[Evangelium] 2005-08-28

[evangelium at communio.hu]

   2005. augusztus 28. - Évközi 22. vasárnap

   Abban az időben Jézus többször  felhívta tanítványai figyelmét arra,  hogy
   neki  Jeruzsálembe  kell  mennie,   sokat  kell  szenvednie  a   vénektől,
   főpapoktól és az  írástudóktól, megölik,  de a harmadik  napon feltámad  a
   halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: "Isten ments, Uram! Ez
   nem történhet  veled!"  Mire ő  Péterhez  fordult: "Távozz  tőlem,  sátán!
   Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére!"

   Azután így szólt  tanítványaihoz: "Ha valaki  követni akar engem,  tagadja
   meg magát, vegye föl keresztjét és  kövessen. Mert mindaz, aki meg  akarja
   menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét, megtalálja
   azt. Mert mit használ az embernek, ha  az egész világot megnyeri is, de  a
   lelke kárt szenved?  Mit is adhatna  az ember cserébe  saját lelkéért?  Az
   Emberfia pedig el fog  jönni Atyjának dicsőségében, angyalai  kíséretében,
   és megfizet mindenkinek tettei szerint."
   Mt 16,21-27

   Elmélkedés:

   Tetteink hitelesítik szavainkat
   Szent Máté evangéliuma szerint Jézus három alkalommal beszél  apostolainak
   szenvedéséről és feltámadásáról. Ma az  első jövendölést olvastuk (Mt  16,
   21-23), amely  Péter  tiltakozását váltja  ki.  A második  jövendölés  (Mt
   17,22-23) után már  nincs hasonló  ellenkezés, csak annyit  jegyez meg  az
   evangélista,  hogy   az  apostolok   "nagyon  elszomorodtak".   Harmadszor
   Jeruzsálem felé  útközben  beszél  Jézus  a  reá  váró  szenvedésekről  és
   feltámadásáról (Mt  20,17-19),  amelyre  versengés  tör  ki  az  apostolok
   között, hogy ki ülhessen majd a megdicsőült Krisztus trónja mellett. Talán
   nem túlzás azt állítani,  hogy az apostolok  ekkor még kevésbé  érzékenyek
   Jézus szenvedésére, nem értik Jézus  szavait és nem foglalkoztatja őket  a
   probléma. A másik ember bajával és gyötrelmével sokszor van így az  ember,
   nem  tud  igazán  együtt  érezni  vele,  s  nem  szívesen  osztozik  mások
   szenvedéseiben.

   Úgy tűnik, hogy ránk  nem annyira jellemző már  a Jézus szenvedése  iránti
   érzéketlenség. Ezt bizonyítják a pápák, az egyházi vezetők és a teológusok
   szép keresztúti elmélkedései, s  az a tény, hogy  a hívek sok helyen  igen
   szép számmal vesznek részt a keresztúti imádságokon nagyböjt péntekjein. S
   ha  Megváltónk  szenvedésére   kellőképpen  figyelünk   is,  a   közvetlen
   környezetünkben élő embertársaink szenvedését sokszor nem vesszük észre, s
   ha tudomást  is szerzünk  róla, gyakran  tétlenek maradunk.  Hozzáállásunk
   különbsége abból adódhat, hogy Jézus szenvedéséhez inkább elméleti szinten
   közeledünk, míg embertársainkét a gyakorlatban tapasztaljuk meg, vagy  úgy
   gondoljuk, hogy a kettő nem kapcsolódik össze.

   Az evangéliumokból  kiderül,  hogy  Jézus nem  csak  elméletben  ismeri  a
   szenvedést, hanem  a gyakorlatban  is  találkozik vele,  egyrészt,  amikor
   tanító útja  során  hozzá  fordulnak az  emberek  gyógyulásért,  másrészt,
   amikor maga is vállalja és végigjárja a szenvedés útját. A betegekkel való
   találkozásiból  láthatjuk,  hogy  Jézus  nem  szüntet  meg  minden  emberi
   nyomorúságot, de  próbál  vigasztalást  nyújtani,  igyekszik  letörölni  a
   könnyeket, és többször megcáfolja azt az ószövetségi feltételezést,  amely
   szerint a betegség minden esetben  valamilyen bűn következménye és  isteni
   büntetése volna. A szenvedés vállalásával és türelmes elviselésével  pedig
   azt mutatja meg, hogy  a szenvedéseknek is van  értelme, hiszen halála  az
   emberiség megváltását szolgálta, s előre  mutatja nekünk az utat,  amelyen
   eljuthatunk a feltámadás dicsőségébe.

