[Evangelium] 2005-09-04

[evangelium at communio.hu]

   2005. szeptember 4. - Évközi 23. vasárnap

   Abban az  időben  Jézus így  szólt  apostolaihoz: "Ha  testvéred  vétkezik
   ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted
   testvéredet. Ha  azonban nem  hallgat rád,  vigyél magaddal  egy vagy  két
   társat, hogy kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot.  Ha
   rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének. Ha a hívek  közösségére
   sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.
   Bizony mondom nektek: Amit megköttök a  földön, meg lesz kötve a  mennyben
   is; és amit feloldotok a földön, fel  lesz oldva a mennyben is. És  bizony
   mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön és  úgy
   kérik, megkapják  azt  mennyei  Atyámtól. Mert  ahol  ketten  vagy  hárman
   összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük."
   Mt 18,15-20

   Elmélkedés:

   A hívő és az Egyház kapcsolata
   Az  evangéliumban  az  emberek  közötti  nézeteltérés  megbeszélésének  és
   elrendezésének módjáról hallottunk. Ha négyszemközt nem sikerül eloszlatni
   a viszályt, akkor mások  bevonásával kell azt megpróbálni,  de ha így  sem
   sikerül, akkor  a közösség  közreműködésével kell  megszüntetni az  egymás
   közti veszekedést.  A  problémamegoldásnak ez  a  békés útja  nem  csak  a
   keresztények számára, hanem mások számára is járható.

   Ha nem  ragadunk le  az egyes  szavaknál és  mondatoknál, és  még annál  a
   ténynél  sem,   hogy  itt   egy  konfliktushelyzet   konkrét   kezeléséről
   hallottunk,  és  ha  nagyobb  összefüggésében  akarjuk  látni  a  történet
   mondanivalóját, akkor észrevehetjük, hogy  ebben a részben  tulajdonképpen
   az egyén  és a  közösség  kapcsolatáról van  szó. Mivel  vallásos  emberek
   vagyunk, azt is  mondhatjuk, hogy  Jézus a  hívő keresztény  és az  Egyház
   kapcsolatáról beszél. De mi  is ennek a kapcsolatnak,  a hívő ember és  az
   Egyház kapcsolatának az alapja és lényege?

   A kérdésre nem elegendő csupán azzal válaszolni, hogy a megkeresztelt hívő
   az Egyház tagja.  Csupán az, hogy  egy szervezetnek a  tagjai vagyunk  nem
   jelenti azt,  hogy elkötelezzük  magunkat mellette  mindenben  egyetértünk
   célkitűzéseivel,  s  egyáltalán  nem   biztos,  hogy  odaadjuk   életünket
   céljainak  megvalósításáért.  Annak  idején  az  Úttörőszövetségnek  és  a
   KISZ-nek is sok tagja volt, s  néhány mai vezető politikuson kívül  mégsem
   vette senki  komolyan e  mozgalmakat, s  ők is  csak azért,  mert jól  meg
   lehetett belőle élni.

   A hívő és az Egyház esetében  sokkal komolyabb dologról van szó,  kettőjük
   kapcsolatának első alapja az, hogy mindkettő Istenhez tartozik. Az egyént,
   az egyes embereket Isten  meghívja, hogy Ővele  szeretetben éljenek. Ez  a
   meghívás  és  kiválasztás  mindenkinek  egyénileg  is  szól,  a  megváltás
   kegyelmét, az üdvösséget  és az  örök életet  Isten mindenkinek  egyénileg
   felajánlja.  Az   isteni   megszólításra  mindenkinek   személyesen   kell
   válaszolni, s mindenkinek  egyéni felelőssége, hogy  elfogadja-e az  Isten
   által felkínált boldogságot.
   Emellett  az  Egyház  is  Istenhez  tartozik.  A  görög  "ekklészia"   szó
   eredetileg "kihívottakat"  jelent,  tehát  azokat  a  személyeket,  akiket
   kihívtak, meghívtak a népgyűlésre.  A keresztény szóhasználatban pedig  az
   Isten által meghívottak gyülekezetét jelentette. Az Egyház olyan  közösség
   amelynek tagjait Isten  meghívja, maga köré  gyűjti és magához  kapcsolja,
   akiket Isten  egybegyűjt, hogy  élő közösséggé  váljanak. A  II.  vatikáni
   zsinat dokumentumai  és a  szentmisének a  szövegei nagyon  gyakran azt  a
   kifejezést, hogy  az Egyház  az "Isten  népe", amely  szintén az  Istenhez
   tartozást fejezi ki. A hívő és a közösség kapcsolatának egyik alapja tehát
   az, hogy mindkettő Istenhez tartozik.

