[Evangelium] 2005-12-25
evangelium at communio.hu
evangelium at communio.hu
2005. Dec. 25., V, 05:10:03 CET
2005. december 25. - Urunk születése - Karácsony - Pásztorok miséje
Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így biztatták
egymást: "Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az
Úr hírül adott nekünk!" El is mentek sietve, és megtalálták Máriát,
Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték
mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta,
csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste
szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután
hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és
hallottak, pontosan úgy, amint előre megmondták nekik.
Lk 2,15-20
Elmélkedés
Isten végtelen szeretete
A katolikus keresztény hagyomány szerint Karácsonyt három szentmisével
ünnepeljük: az éjféli misével, a reggel bemutatott pásztorok miséjével, és
az ún. ünnepi misével. Most, karácsony napjának reggeli óráiban a
pásztorok miséjét tartjuk.
A karácsonyi éjféli mise evangéliuma azzal fejeződött be, hogy az angyalok
elmondják a Betlehem környéki pásztoroknak Jézus születésének örömhírét.
Ezt a részt folytatja a pásztorok miséjének evangéliuma, amely szerint az
angyalok távozása után a pásztorok felkerekedtek, hogy megkeressék a
Megváltót. Megtalálván hódolnak előtte. A pásztorok imádása és hódolata
sok művészt megihletett, s remélhetőleg minket is arra indít, hogy
felkeressük Jézust. A festményeken a jászol előtt leboruló, térdelő, a
Gyermekre tekintő vagy Őrá mutató pásztorok szerepelnek, gondoljunk csak
például Kisléghi Nagy Ádám 2001-ben készült képére, amelyet a Szombathelyi
Székesegyházban láthatunk. A pásztorok között mindig vannak fiatalabbak és
öregebbek, valamennyien egyszerű ruhát viselnek, és nem drága arany
ajándékokat hoznak, mint a napkeleti bölcsek, hanem mindennapjaik
ajándékát adják át. Talán éppen az egyszerűségük miatt állnak oly közel
hozzánk. Ha nekem választanom kellene, biztosan valamelyik pásztorként
lennék ott a legszívesebben a betlehemi istállóban.
Egyrészt azért, mert gyermekként a templomi betlehemes játékokban többször
pásztor voltam, másrészt azért, mert gyermekkorom egyik legkedvesebb
élménye a betlehemi pásztorokhoz kötődik. Második osztályos kisiskolás
lehettem, amikor december elején édesanyánk elvitt bennünket két
testvéremmel a városba, hogy sapkát, sálat, meleg ruhát vegyünk karácsonyi
ajándékként. A séta során örömmel fedeztem fel az egyik üzlet kirakatában
egy nagyon szépen elrendezett betlehemet. Különleges volt, s talán
egyetlen is a városban, Zalaegerszegen, mert azokban a pogány időkben
sokan nem nézték jó szemmel a vallásos dolgokat, amit gyerekként is
többször megtapasztaltam. Egyszerű figurák voltak, Jézus a jászolban,
Mária és József, az ökör és a szamár, angyalok és pásztorok. Nekem
különösen egy fiatal pásztorbojtár tetszett, aki a vállán egy bárányt
vitt. Hosszasan szemléltem a figurákat, aztán mindjárt ki is jelentettem,
hogy nekem karácsonyra nem kell semmi más, csak az a pásztor a báránnyal.
Anyukám mondta, hogy ezt nem lehet megvenni, mert csak egy kirakati dísz,
de imádkozzak, mert Jézus mindig teljesíti a kérésünket. Főleg a gyermekek
kéréseit. Ettől kezdve esténként a közös ima alkalmával mindig elmondtam a
kérésem, hogy Jézus hozzon nekem ajándékba karácsonyra egy pásztort a
báránnyal együtt. A tanítás után pedig hazafelé az iskolából minden nap
tettem egy kis kitérőt a bolt felé, és megcsodáltam a betlehemet és a
kedvenc pásztoromat.
Természetesen nagy izgalommal készültem az ünnepre. Miközben szenteste
imádkoztunk és énekeltünk, én már kicsit türelmetlenkedve vártam az
ajándékozást, aminek végül el is érkezett a pillanata. Mindenki sorban
elvette a karácsonyfa alól az ajándékát, de amikor én következtem és
anyukám mutatta, hogy az a nagyobbacska csomag az enyém, nekem azonnal
elment a kedvem az ünnepléstől, mert azonnal arra gondoltam, hogy egy
kicsi pásztort nem kell ekkora papírba csomagolni. De ha Jézus nem
hallgatta meg a kérésemet, akkor nekem nem kell a sapka meg sál sem -
gondoltam. Gyermeki elkeseredettségemben és bánatomban kijöttek a
könnyeim, mert úgy gondoltam, hogy engem bizony senki sem szeret. Nem
kértem én nagy ajándékot, mint a mai gyerekek, nem kellett nekem hatalmas
játékkészlet vagy kismotor, nem kellett semmilyen nagyobb értékű ajándék,
csak egy egyszerű kicsi pásztor, egy kicsike csomagban, de még ezt sem
kaptam meg. Pedig mennyit imádkoztam érte, és mennyire hittem, hogy a kis
Jézus meghallgatja a kérésemet! Hosszas bátorításra azért átvettem és
kibontottam a nagy csomagot. És mi volt benne? Hát bizony egy egész
betlehem: a kis Jézus a jászolban, Mária és József, az angyalok, az
állatok, a pásztorok és közöttük természetesen a kedvencem is, a bojtár,
aki a vállán vitte a kisbárányt. Azért volt olyan nagy a csomag, mert nem
csak egyetlen pásztort, hanem egy teljes betlehemet rejtett. Ekkor, ezen a
Karácsonyon értettem meg, hogy Isten ajándéka sokkal nagyobb, mint amit mi
kérünk tőle. Isten szeretete sokkal nagyobb, mint amit mi elképzelünk.
