[Evangelium] 2005-12-25

[evangelium at communio.hu]

   2005. december 25. - Urunk születése - Karácsony - Pásztorok miséje

   Miután az  angyalok  visszatértek a  mennybe,  a pásztorok  így  biztatták
   egymást: "Menjünk hát Betlehembe, nézzük  meg a történteket, amelyeket  az
   Úr hírül  adott  nekünk!" El  is  mentek sietve,  és  megtalálták  Máriát,
   Józsefet  és  a  jászolban  fekvő  Kisdedet.  Miután  látták,  elbeszélték
   mindazt, amit  már korábban  megtudtak a  Gyermekről. Aki  csak  hallotta,
   csodálkozott  a  pásztorok   elbeszélésén.  Mária   pedig  szívébe   véste
   szavaikat,  és   gyakran  elgondolkodott   rajtuk.  A   pásztorok   ezután
   hazatértek. Dicsérték  és magasztalták  Istent mindazért,  amit láttak  és
   hallottak, pontosan úgy, amint előre megmondták nekik.
   Lk 2,15-20

   Elmélkedés

   Isten végtelen szeretete
   A katolikus  keresztény hagyomány  szerint Karácsonyt  három  szentmisével
   ünnepeljük: az éjféli misével, a reggel bemutatott pásztorok miséjével, és
   az  ún.  ünnepi  misével.  Most,  karácsony  napjának  reggeli  óráiban  a
   pásztorok miséjét tartjuk.
   A karácsonyi éjféli mise evangéliuma azzal fejeződött be, hogy az angyalok
   elmondják a Betlehem környéki  pásztoroknak Jézus születésének  örömhírét.
   Ezt a részt folytatja a pásztorok miséjének evangéliuma, amely szerint  az
   angyalok távozása  után  a  pásztorok felkerekedtek,  hogy  megkeressék  a
   Megváltót. Megtalálván hódolnak  előtte. A pásztorok  imádása és  hódolata
   sok művészt  megihletett,  s  remélhetőleg  minket  is  arra  indít,  hogy
   felkeressük Jézust. A  festményeken a  jászol előtt  leboruló, térdelő,  a
   Gyermekre tekintő vagy Őrá  mutató pásztorok szerepelnek, gondoljunk  csak
   például Kisléghi Nagy Ádám 2001-ben készült képére, amelyet a Szombathelyi
   Székesegyházban láthatunk. A pásztorok között mindig vannak fiatalabbak és
   öregebbek, valamennyien  egyszerű  ruhát  viselnek,  és  nem  drága  arany
   ajándékokat  hoznak,  mint  a   napkeleti  bölcsek,  hanem   mindennapjaik
   ajándékát adják át. Talán  éppen az egyszerűségük  miatt állnak oly  közel
   hozzánk. Ha  nekem választanom  kellene, biztosan  valamelyik  pásztorként
   lennék ott a legszívesebben a betlehemi istállóban.

   Egyrészt azért, mert gyermekként a templomi betlehemes játékokban többször
   pásztor voltam,  másrészt  azért,  mert  gyermekkorom  egyik  legkedvesebb
   élménye a  betlehemi pásztorokhoz  kötődik. Második  osztályos  kisiskolás
   lehettem,  amikor  december   elején  édesanyánk   elvitt  bennünket   két
   testvéremmel a városba, hogy sapkát, sálat, meleg ruhát vegyünk karácsonyi
   ajándékként. A séta során örömmel fedeztem fel az egyik üzlet  kirakatában
   egy  nagyon  szépen  elrendezett  betlehemet.  Különleges  volt,  s  talán
   egyetlen is  a városban,  Zalaegerszegen, mert  azokban a  pogány  időkben
   sokan nem  nézték  jó szemmel  a  vallásos dolgokat,  amit  gyerekként  is
   többször megtapasztaltam.  Egyszerű  figurák voltak,  Jézus  a  jászolban,
   Mária és  József,  az ökör  és  a  szamár, angyalok  és  pásztorok.  Nekem
   különösen egy  fiatal pásztorbojtár  tetszett, aki  a vállán  egy  bárányt
   vitt. Hosszasan szemléltem a figurákat, aztán mindjárt ki is  jelentettem,
   hogy nekem karácsonyra nem kell semmi más, csak az a pásztor a  báránnyal.
   Anyukám mondta, hogy ezt nem lehet megvenni, mert csak egy kirakati  dísz,
   de imádkozzak, mert Jézus mindig teljesíti a kérésünket. Főleg a gyermekek
   kéréseit. Ettől kezdve esténként a közös ima alkalmával mindig elmondtam a
   kérésem, hogy  Jézus hozzon  nekem ajándékba  karácsonyra egy  pásztort  a
   báránnyal együtt. A tanítás  után pedig hazafelé  az iskolából minden  nap
   tettem egy kis  kitérőt a  bolt felé, és  megcsodáltam a  betlehemet és  a
   kedvenc pásztoromat.