   A másik jelentős  dolog, ami megalapozza  ezt a kapcsolatot,  hogy mind  a
   hívőben, mind  az Egyház  benne él,  jelen  van az  Isten. Nem  az  formál
   bennünket közösséggé,  hogy azonos  a hobbink,  hanem hogy  velünk van  és
   bennünk él az Isten. Ezt az állandó isteni jelenlétet bizonyítja, hogy  az
   Egyházat semmilyen  evilági  hatalomnak nem  sikerült  elpusztítania  vagy
   megsemmisítenie. Mert az  Egyház kegyelmi közösség,  amelyben és  amelynek
   tagjaiban Isten él, aki a szentségek éltető és lélekben megújító  erejével
   segít  bennünket.  A  szentségek  közül  külön  is  ki  kell  emelnünk  az
   Eucharisztiát,  az  Oltáriszentséget.  Az  Oltáriszentség  létrehozása   a
   szentmisében  az  átváltoztatáskor   azt  jeleníti   meg,  hogy   Krisztus
   valóságosan jelen  van  köztünk.  Jelen továbbá  a  templomokban,  ahol  a
   tabernákulumban őrizzük az Oltáriszentséget,  s ha betérünk egy  templomba
   imádkozni, akkor  nem  az  élettelen falak  díszítéseit  nézzük,  hanem  a
   Eucharisztiában jelenlévő  Krisztus  előtt  borulunk le.  És  Jézus  él  a
   hívőkben, akik  a  szentáldozáskor  Szent Testét  magukhoz  veszik.  Akkor
   válhatunk az Egyháznak élő tagjaivá, ha Krisztusban élünk, s Ő bennünk él.

   Joseph Ratzinger  bíboros,  még  mielőtt pápává  választották  volna,  egy
   újságíró kérdésére válaszolva mondta egyszer, hogy soha nem fordult meg  a
   fejében, hogy  kilépjen az  Egyházból, mert  az Egyház  az otthona,  amely
   nélkül elpusztulna.  Az  Egyház  nem csak  a  Szentatyának,  XVI.  Benedek
   pápának az  otthona,  hanem  a  mi  otthonunk  is.  Tekintsük  Egyházunkat
   otthonos  és  családias   közösségnek,  és  tegyük   egyre  inkább   ilyen
   közösséggé, hogy meghívhassuk  ebbe a közösségbe  azokat, akik hit  nélkül
   élnek, és  ebben a  közösségben minden  ember békében  éljen egymással  és
   mindenki Istenre találjon. (his)



   Imádság:

   Uram, ki  megáldod  a téged  áldókat  és megszenteled  a  benned  bízókat,
   üdvözítsd  és  áldd  meg  örökségedet,  egyházad  teljességét  őrizd  meg.
   Szenteld meg azokat, akik házad  ékességét szeretik. Te viszont  dicsőítsd
   meg őket  isteni erőddel,  és  ne hagyj  el  minket, akik  benned  bízunk.
   Ajándékozz békességet a te világodnak, egyházaidnak, papjaidnak és  minden
   népnek, mert minden jó adomány  és minden tökéletes ajándék felülről  van,
   leszállván tőled, a  világosság atyjától. És  téged dicsőítünk, imádunk  s
   neked hálát  adunk,  Atya és  Fiú  és Szent  lélek,  most és  mindenkor  s
   örökkön-örökké. Ámen.