[Evangelium] 2005-10-10
evangelium at communio.hu
evangelium at communio.hu
2005. Okt. 10., H, 05:10:02 CEST
2005. október 10. - Hétfő
Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk:
"Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet,
mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az
Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel
együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket,
hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét;
itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az
ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését,
mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van,
mint Jónás."
Lk 11,29-32
Elmélkedés:
Jónás próféta Isten üzenetét hirdette a niniveieknek, akik meghallgatták
szavát és bűnbánatot tartottak. Az isteni üzenet hirdetése volt az a jel,
ami a megtérést kiváltotta. Az újszövetség kezdetén Jézus igehirdetése az
a jel, ami az emberek megtérését eredményezi. Más jelet nem kell várni,
mert ha valaki ezt nem ismeri fel, vagy e jel sem elegendő számára, hogy
megtérjen, akkor semmilyen más isteni üzenet sem volna elegendő számára.
Főleg azért, mert Jézus mondanivalója teljesebb Jónásénál, hiszen az örök
élet igéit hirdeti.
Talán nem csak Jézus kortársai, hanem korunk embere is sokszor jelet
követel Istentől. De mi sem kapunk más jelet, mint Jézus megtérésre
szólító szavát. Ahogyan Jézus jel volt az ő idejében élők számára,
ugyanúgy jel a mi számunkra is. Figyeljünk oda erre a megbocsátást és
irgalmasságot hirdető szóra! (his)
Imádság:
Üdvözlégy csillag, ki előre jelezted a Napot,
Üdvözlégy, isteni megtestesülés edénye,
Üdvözlégy, mert általad megújul a teremtmény,
Üdvözlégy, mert általad imádjuk leborulva a Teremtőt!
Üdvözlégy Istennek szeplőtelen Jegyese!
More information about the Evangelium
mailing list