Hát, ezért szeretem én a pásztorokat. Nélkülük nincs igazi karácsony. A
pásztorok jelenléte a szeretetről tanúskodik. Amikor karácsony táján
visszaemlékszem erre az ajándékra, mindig azt juttatja eszembe, hogy Isten
adja nekünk a legnagyobb ajándékot. Az Atya saját Fiát küldi el hozzánk
földre, hogy soha ne legyünk egyedül, hanem mindig érezzük, hogy velünk az
Isten. Jézus azért jön el, hogy a világban, ahol sokszor érezhetjük a
szeretet gyengeségét vagy hiányát, megtapasztaljuk Isten végtelen
szeretetét.
A mai világban sokszor el akarják velünk hitetni, hogy karácsony ünnepe a
békés családi hangulatról, a fenyőfáról, a kellemes pihenésről, a
hóesésről vagy a téli szánkózásról szól. A karácsonyi filmek és történetek
többsége minderről beszél, csak éppen Jézus Krisztusról hallgat.
Mi, hívő keresztények tudjuk, hogy karácsonykor Jézus születését
ünnepeljük. Tudjuk, hogy Isten emberek felé megnyilvánuló végtelen
szeretetét ünnepeljük. Vigyük otthonaikba ezt a szeretetet és legyen
velünk az egész esztendőben! (his)
2005. december 25. - Urunk születése - Karácsony - Ünnepi mise
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt
kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami
lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A
világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett
egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy
tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.
Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a
világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy
megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de
a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.
Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei
legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test
kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És
az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét,
mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: "Ő az, akiről mondtam,
hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én." Hiszen mi
mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt
ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus
Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten
Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18
Elmélkedés:
Felismerni az Isten Fiát
A katolikus keresztény hagyomány szerint Karácsonyt három szentmisével
ünnepeljük. Az éjféli misével, amikor angyalok hírül hozzák a pásztoroknak
és nekünk is Jézus születését, a reggel bemutatott pásztorok miséjével,
amikor mi is elindulunk a pásztorokkal, hogy felkeressük Jézust, és az ún.
ünnepi misével, amelyet most tartunk. Ebben misében nem hallunk sem
angyalokról, sem pásztorokról, hanem Szent János evangéliumának kezdetét
olvastuk fel, amely az Ige megtestesüléséről, az igazi Világosság, Jézus
Krisztus e világba érkezéséről, valamint az Ő elfogadásáról vagy
elutasításáról szól. Máté, Márk és Lukács evangéliuma egy szép történet
keretében mondja el Jézus születését. János evangélista viszont nem a
körülményekre, hanem Jézus világrajövetelének mélyebb lényegére figyel. A
gyermekeknek azt mondjuk, hogy Karácsonykor Jézus születését ünnepeljük,
de ugyanerről szólva a felnőtteknek már hozzátehetjük, hogy Jézus
születését, mint az Atya emberszeretetének a megnyilvánulását ünnepeljük
ezekben a napokban. A karácsony ünnepe tehát az Atya emberek felé
megmutatkozó végtelen szeretetéről tanúskodik.
A pásztorok miséjének szentleckéjében Szent Pál apostol Tituszhoz írt
levelének egy részletét olvastuk fel, amelyben a következő mondat
szerepel: "Üdvözítő Istenünk kinyilvánította jóságát és emberszeretetét"
(Tit 3,4). A Titusz levél eredeti görög szövegéből egyértelmű, hogy az
Atyaisten jóságáról és emberszeretetéről van szó. Több középkori
szentírásfordításban viszont tévesen fordították le a mondatot, és az
"Üdvözítő Istenünk" kifejezést a Fiúistenre, Jézus Krisztusra
vonatkoztatták. Ennek a hibának a következtében több középkori prédikátor
is karácsonyi beszédeiben arról tanít, hogy Jézus születésében a Fiú,
Jézus Krisztus emberszeretete nyilvánul meg. Bárki azt kérdezhetné most:
"Hát nem mindegy, hogy az Atya vagy a Fiú emberszeretetéről van szó?
