[Evangelium] 2005-10-02

[evangelium at communio.hu]

   2005. október 2. - Évközi 27. vasárnap

   Abban az  időben  Jézus  ezt  mondta  a  főpapoknak  és  a  nép  véneinek:
   Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki  szőlőt
   telepített, bekerítette sövénnyel, belül  pedig (a sziklába)  taposógödröt
   vágott, és  őrtornyot épített.  Aztán rábízta  a szőlőt  a munkásokra,  és
   elutazott.  Amikor   eljött   a   szüret  ideje,   elküldte   szolgáit   a
   szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások  megragadták
   a szolgáit, s  az egyiket  összeverték, a másikat  megölték, a  harmadikat
   pedig megkövezték. Erre  más szolgákat küldött,  többet, mint először,  de
   ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a  fiát küldte le hozzájuk, mondván:  "A
   fiamat csak megbecsülik!" Mikor azonban a szőlőmunkások meglátták a  fiút,
   így szóltak egymáshoz:  "Ez itt az  örökös! Gyertek, öljük  meg, és  miénk
   lesz az öröksége!" Meg is ragadták  őt, kidobták a szőlőből, és  megölték.
   Amikor  megjön  a  szőlőskert   ura,  ugyan  mit   tesz  majd  ezekkel   a
   szőlőmunkásokkal? Ezt  válaszolták:  "Gonoszul elbánik  a  gonoszokkal,  a
   szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést."
   Jézus így folytatta: "Nem  olvastátok soha az írásokban:  A kő, melyet  az
   építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben
   csodálatos ez! Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és
   olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét."
   Mt 21,33-43

   Elmélkedés:

   Jézus az Isten Fia
   Máté evangéliumában két példabeszédet  is olvashatunk a  szőlőmunkásokról.
   Az első,  amelyet 2  héttel ezelőtt  hallottuk, arról  szólt, hogy  a  nap
   különböző óráiban munkásokat fogad  fel a gazda,  és a munka  befejeztével
   mindenki ugyanannyi  bért  kap  (Mt  20,1-16). A  történetnek  az  volt  a
   mondanivalója,  hogy  mindnyájan  meghívást   kaptunk  arra,  hogy   Isten
   szőlőjében, az  Egyházban munkálkodjunk,  és  életünk végén  megkapjuk  az
   üdvösséget.  Az  üdvösség  elnyerésének  jutalma  nem  lehet  kisebb  vagy
   nagyobb, mindenki ugyanazt kapja.

   A mai vasárnapon hallott példabeszéd szintén szőlőmunkásokról szól.  Ebből
   a történetből  még  inkább kiderül,  mint  az  előzőből, hogy  itt  is  az
   üdvösségről, az  üdvtörténetről van  szó. A  gazda Istent  jelképezi,  aki
   "szőlőt telepít",  azaz  kiválasztja  Izrael  népét.  A  szüret  idején  a
   tulajdonos  elküldi  szolgáit,   akik  Isten   küldötteit,  a   prófétákat
   jelenthetik,  s  akiket  megölnek  a  gonosz  munkások.  Végül,  az   idők
   teljességében Isten saját fiát, Jézus  Krisztust küldi el a világba,  akit
   szintén elutasítanak. Az, hogy a szőlőskerten kívül ölik meg, utalás arra,
   hogy Jézust is kiviszik Jeruzsálemből és a városon kívül, a Golgota hegyén
   feszítik keresztre. Isten azonban az  elvetett és megvetett Jézusra,  mint
   szegletkőre  új  népet   épít,  az  Egyház   közösségét,  amely   Istennek
   engedelmeskedve megtermi gyümölcsét.

