[Evangelium] 2005-12-23
evangelium at communio.hu
evangelium at communio.hu
2005. Dec. 23., P, 05:10:01 CET
2005. december 23. - Péntek
Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült.
Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr,
és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy
körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De
anyja ellenezte: "Nem, János legyen a neve." Azok megjegyezték: "Hiszen
senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!" Érdeklődtek erre
atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a
szavakat írta rá: "János a neve." Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig
megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta
Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg
az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla,
elgondolkodva mondta: "Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr
van vele."
Lk 1,57-66
Elmélkedés:
Életünk sokszor egy hajszálon függ - mondják az emberek. A hívő inkább azt
mondja, hogy élete Isten kezében van. Neki köszönhetjük világrajöttünket
és az ő irgalmának köszönhető, hogy eljuthatunk az üdvösségre halálunk
után.
Vegyük észre, hogy mennyire irgalmas az emberiséggel az Atya! Elküldi
követeit, a prófétákat, s az idők teljességében egyszülött Fia jön közénk
a földre. Az advent mindig az Atya szeretetére és irgalmára emlékeztet
minket. A Betlehemben megszülető Jézus személyében testet ölt az irgalom.
Jézus messiási küldetése az, hogy az Atya irgalmát földközelbe és
emberközelbe hozza.
Amikor a kis Jézus jászla mellé térdelünk, lássuk meg, hogy milyen
irgalmas hozzánk az Isten! Az ő irgalmától és könyörületétől függ
üdvösségünk. (his)
Imádság:
Ó jöjj, ó jöjj, Emmánuel,
csak téged áhít Izrael,
és hozzád sóhajt untalan,
mert Isten híján hontalan!
Eljő, eljő Emmánuel,
Hogy üdvözüljön Izrael!
(Advent utolsó hetének liturgiájában szerepelnek az ún. "Ó-antifónák",
amelyekben a jövendő Messiás különböző nevekkel szólítjuk meg. Az imákat
december 17. és 23. között imádkozzuk. Itt versbe szedett, énekelhető
(Éneklő Egyház 15.) változatát közöljük.)
More information about the Evangelium
mailing list