[Evangelium] 2005-10-16

[evangelium at communio.hu]

   2005. október 16. - Évközi 29. vasárnap

   Abban az  időben a  farizeusok  félrevonultak és  megtanácskozták,  hogyan
   tudnának belekötni Jézus szavaiba. Majd odaküldték hozzá tanítványaikat és
   a Heródes-pártiakat a  következő kérdéssel: "Mester!  Tudjuk, hogy  igazat
   beszélsz, és  az Isten  útját az  igazsághoz híven  tanítod, és  nem  vagy
   tekintettel az emberek személyére. Mondd hát meg nekünk, mi a  véleményed:
   Szabad-e  adót  fizetni  a  császárnak  vagy  nem?"  De  Jézus  felismerte
   gonoszságukat, és így  szólt hozzájuk: "Miért  kísértetek, ti  képmutatók!
   Mutassátok csak meg az adópénzt!"  Aztán megkérdezte tőlük: "Kinek a  képe
   és a  felirata ez?"  Azok azt  felelték: "A  császáré." Erre  ő így  szólt
   hozzájuk: "Akkor  hát  adjátok meg  a  császárnak,  ami a  császáré  -  az
   Istennek pedig, ami az Istené!" Ennek hallatára elcsodálkoztak, otthagyták
   őt, és elmentek.
   Mt 22,15-21

   Elmélkedés:

   A keresztény élet teljessége
   A mai evangélium megértésben nagy  segítséget jelent számunkra, ha  látjuk
   annak keretét.  A  történet  előzménye  a  gonosz  szőlőmunkásokról  szóló
   beszéd, akik  megölik Isten  küldötteit,  valamint a  királyi  menyegzőről
   szóló tanítás,  amelyre a  meghívottak nem  mennek el.  Mindkét  beszédben
   Jézus  elítéli  a   farizeusok  és  írástudók   tetteit  és   helyteleníti
   magatartásukat. Egyértelműen leleplezi  a vallási vezetők  felszínességét,
   megkérdőjelezi  hitelességüket,   ami   kiváltja   a   Jézussal   szembeni
   ellenállást. Ezt  követően  négy  vitáról  olvashatunk  az  evangéliumban,
   amelyek Jézus  és a  farizeusok, a  szadduceusok, az  írástudók,  valamint
   tanítványaik között  folyik.  Először  az adófizetéssel,  ezt  követően  a
   feltámadással, majd a főparanccsal kapcsolatban kérdezik meg Jézust, végül
   pedig megfordítva a helyzetet Jézus kérdez tőlük Dávid Fiára  vonatkozóan,
   amire nem  tudnak  válaszolni,  s  ezután már  nem  mernek  újabb  kérdést
   feltenni neki. A beszédekből érződik a szándék, hogy szeretnének belekötni
   szavaiba, olyan válaszra  akarják kényszeríteni,  ami egyik  vagy a  másik
   oldalnak nem  lesz  elfogadható.  Jézus  minden  esetben  kikerüli  ezt  a
   csapdát, hiszen  nem  úgy válaszol,  ahogyan  várják tőle,  sőt,  magasabb
   szintre emelve a  kérdést rámutat a  törvények eredeti, Istentől  származó
   értelmére. Az adófizetésről szóló kérdés esetében ez a mélyebb értelem az,
   hogy az embernek evilágon  is teljesítenie kell  kötelességeit, de ez  nem
   kerülhet az istentisztelet elébe.

   A Jézusnak feltett kérdések az emberi élet egy-egy területére vonatkoznak,
   kiszakítva azokat környezetükből.  Jézus gondolkodása  szerint viszont  az
   élet minden területe összekapcsolódik, tehát egymással összefüggésben van.
   Nem lehet anélkül beszélni az  istentiszteletről, hogy szóba ne hoznánk  a
   felebarát szeretetét,  és  fordítva,  hiszen  ezek  a  mindennapi  vallási
   életben szorosan  összetartoznak.  A  hagyományos  zsidó  vallási  tanítás
   szerint a világ három oszlopon nyugszik: a mózesi Törvény tanulmányozásán,
   az   istentiszteleten   és   az   imádságon,   valamint   az   irgalmasság
   cselekedetein.