   A történet teológiai jelentősége abban áll, hogy Jézus önmagáról mondja el
   ezt a hasonlatot, tehát  az "Isten Fia" kifejezést  saját magára érti.  Az
   elbeszélés azt bizonyítja, hogy nem csupán a feltámadás után alkalmazták a
   tanítványok az Isten Fia kifejezést Jézusra, hanem Jézus is annak  nevezte
   magát. A biblikus  teológusok szerint ez  a szőlőmunkásokról szóló  beszéd
   eredetileg is Jézustól  származhat, mert  ha a  feltámadás ismeretében  az
   evangélista alakította volna ki így,  akkor minden bizonnyal utalást  tett
   volna a feltámadásra. A másik fontos  érv, hogy valóban Jézus mondta el  a
   történetet és abban  Isten Fiának  nevezte magát, hogy  már a  jeruzsálemi
   bevonulás után történik mindez, s ez Jézus utolsó összeütközése a  vallási
   vezetőkkel, akik hamarosan elhatározzák, hogy megölik. Nem sokkal korábban
   Jézus háromszor jövendölte meg közelgő  szenvedését és halálát, tehát  jól
   tudta, milyen  sors  vár rá.  Ebben  a kiélezett  helyzetben  már  egészen
   nyíltan beszél és világosan kimondja, hogy ő az Isten Fia.

   A szőlőmunkásokról szóló beszéd  az egyik legfontosabb bizonyítéka  annak,
   hogy Jézus az Isten Fiának tartotta magát és erről életében is beszélt.  A
   gonosz munkások vesztét éppen az okozta, hogy bár felismerték a küldöttben
   a tulajdonos fiát, mégsem  fogadták el. A zsidó  vallási vezetők is  akkor
   követték el a hibát, amikor  nem fogadták el, hogy  Jézus az Isten Fia.  A
   főtanács előtt a  kihallgatás alkalmával  a főpap  azt kérdezte  Jézustól,
   hogy "Te vagy-e  a Krisztus, az  Isten Fia?", s  miután ezt Jézus  nyíltan
   megvallotta, mondták ki,  hogy halált érdemel.  Mindebből láthatjuk,  hogy
   Jézus kortársai  számára  döntő  jelentőségű volt,  hogy  felismerik-e  és
   elfogadják-e, hogy Ő az Isten Fia, s ugyanez a mi számunkra is  sorsdöntő.
   Sorsdöntő, mert Jézus  minden nap  hozzánk intézi kérdését:  "És ti  kinek
   tartotok engem?"  (Mt  16,15;  Mk  8,29;  Lk  9,20),  s  erre  a  kérdésre
   válaszolnunk kell. A Jézusról szóló hitvallásunk egyik legfontosabb eleme,
   hogy Ő  az Isten  Fia. A  Hiszekegyben  a Jézusról  szóló rész  ezekkel  a
   szavakkal  kezdődik:  "Hiszek  az  egy  Úrban,  Jézus  Krisztusban,  Isten
   egyszülött  Fiában",   s   csak   ezután   következik   megtestesülésének,
   szenvedésének, halálának,  feltámadásának, mennybemenetelének  és  második
   eljövetelének hittitka. Péter apostol egyértelmű választ adott: "Te vagy a
   Krisztus, az élő Isten Fia" (Mt 16,16). Az istenfiúság hittitkát nem lehet
   elfogadni a  kereszt nélkül,  amelyen  Jézus utolsó  leheletével  Atyjának
   ajánlotta lelkét, s amelynek tövében elhangzott a százados hitvallása: "Ez
   valóban Isten Fia volt" (Mt 27,54).

   A kereszten  értünk  életét  feláldozó Jézushoz  kell  közelednünk,  az  Ő
   szenvedő arcára kell feltekintenünk,  az ő áldozatához kell  kapcsolódnunk
   ahhoz, hogy  megértsük az  istenfiúság  titkát, és  élő hittel  ki  tudjuk
   mondani, hogy Jézus az Isten Fia. Szent Pál így ír a galatákhoz: "Élek, de
   már nem én, hanem  Krisztus él bennem. Az  Isten Fiában való hitben  élek,
   aki szeretett engem" (Gal 2,20).

   Éljünk Isten Fiának hitében, aki  szeret minket és a kereszten  feláldozta
   magát üdvösségünkért! Hirdessük a világban minden embernek, hogy Jézus  az
   Isten Fia és egyedül benne van üdvösségünk! (his)



   Imádság:

   Győrffy János: Az őrangyalhoz (részlet)

   Őrangyalom! maradj velem,
   Ha új napszámra virradok,
   S miként Isten kirendeli
   Nehéz dologban fáradok.
   Emeld Istennek a hűség
   Szent oszlopát föl keblemen
   lelkemnek adj elég erőt,
   Őrangyalom! maradj velem.