   A  vallásosság  útján  elsősorban  nem  a  hittételek  elmélyült  elméleti
   tanulmányozásával juthatunk  előbbre,  és  nem  attól  lesz  erkölcsös  az
   életünk,  hogy  kívülről  tudjuk  a  tízparancsolatot,  mert  mindkettő  a
   gyakorlás függvénye.  Ugyanígy a  szenvedés esetében  Jézus nem  azt  kéri
   tőlünk, hogy csupán  érezzünk együtt  a bajbajutottakkal.  Ha csak  ennyit
   tennénk, akkor  ugyanolyan érzéketlenek  és kegyetlenek  lennénk, mint  az
   irgalmas  szamaritánus   történetében  szereplő   pap  és   levita,   akik
   segítségnyújtás nélkül mennek el a kirabolt és agyonvert ember mellett. Az
   Úr azt  kéri  tőlünk,  hogy  a  szenvedés  és  a  bajok  láttán  nyújtsunk
   gyakorlati segítséget. Az  elmúlt hetekben az  Európában pusztító  árvizek
   láttán nem  elég,  ha  külső  szemlélői  maradunk  az  eseményeknek  és  a
   híradások segítségével figyelemmel kísérjük  a svájciakat, az  osztrákokat
   vagy a bajorokat sújtó természeti katasztrófát, hanem legalább a Borsodban
   vagy az  erdélyi  Székelyudvarhelyen  és  környékén  szerencsétlenül  járt
   magyar testvéreinknek  próbáljunk  meg  támogatást  nyújtani.  A  tragédia
   látványa ne  csupán  részvétet  ébresszen  bennünk,  hanem  ösztönözzön  a
   gyakorlati cselekvésre!

   Szenvedésének megjövendölését követően Jézus nem véletlenül beszél  arról,
   hogy  aki  követni  akarja,  vegye  fel  keresztjét.  Aki  ugyanis  hallja
   tanítását  és  úgy  dönt,  hogy  követni  szeretné  Őt,  annak  gyakorlati
   lépéseket  kell  tennie.  A  nyomorúság   és  a  szükség  láttán   legyünk
   leleményesek  és  találékonyak  a  segítségnyújtásban,  és  vegyük   észre
   tennivalónkat! Ezek az emberi szenvedések mind-mind Krisztus szenvedéséhez
   kapcsolódnak,  ezért   keresztény  segítségünk   mindig  Krisztus   iránti
   hitünkből fakadjon, és amikor  embertársaink megsegítésére sietünk,  akkor
   gondoljunk  arra,  hogy   bennünk  Krisztus  szenved,   s  Neki   nyújtunk
   támogatást. A  szavakkal kimondott  szeretetet minden  esetben a  szeretet
   cselekedeteinek kell megerősítenie, mert tetteink nélkül szavaink és Jézus
   evangéliuma hiteltelenné válna. (his)



   Imádság:

   Eckhart mester: Uram, Jézus Krisztus

   Uram, Jézus Krisztus!
   Hozzád jövök minden nyomorúságommal,
   és elsírom neked szívem
   minden keserűségét.
   Neked ajánlom egész bensőmet
   és minden ember minden ügyét,
   különösen is azokét, akik erre kértek.
   Szeretettel teljes Uram, arra kérlek,
   ments meg bennünket,
   és moss tisztává nemes véred erejével,
   öltöztess belé, és tégy kedvessé bennünket
   mennyei Atyád szemében.

   Engesztelj ki bennünket vele,
   nyerd meg számunkra szívének jóindulatát,
   hogy szeretetének kegyelme
   és lelke áradjon belénk,
   s csak ez a szeretet ébressze gondolatainkat,
   szülje szavunkat és tettünket
   áldott akaratod dicséretére.
   (Bánhegyi Miksa fordítása)