékok letérítsenek minket  Isten
   útjáról.

   Egész életünk tulajdonképpen ugyanolyan vándorút, mint amilyen Jézus élete
   is volt. Az evangéliumok szinte "útikönyvek" és "útleírások", amelyek  azt
   tartalmazzák, hogy mit hirdetett és tett Jézus tanító útja során. Jézus az
   úttalan pusztában készül  fel nyilvános  működésére, majd  három év  alatt
   számos várost és  falut bejárt.  Sok beteget meggyógyított,  akik az  utak
   mellett ültek, és azt tanította az embereknek, hogy a felebaráti  szeretet
   útján haladva juthatnak  el Istenhez.  Mindig előre haladt,  azon az  úton
   ment, amelyet az Atya kijelölt neki. Útitársakat, tanítványokat vett  maga
   mellé, akik  mindig vele  voltak.  Tudta, hogy  sem neki,  sem  követőinek
   sokszor nincs hová a fejüket lehajtaniuk, tudta, hogy sokáig nem  maradhat
   sehol sem,  hanem  tovább  kell  mennie, hogy  másutt  is  hirdesse  Isten
   országának örömhírét. Azt mondta magáról, hogy Ő az út, amelyen járhatunk,
   s amelyen eljuthatunk az örök életre. Útjának utolsó állomásai  szenvedést
   jelentettek  számára.  De  ekkor  sem  fordult  vissza,  hanem   végigment
   keresztútján,  amely  megváltó  halála   után  a  feltámadás   dicsőségébe
   vezetett, majd utolsó útjaként fölment a mennybe.

   Nekünk is végig kell követnünk a  Megváltó útját a jászoltól a  keresztig,
   amely a szeret útja. Karácsonykor  valamennyien elindultunk ezen az  úton,
   hogy Jézus nyomában járva egyre jobban megismerjük a szeretet titkát.  Nem
   kell távoli városokban keresnünk őt, hanem  csak be kell térnünk a  házba,
   az Isten házába,  a templomba, ahol  megtalálhatjuk Őt, aki  jelen van  az
   Oltáriszentségben. Azoknak, aki  most még  más utakon járnak,  de az  élet
   útját keresik, és találkozni szeretnének vele, mutassuk meg a  Krisztushoz
   vezető utat, és bátorítsuk őket, hogy kövessék álmaik csillagának fényét!

   Bölcsességet kíván, hogy valaki  felismerje az égi  jelet, és azt  követve
   eljusson Jézushoz, de nem kell feltétlenül királynak is lenni. Egy  nagyon
   régi, XII. századi francia  imádságoskönyv kézzel festett miniatúrája  úgy
   ábrázolja a napkeleti  bölcsek hódolatát,  hogy miközben  ők leborulnak  a
   jászolban fekvő Jézus előtt, szolgáik adják át az ajándékokat. Tehát nem a
   bölcsek, hanem a szolgák teszik  le Jézus elé az  aranyat, a tömjént és  a
   mirhát. Minden imakönyvben szerepelnie kellene  ennek a képnek, hogy  arra
   indítson minket, hogy ezt a  legkevesebb, de mégis olykor a  legértékesebb
   szolgálatot megtegyünk.  Ha  nem  vagyunk  királyok,  legalább  legyünk  a
   napkeleti bölcsek szolgái, akik eljutnak a Megváltóhoz! (his)



   Imádság:

   Ki vagy Te, édes fény, mely betölt engem, és beragyogja szívem sötétségét?
   Mint anyai  kéz vezetsz  engem, s  ha elengednél,  egy lépést  sem  tudnék
   tenni.
   Te vagy a tér, mely körülfogja  és magába rejti létemet. Tőled  elhagyatva
   elsüllyednék a mélyben, a semmiben, melyből a létre hívtál.
   Közelebb vagy hozzám, mint én magamhoz,  bensőbb vagy, mint a legbensőm  -
   mégis elérhetetlen és felfoghatatlan vagy, Szentlélek! Örök szeretet!
   (Edith Stein)