   Természetesen nagy  izgalommal készültem  az ünnepre.  Miközben  szenteste
   imádkoztunk és  énekeltünk,  én  már  kicsit  türelmetlenkedve  vártam  az
   ajándékozást, aminek végül  el is  érkezett a  pillanata. Mindenki  sorban
   elvette a  karácsonyfa alól  az  ajándékát, de  amikor én  következtem  és
   anyukám mutatta, hogy  az a  nagyobbacska csomag az  enyém, nekem  azonnal
   elment a  kedvem az  ünnepléstől, mert  azonnal arra  gondoltam, hogy  egy
   kicsi pásztort  nem  kell  ekkora  papírba csomagolni.  De  ha  Jézus  nem
   hallgatta meg a  kérésemet, akkor nekem  nem kell  a sapka meg  sál sem  -
   gondoltam.  Gyermeki   elkeseredettségemben  és   bánatomban  kijöttek   a
   könnyeim, mert  úgy gondoltam,  hogy engem  bizony senki  sem szeret.  Nem
   kértem én nagy ajándékot, mint a mai gyerekek, nem kellett nekem  hatalmas
   játékkészlet vagy kismotor, nem kellett semmilyen nagyobb értékű  ajándék,
   csak egy egyszerű  kicsi pásztor, egy  kicsike csomagban, de  még ezt  sem
   kaptam meg. Pedig mennyit imádkoztam érte, és mennyire hittem, hogy a  kis
   Jézus meghallgatja  a kérésemet!  Hosszas  bátorításra azért  átvettem  és
   kibontottam a  nagy csomagot.  És  mi volt  benne?  Hát bizony  egy  egész
   betlehem: a  kis Jézus  a  jászolban, Mária  és  József, az  angyalok,  az
   állatok, a pásztorok és közöttük  természetesen a kedvencem is, a  bojtár,
   aki a vállán vitte a kisbárányt. Azért volt olyan nagy a csomag, mert  nem
   csak egyetlen pásztort, hanem egy teljes betlehemet rejtett. Ekkor, ezen a
   Karácsonyon értettem meg, hogy Isten ajándéka sokkal nagyobb, mint amit mi
   kérünk tőle. Isten szeretete sokkal nagyobb, mint amit mi elképzelünk.

   Hát, ezért szeretem én  a pásztorokat. Nélkülük  nincs igazi karácsony.  A
   pásztorok jelenléte  a  szeretetről  tanúskodik.  Amikor  karácsony  táján
   visszaemlékszem erre az ajándékra, mindig azt juttatja eszembe, hogy Isten
   adja nekünk a legnagyobb  ajándékot. Az Atya saját  Fiát küldi el  hozzánk
   földre, hogy soha ne legyünk egyedül, hanem mindig érezzük, hogy velünk az
   Isten. Jézus azért  jön el,  hogy a  világban, ahol  sokszor érezhetjük  a
   szeretet  gyengeségét   vagy  hiányát,   megtapasztaljuk  Isten   végtelen
   szeretetét.

   A mai világban sokszor el akarják velünk hitetni, hogy karácsony ünnepe  a
   békés  családi  hangulatról,  a  fenyőfáról,  a  kellemes  pihenésről,   a
   hóesésről vagy a téli szánkózásról szól. A karácsonyi filmek és történetek
   többsége minderről beszél, csak éppen Jézus Krisztusról hallgat.

   Mi,  hívő  keresztények   tudjuk,  hogy   karácsonykor  Jézus   születését
   ünnepeljük.  Tudjuk,  hogy  Isten  emberek  felé  megnyilvánuló   végtelen
   szeretetét ünnepeljük.  Vigyük  otthonaikba  ezt a  szeretetet  és  legyen
   velünk az egész esztendőben! (his)

