[Evangelium] 2005-12-26

evangelium at communio.hu evangelium at communio.hu
2005. Dec. 26., H, 05:10:02 CET


   2005. december 26. - Hétfő, Szent István első vértanú

   Abban az  időben  Jézus így  szólt  tanítványaihoz: Legyetek  óvatosak  az
   emberekkel szemben,  mert  bíróság  elé  állítanak,  zsinagógáikban  pedig
   megostoroznak benneteket. Miattam  helytartók és  királyok elé  hurcolnak,
   hogy tanúságot  tegyetek  előttük  és a  pogányok  előtt.  Amikor  átadnak
   benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek,  hogyan és mit mondjatok.  Abban
   az órában megadatik majd  nektek, hogy hogyan  beszéljetek. Hiszen nem  ti
   fogtok beszélni, hanem  Atyátok Lelke  szól majd  belőletek. Halálra  adja
   akkor a testvér a testvérét, az apa a gyermekét, a gyermekek pedig szüleik
   ellen támadnak,  hogy vesztüket  okozzák.  Miattam mindenki  gyűlölni  fog
   titeket. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.
   Mt 10,17-22

   Elmélkedés:

   Tegnap, Karácsony  napján  Jézus földi  születését,  ma pedig  egy  mennyi
   születésnapot  ünneplünk,   amikor   karácsony  másnapján   Szent   István
   diakónusra, az Egyház első vértanújára emlékezünk. Története azt  mutatja,
   hogy Jézus  Krisztus e  világra  jövetele állásfoglalásra  késztet  minden
   embert. Vagy elfogadja  valaki Jézus  tanítását és azok  szerint él,  vagy
   elutasítja azt. De nem csak Jézus élete, hanem tanítványainak  magatartása
   is döntésre  késztethet. Ezt  mutatja Szent  István diakónus  példája  is.
   Amikor valaki Jézus nevében tesz  csodákat, az Ő evangéliumát hirdeti,  és
   életével tanúságot  tesz  Jézusban,  az  Isten  Fiában  való  hitéről,  ez
   egyesekben  ellenszenvet  vált  ki.  A   tanítvány  azonban  nem  fél   az
   üldözésektől, sőt a haláltól sem,  mert tudja, hogy Jézus ígérete  szerint
   hűségének jutalma az üdvösség lesz. Szent István is a rá váró  üdvösséget,
   a mennyországot látja, miközben  rátámadnak ellenfelei. Nem viszonozza  az
   erőszakot,  hanem  imádkozik.  Egyrészt  önmaga  lelki  üdvéért,  másrészt
   azokért, akik  az életére  törnek. Így  halála mennyei  születésnap  lett.
   (his)



   Imádság:

   Karácsony felé
   Szép Tündérország támad föl szívemben
   Ilyenkor decemberben.
   A szeretetnek csillagára nézek,
   Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
   Ilyenkor decemberben.

   Bizalmas szívvel járom a világot,
   S amit az élet vágott,
   Beheggesztem a sebet a szívemben,
   És hiszek újra égi szeretetben,
   Ilyenkor decemberben.

   És valahol csak kétkedő beszédet
   Hallok, szomorún nézek,
   A kis Jézuska itt van a közelben,
   Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
   S ne csak így decemberben.
   (Juhász Gyula)




More information about the Evangelium mailing list