[Evangelium] 2005-11-25

evangelium at communio.hu evangelium at communio.hu
2005. Nov. 25., P, 05:10:02 CET


   2005. november 25. - Péntek

   Abban az  időben  Jézus  a  következő  hasonlatot  mondta  tanítványainak:
   "Nézzétek a fügefát és a többi fákat! Amikor látjátok, hogy már  hajtanak,
   tudjátok, hogy közel  van a nyár.  Ugyanígy ti is,  amikor látjátok,  hogy
   mindez bekövetkezik,  tudjátok  meg,  hogy közel  van  az  Isten  országa.
   Bizony, mondom nektek:  Nem múlik el  ez a nemzedék,  amíg mindez meg  nem
   történik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak."
   Lk 21,29-33

   Elmélkedés:

   "Az én igéim  el nem  múlnak soha" -  mondja Jézus  az evangéliumban.  Nem
   csupán arra vonatkozhatnak az Úr ezen  szavai, hogy a világ elmúlása  után
   is megmarad az ő tanítása, hanem arra is, hogy ebben a világban minden kor
   embere számára érvényes és időszerű a krisztusi tanítás.
   Jézus tanításának hallgatására és megtartására azért van szükségünk,  mert
   ezek az  örök élet  igéi számunkra.  Aki tehát  megszívleli mindazt,  amit
   Jézus mond, és ennek megvalósítására  törekszik, az örök élet felé  vezető
   úton jár. De olyan emberek is vannak, akik nem hallgatják szívesen Jézust,
   és letérnek erről az útról. A tanítás elfogadása vagy elutasítása, illetve
   annak megvalósítása vagy elvetése  döntő fontosságú számunkra az  üdvösség
   elnyerése szempontjából.
   Amikor Jézus az örök  élet kenyeréről beszél  Kafarnaumban, a beszéd  után
   sokan elhagyják. Ekkor  megkérdezi tanítványait, hogy  ők is el  akarják-e
   hagyni? Szent Péter apostollal  a következőket válaszolja: "Hová  mennénk,
   Uram? Az örök élet igéi tenálad vannak."
   Szükségünk van arra, hogy naponta táplálkozzunk az örök élet kenyerével és
   az  örök  élet  tanításával.  A  szentmisén  lehetőleg  minden  alkalommal
   járuljunk szentáldozáshoz, és olvassuk rendszeresen az Evangéliumot!  Hová
   jutnánk nélkülük? (his)



   Imádság:

   Jöjj Jézus, Dávid Fia,
   Isten Fia, Mária Fia!
   Jöjj, fény Igéje, oszlasd szét
   értelmem és szívem homályát!

   Adj nekem oly nagy hitet,
   hogy megláthassalak az úton
   s kövesselek emésztő vággyal,
   hogy te légy az én vezetőm!

   Nézz rám, Uram, s szemem megnyílik,
   hogy szemlélje arcod szépségét,
   lássa végtelen jóságodat,
   most, mikor még zarándokként jártok,
   s majd mindörökre az élők földjén! Ámen.

   Kedves Barátaim!
   1. Az  adventi elmélkedésekből  készítettem egy  képes diavetítést,  amely
   tulajdonképpen egy  csoki  nélküli  adventi naptár.  Power  Point  és  PDF
   formátumban is letölthető. Az ismertetést itt tudjátok megnézni: [1]Advent
   2005.

   2. Listánk régebbi tagjai tudják, hogy Adventben és Pünkösd táján egy  kis
   evangéliumhirdetést szoktam kérni. Azért készítettem a képes  diavetítést,
   hogy  ne  kelljen  üres   kézzel  kopogtatnotok,  amikor   ismerőseiteknek
   ajánljátok a listára való  feliratkozást. Kérem, hogy  küldjétek el e  pár
   sort e-mailben barátaitoknak, hogy az  ő decemberük is Jézust váró  Advent
   legyen!
   A lista terjedésének legfőbb motorja, hogy a tagok ismerőseiknek ajánlják.
   Hívjátok meg barátaitokat, hogy ők is csatlakozzanak lelki közösségünkhöz!
   Hirdessétek az Evangéliumot!
   A Szentlélek adjon nektek erőt és bátorságot!
   Köszönettel: István atya

   Advent 2005.
   November 27-én Advent 1. vasárnapjával elkezdődik a karácsonyi előkészület
   ideje. A Krisztus-várás négy  hetében - az  ajándékvásárlás és az  otthoni
   tennivalók mellett - lelkileg is szeretnénk felkészülni Jézus születésének
   ünnepére.  A  lelki  előkészületet   hivatott  szolgálni  a   Szombathelyi
   Egyházmegye honlapjának adventi kalendáriuma, amely minden napra  képekkel
   illusztrált rövid  elmélkedést  tartalmaz.  A  program  ingyen  letölthető
   innen: [2]Advent 2005.

   Interaktív diabemutató. A programhoz Power Point szükséges!
   Ha gépünk .ppt kiterjesztésű fájlként menti le a programot, érdemes azt  a
   letöltést   követően    .pps   kiterjesztésű    diavetítésre    átnevezni.
   Számítógépünkön való használat során a naptár számaira kattintva, az adott
   napra ugrik a vetítés.

   Javaslat a  közösségi használathoz:  Iskolák, kollégiumok,  közösségi-  és
   lelkigyakorlatos házak nagyobb termeiben,  vagy aulájában, ahol  napközben
   sokan  megfordulnak,   fel   lehet   állítani  egy   projektort   és   egy
   vetítővásznat, és akár egész nap is  mehet a vetítés. Ehhez csupán a  diák
   továbbításának időzítését kell kb. 40-60 másodpercre beállítani. Ebben  az
   esetben a  képek  automatikusan váltanak,  s  az arra  járók  mindig  mást
   láthatnak,  illetve  olvashatnak.  A  program  néma,  de  tetszés  szerint
   megfelelő zene kísérheti.

   Interaktív PDF fájl.  A programhoz Acrobat  Reader szükséges! (Ha  régebbi
   verziójú az Acrobat Reader, akkor nem biztos, hogy interaktívan működik.)

  Lelkiekben gyümölcsöző készülődést kívánok Adventre és örömteli Isten-látást
                                 Karácsonykor!


References

   Visible links
   1. http://www.plebania.net/hirek/?op=view&hid=6034
   2. http://www.plebania.net/hirek/?op=view&hid=6034



More information about the Evangelium mailing list