   2005. december 25. - Urunk születése - Karácsony - Ünnepi mise

   Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő  volt
   kezdetben Istennél. Minden őáltala  lett, és nélküle  semmi sem lett,  ami
   lett. Őbenne  élet volt,  és ez  az élet  volt az  emberek világossága.  A
   világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.  Föllépett
   egy ember,  akit  Isten küldött:  János  volt  a neve.  Azért  jött,  hogy
   tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.
   Nem ő  volt a  világosság, ő  csak  azért jött,  hogy tanúságot  tegyen  a
   világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy
   megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett,  de
   a világ nem ismerte fel őt. A  tulajdonába jött, de övéi nem fogadták  be.
   Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei
   legyenek; azoknak, akik hisznek  benne, akik nem vér  szerint, nem a  test
   kívánságából, és nem is a  férfi akaratából, hanem Istentől születtek.  És
   az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő  dicsőségét,
   mely az Atya Egyszülöttjének  dicsősége, telve kegyelemmel és  igazsággal.
   János tanúságot tett  róla, amikor  ezt hirdette: "Ő  az, akiről  mondtam,
   hogy utánam jön, de  megelőz engem, mert előbb  volt, mint én." Hiszen  mi
   mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A  törvényt
   ugyanis Mózes  által  kaptuk,  a  kegyelem és  az  igazság  azonban  Jézus
   Krisztus  által  valósult  meg.  Istent   soha  senki  nem  látta;   Isten
   Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
   Jn 1,1-18

   Elmélkedés:

   Felismerni az Isten Fiát
   A katolikus  keresztény hagyomány  szerint Karácsonyt  három  szentmisével
   ünnepeljük. Az éjféli misével, amikor angyalok hírül hozzák a pásztoroknak
   és nekünk is  Jézus születését, a  reggel bemutatott pásztorok  miséjével,
   amikor mi is elindulunk a pásztorokkal, hogy felkeressük Jézust, és az ún.
   ünnepi misével,  amelyet  most  tartunk. Ebben  misében  nem  hallunk  sem
   angyalokról, sem pásztorokról, hanem  Szent János evangéliumának  kezdetét
   olvastuk fel, amely az Ige  megtestesüléséről, az igazi Világosság,  Jézus
   Krisztus  e  világba  érkezéséről,   valamint  az  Ő  elfogadásáról   vagy
   elutasításáról szól. Máté,  Márk és Lukács  evangéliuma egy szép  történet
   keretében mondja  el Jézus  születését. János  evangélista viszont  nem  a
   körülményekre, hanem Jézus világrajövetelének mélyebb lényegére figyel.  A
   gyermekeknek azt mondjuk, hogy  Karácsonykor Jézus születését  ünnepeljük,
   de  ugyanerről  szólva  a  felnőtteknek  már  hozzátehetjük,  hogy   Jézus
   születését, mint az Atya  emberszeretetének a megnyilvánulását  ünnepeljük
   ezekben a  napokban.  A  karácsony  ünnepe  tehát  az  Atya  emberek  felé
   megmutatkozó végtelen szeretetéről tanúskodik.

   A pásztorok  miséjének szentleckéjében  Szent  Pál apostol  Tituszhoz  írt
   levelének  egy  részletét  olvastuk  fel,  amelyben  a  következő   mondat
   szerepel: "Üdvözítő Istenünk  kinyilvánította jóságát és  emberszeretetét"
   (Tit 3,4). A  Titusz levél  eredeti görög szövegéből  egyértelmű, hogy  az
   Atyaisten  jóságáról  és   emberszeretetéről  van   szó.  Több   középkori
   szentírásfordításban viszont  tévesen fordították  le  a mondatot,  és  az
   "Üdvözítő   Istenünk"   kifejezést   a   Fiúistenre,   Jézus    Krisztusra
   vonatkoztatták. Ennek a hibának a következtében több középkori  prédikátor
   is karácsonyi  beszédeiben arról  tanít, hogy  Jézus születésében  a  Fiú,
   Jézus Krisztus emberszeretete nyilvánul  meg. Bárki azt kérdezhetné  most:
   "Hát nem  mindegy, hogy  az Atya  vagy a  Fiú emberszeretetéről  van  szó?
   Hiszen mindkettő  szeret minket."  Természetesen igaz  az, hogy  Jézus  is
   szeret bennünket,  de  egyáltalán  nem jelentéktelen  ez  a  különbség.  A
   megtestesülés titkát  ugyanis,  amit karácsonykor  ünneplünk,  az  eredeti
   szöveg fejezi ki.  Ennek értelmében az  üdvösség, az üdvözítő  jóság és  a
   szeretet az Atyától, a Fiú, Jézus  Krisztus által és a Szentlélekben  árad
   felénk, emberek felé. E szeretet megnyilvánulás célja az, hogy mi, emberek
   a Szentlélekben és  Jézus Krisztus által  visszatérjünk az Atyához,  tehát
   válaszoljunk az Atya szeretetére, viszonozzuk azt.