   A  keresztény  tanítás   szerint  a  hívő   ember  vallásossága   Krisztus
   Evangéliumának  mindennapi  tanulmányozásából   merít  erőt  ahhoz,   hogy
   elmélyüljön az  Isten  iránti  szeretetben és  az  irgalmas  Atya  jóságát
   utánozva elkötelezze magát testvéreinek megsegítésére. És ez a három  elem
   nem választható el egymástól egyetlen igazán hívő ember életében sem.
   Senki nem mondhatja például azt, hogy neki elegendő a szentírás  olvasása,
   s ne kérje tőle senki, hogy még imádkozzon is vagy elmenjen a szentmisére.
   Ha ugyanis valaki az olvasás  révén megismeri Krisztus tanítását és  Isten
   szeretetét, szükségszerűen személyesen is meg akar ismerkedi Jézussal,  ki
   szeretné fejezni iránta érzett  szeretetét és tiszteletét, amelynek  egyik
   megnyilvánulása a hívő közösség szentmiséjén valórészvétel.
   Az  elkötelezett  krisztushívő   nem  elégszik  meg   azzal  a   vasárnapi
   kereszténységgel sem, amely kimerül a heti egyszeri szentmiselátogatásban,
   hanem  az  ünnep  kegyelmeit  igyekszik  továbbvinni  a  hétköznapokba,  s
   állandóan a Krisztustól hallottak megvalósítására törekszik.
   S végül itt  van embertársaink  megsegítése. Nagyon értékes,  ha valaki  -
   látván a földrengések vagy  az árvizek által  okozott hatalmas károkat  és
   emberi szenvedéseket  - együttérzésének  kifejezéseként anyagi  támogatást
   nyújt a bajbajutottaknak. Emberi meggyőződésből és jó szándékból is  lehet
   természetesen jót  tenni,  de mennyivel  értékesebb,  ha ezt  is  Istenért
   tesszük, s Jézusnak segítünk a rászorulók személyében.

   A diakónusszentelés szertartásának van egy nagyon kifejező része, amikor a
   szentelő püspök  átadja az  evangéliumos könyvet  a pár  perccel  korábban
   felszenteltnek, s közben  a következőket mondja:  "Ügyelj arra, hogy  amit
   olvasol, hidd; amit hiszel, azt tanítsd; és amit tanítasz, kövesd is". Nem
   csak a diakónusok és  a leendő papok számára  igaz ez a kijelentés,  hanem
   minden kereszténynek is  meg kell szívlelnie  ezt a felszólítást.  Vallási
   életünk  akkor   lesz   kiegyensúlyozott,  ha   naponta   olvassuk   Jézus
   evangéliumát, hisszük mindazt, amit tanít nekünk, s mindezt  megvalósítjuk
   az Isten  iránti  tiszteletben  és  az  embertársaink  felé  megnyilvánuló
   szeretetben.
   Most  gondolatban  mindenkinek  átadom   az  evangéliumos  könyvet,   hogy
   olvassátok azt rendszeresen, higgyetek  a megváltás titkában, adjátok  meg
   embertársaitoknak azt, amire szükségük van,  de Istennek is adjátok meg  a
   neki járó szeretetet és tiszteletet! (his)



   Imádság:

   Mindenható  Úristen,   aki  gondviselésed   eszközeiül  gyarló   embereket
   választván,  ily   módon  is   kitünteted   isteni  hatalmadat   a   világ
   kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a
   legfőbb hatalmasságot és  minden hatalom kútfejét:  annak általad  rendelt
   egyházi és világi képviselőit  köteles engedelmességgel tiszteljem, s  így
   isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.