Hiszen mindkettő szeret minket." Természetesen igaz az, hogy Jézus is
szeret bennünket, de egyáltalán nem jelentéktelen ez a különbség. A
megtestesülés titkát ugyanis, amit karácsonykor ünneplünk, az eredeti
szöveg fejezi ki. Ennek értelmében az üdvösség, az üdvözítő jóság és a
szeretet az Atyától, a Fiú, Jézus Krisztus által és a Szentlélekben árad
felénk, emberek felé. E szeretet megnyilvánulás célja az, hogy mi, emberek
a Szentlélekben és Jézus Krisztus által visszatérjünk az Atyához, tehát
válaszoljunk az Atya szeretetére, viszonozzuk azt.
Isten szeretetét azonban az ember csak akkor tudja viszonozni, ha Jézusban
nem csak egy embert lát, hanem a betlehemi Gyermekben felismeri az Isten
Fiát. János evangéliuma nem hallgat arról sem, hogy a világban nem minden
ember ismeri fel és fogadja el Jézust, az Isten Fiát. Talán első
pillanatra furcsának hangzik, de e felismerés szempontjából nagyon érdekes
az ökör és a szamár jelenléte a betlehemi ábrázolásokon. Az evangéliumok
karácsonyi elbeszéléseiben nincs szó ezekről az állatokról. 1223-ban az
olaszországi Greccioban Szent Ferenc kívánságára élő figurákkal
elevenedett meg betlehemi barlang. Ez a bemutatás egészen emberközelbe
hozta Jézus születését és ettől kezdve terjednek el az egész világon a
betlehem állítások a templomokban. Szent Ferenc az akarta, hogy a szalmán
a jászol mellett ott legyen az ökör és a szamár is. A két állat már
korábban is szerepelt a karácsonyi ábrázolásokon, mégpedig nem véletlenül,
hanem nagyon is tudatosan. De hogyan kerültek oda, ha az evangéliumban szó
sincs róluk? Izajás próféta könyve adja meg erre a választ, amelynek
elején a következőt olvassuk: "Az ökör megismeri gazdáját, és a szamár
urának jászolát, csak Izrael nem ismer meg, népem nem tud semmit
megérteni!" (Iz 1,3). Már az első századok egyházatyái is Jézusra
vonatkozó jövendölésként értelmezték ezt a részt. A két állat azokat az
embereket jelképezi, akiknek értelmét megnyitja Isten, hogy felismerjék
Jézust. Ezt bizonyítja, hogy a középkori ábrázolásokon sokszor egészen
emberiek az ökör és a szamár arcvonásai, értőn és tisztelettel állnak,
hajolnak meg a Gyermek előtt. Ez a gondolat él tovább Déry Tibor Betlehemi
állatok című novellájában is. A történetben az ökör és szamár észreveszi,
hogy Mária is és József is elalszik a jászol mellett, miközben egyre
hidegebb lesz az istállóban. Mivel félnek, hogy a Gyermek megfázik,
elhatározzák, hogy leheletükkel melegítik fel. A kisded Jézus viszont még
nem aludt el, hanem kinyitja szemét és megkérdezi a csodálkozó állatoktól,
hogy miért lehelnek rá. Az ökör és a szamár mindenfélét próbál mondani, de
a Gyermek nem elégszik meg a válaszokkal, hanem újra és újra csak azt
kérdezi, hogy miért akarják őt felmelegíteni? A végén, mivel nem tudnak
már mit mondani, az ökör és a szamár letérdel a jászol elé. A Gyermek
pedig megérti, hogy ez a térdre ereszkedés az állatok felelete.
Izajás próféta arról jövendölt, hogy a nép nem ismeri fel az Urat. Az
evangélium szerint Heródes király és vele egész Jeruzsálem nem ismeri fel
Jézust. Az írástudók a vallási vezetők szintén elutasítják Jézust. Ezzel
szemben a Mária és József, a napkeleti bölcsek, a pásztorok, a szegény és
egyszerű emberek felismerték Jézust.
És mi felismerjük-e a betlehemi Gyermekben az Isten Fiát? Felismerésünk
indítson minket arra, hogy viszonozzuk az Atya Jézusban megnyilvánuló
emberszeretetét. Szeretetünk kifejezésére most, Karácsony napján nem kell
nagy dolgokat tennünk. Elegendő lesz az, ha a szentmise végén nem rohanunk
ki azonnal a templomból, hanem odamegyünk a felállított betlehemhez, pár
pillanatra letérdelünk a jászol elé, és tisztelettel meghajlunk Isten Fia
előtt. (his)
Imádság:
Istenünk, te az emberi természet méltóságát csodálatosan megalkottad, és
még csodálatosabban megújítottad. Add, kérünk, hogy részesedjünk Fiad
istenségében, aki szeretetből magára vette emberi természetünket. Aki
veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
More information about the Evangelium
mailing list