   Isten szeretetét azonban az ember csak akkor tudja viszonozni, ha Jézusban
   nem csak egy embert lát, hanem  a betlehemi Gyermekben felismeri az  Isten
   Fiát. János evangéliuma nem hallgat arról sem, hogy a világban nem  minden
   ember ismeri  fel  és  fogadja  el  Jézust,  az  Isten  Fiát.  Talán  első
   pillanatra furcsának hangzik, de e felismerés szempontjából nagyon érdekes
   az ökör és a szamár  jelenléte a betlehemi ábrázolásokon. Az  evangéliumok
   karácsonyi elbeszéléseiben nincs  szó ezekről az  állatokról. 1223-ban  az
   olaszországi  Greccioban   Szent   Ferenc   kívánságára   élő   figurákkal
   elevenedett meg  betlehemi barlang.  Ez a  bemutatás egészen  emberközelbe
   hozta Jézus születését  és ettől kezdve  terjednek el az  egész világon  a
   betlehem állítások a templomokban. Szent Ferenc az akarta, hogy a  szalmán
   a jászol  mellett ott  legyen az  ökör és  a szamár  is. A  két állat  már
   korábban is szerepelt a karácsonyi ábrázolásokon, mégpedig nem véletlenül,
   hanem nagyon is tudatosan. De hogyan kerültek oda, ha az evangéliumban szó
   sincs róluk?  Izajás próféta  könyve  adja meg  erre a  választ,  amelynek
   elején a következőt  olvassuk: "Az  ökör megismeri gazdáját,  és a  szamár
   urának  jászolát,  csak  Izrael  nem  ismer  meg,  népem  nem  tud  semmit
   megérteni!"  (Iz  1,3).  Már  az  első  századok  egyházatyái  is  Jézusra
   vonatkozó jövendölésként értelmezték ezt  a részt. A  két állat azokat  az
   embereket jelképezi, akiknek  értelmét megnyitja  Isten, hogy  felismerjék
   Jézust. Ezt  bizonyítja, hogy  a középkori  ábrázolásokon sokszor  egészen
   emberiek az ökör  és a  szamár arcvonásai, értőn  és tisztelettel  állnak,
   hajolnak meg a Gyermek előtt. Ez a gondolat él tovább Déry Tibor Betlehemi
   állatok című novellájában is. A történetben az ökör és szamár  észreveszi,
   hogy Mária  is és  József is  elalszik a  jászol mellett,  miközben  egyre
   hidegebb lesz  az  istállóban.  Mivel félnek,  hogy  a  Gyermek  megfázik,
   elhatározzák, hogy leheletükkel melegítik fel. A kisded Jézus viszont  még
   nem aludt el, hanem kinyitja szemét és megkérdezi a csodálkozó állatoktól,
   hogy miért lehelnek rá. Az ökör és a szamár mindenfélét próbál mondani, de
   a Gyermek nem  elégszik meg  a válaszokkal, hanem  újra és  újra csak  azt
   kérdezi, hogy miért akarják  őt felmelegíteni? A  végén, mivel nem  tudnak
   már mit mondani,  az ökör és  a szamár  letérdel a jászol  elé. A  Gyermek
   pedig megérti, hogy ez a térdre ereszkedés az állatok felelete.

   Izajás próféta arról  jövendölt, hogy  a nép nem  ismeri fel  az Urat.  Az
   evangélium szerint Heródes király és vele egész Jeruzsálem nem ismeri  fel
   Jézust. Az írástudók a vallási  vezetők szintén elutasítják Jézust.  Ezzel
   szemben a Mária és József, a napkeleti bölcsek, a pásztorok, a szegény  és
   egyszerű emberek felismerték Jézust.

   És mi felismerjük-e  a betlehemi Gyermekben  az Isten Fiát?  Felismerésünk
   indítson minket  arra, hogy  viszonozzuk  az Atya  Jézusban  megnyilvánuló
   emberszeretetét. Szeretetünk kifejezésére most, Karácsony napján nem  kell
   nagy dolgokat tennünk. Elegendő lesz az, ha a szentmise végén nem rohanunk
   ki azonnal a templomból, hanem  odamegyünk a felállított betlehemhez,  pár
   pillanatra letérdelünk a jászol elé, és tisztelettel meghajlunk Isten  Fia
   előtt. (his)



   Imádság:

   Istenünk, te az emberi  természet méltóságát csodálatosan megalkottad,  és
   még csodálatosabban  megújítottad.  Add, kérünk,  hogy  részesedjünk  Fiad
   istenségében, aki  szeretetből  magára vette  emberi  természetünket.  Aki
   veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
   Ámen.