[Evangelium] 2006-01-07

evangelium at communio.hu evangelium at communio.hu
2006. Jan. 7., Szo, 05:10:02 CET


   2006. január 7. - Szombat

   Jézust -  nyilvános működése  kezdetén -  tanítványaival együtt  meghívták
   menyegzőre a galileai Kánába. Jézus anyja is ott volt.
   Amikor fogytán volt a  bor, Jézus anyja  megjegyezte: "Nincs több  boruk."
   Jézus azt  felelte: "Mit  akarsz tőlem,  asszony! Még  nem jött  el az  én
   órám." Erre anyja  szólt a  szolgáknak: "Tegyetek meg  mindent, amit  csak
   mond!" Állt ott  hat kőkorsó, a  zsidóknál szokásos tisztálkodás  céljára.
   Mindegyik két-három mérős volt. Jézus szólt a szolgáknak: "Töltsétek meg a
   korsókat vízzel!"  Meg is  töltötték azokat  színültig. Ekkor  azt  mondta
   nekik: "Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak." Odavitték.
   Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta, honnan való. A
   szolgák azonban, akik  a vizet  merítették, tudták. A  násznagy hívatta  a
   vőlegényt, s szemére  vetette: "Először mindenki  a jó bort  adja, s  csak
   amikor  már  megittasodtak,   akkor  az  alábbvalót.   Te  meg   mostanáig
   tartogattad a jó bort."
   Ezzel kezdte meg  csodajeleit Jézus a  galileai Kánában.  Kinyilatkoztatta
   dicsőségét, és tanítványai hittek benne.
   Jn 2,1-11

   Elmélkedés:

   Jézus nyilvános működésének kezdetéről számol be a mai evangéliumi részben
   János apostol.  A kánai  menyegzővel  kezdődik el  Jézus fellépése  a  nép
   előtt,  amikor  a  lakodalom  folyamán  csodát  tesz  és  a  vizet   borrá
   változtatja. A  csoda olyan  jel,  amely egyrészt  Jézus  természetfeletti
   hatalmát bizonyítja, másrészt hitet ébreszt tanítványaiban. Ez a  történet
   azt is  mutatja, hogy  a  csoda elsősorban  nem az  emberi  közbenjárásnak
   köszönhető, hanem Isten akaratának. Jézus akkor tesz csodát, amikor  eljön
   az Ő órája,  azaz akkor, amikor  ezt kívánja tőle  az Atya. A  közbenjárás
   természetesen mégsem felesleges, főleg nem abban a formában, amikor  Jézus
   anyjának, Máriának  a közbenjárását  kérjük imádságainkban.  Mária  szavai
   nekünk  is  szólnak:  "Tegyetek  meg  mindent,  amit  csak  mond!"   Jézus
   követésünk alapja a benne való hit és a neki való engedelmesség. (his)



   Imádság:

   Ima Szűz Máriához
   Szűz Mária égi Anyám,
   Ó hallgasd meg az én imám.
   Hozzád szólok, Benned bízva,
   Szomorúak nagy vigasza.
   Sok bánat a földi éltem,
   Segíts nekem elviselnem.
   Nyújtsd ki mennyből szent kezedet,
   Segítsd vinni keresztemet.
   Ha véget ér ez az élet,
   És ha jő a végítélet.
   Akkor vegyél oltalmadba,
   Vezess be az égi honba.
   Kérjed értem Szent Fiadat,
   Tudom jól, hogy Terád hallgat.
   Hogy majd az Ő Szent Nevében,
   Köszöntselek fönt az égen.
   Ö hallgassa meg kérésemet,
   Hogy dicsérjem Szent Nevedet.
   És fogadd el az én imám,
   Szűz Mária Édesanyám.
   Velem voltál jó Szűz Anyám,
   Fájdalmamban vigasztaltál.
   Megöleltél, s rám hajoltál,
   Éjjel-nappal erőt adtál.
   Te voltál a menedékem,
   Fájdalmamban segítségem.
   Ó, Szűz Anyám, állj mellettem,
   A kezemet ne engedd el.
   Kétségbe veszni ne hagyj,
   Szívembe békésséget adj,
   És ha eljön az az óra,
   Mikor indulok a nagy útra.
   Térden állva, leborulva,
   Szent nevedet magasztalva.
   Sóhajtom ki lelkemet,
   Ó, Szűz Anyám, hogy Veled legyek.
   (Köszönet Serendan Gretinek (Arad), aki az imát küldte)




More information about the Evangelium mailing list