[Evangelium] 2005-08-17

evangelium at communio.hu evangelium at communio.hu
2005. Aug. 17., Sze, 05:10:02 CEST


   2005. augusztus 17. - Szerda

   Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek
   országa olyan, mint amikor  egy gazda kora  reggel kiment, hogy  szőlőjébe
   munkásokat fogadjon. Miután napi  egy dénárban megegyezett a  munkásokkal,
   elküldte őket a szőlőjébe.  A harmadik óra körül  megint kiment, s  látta,
   hogy mások  is ácsorognak  ott  tétlenül a  piactéren. Ezt  mondta  nekik:
   "Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami  jár, megadom majd nektek." Azok el  is
   mentek. Majd a  hatodik és  a kilencedik  órában újra  kiment és  ugyanígy
   cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat
   talált. Megkérdezte  tőlük: "Miért  álldogáltok itt  egész nap  tétlenül?"
   Azok ezt  válaszolták: "Mert  senki  sem fogadott  fel minket."  Erre  azt
   mondta nekik: "Menjetek ti is a szőlőmbe!"

   Amikor beesteledett, a  szőlősgazda így szólt  intézőjéhez: "Hívd össze  a
   munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!"  Először
   azok jöttek  tehát, akik  a  tizenegyedik óra  körül kezdtek,  és  egy-egy
   dénárt kaptak.  Amikor az  elsők  jöttek, azt  hitték, hogy  nekik  többet
   fognak adni,  de  ők  is  csak egy-egy  dénárt  kaptak.  Amikor  átvették,
   zúgolódni kezdtek a gazda ellen: "Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak,
   és ugyanúgy  bántál  velük,  mint  velünk, akik  a  nap  terhét  és  hevét
   viseltük!" Ő  azonban  ezt felelte  az  egyiküknek: "Barátom,  nem  vagyok
   igazságtalan veled. Nemde  egy dénárban  egyeztél meg velem?  Ami a  tied,
   fogd és menj! Én  ennek az utolsónak is  annyit szánok, mint neked.  Talán
   azzal, ami az  enyém, nem  tehetem azt,  amit akarok?  Vagy rossz  szemmel
   nézed, hogy én jó vagyok?" Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből
   utolsók!
   Mt 20,1-16a

   Elmélkedés:

   Emberi  szemmel   nézve  a   gazda  igazságtalanságot   követel  abból   a
   szempontból, hogy  az  egész  nap dolgozóknak  ugyanannyi  bért  ad,  mint
   azoknak, akik csak  egyetlen órát dolgoztak.  Abból a szempontból  viszont
   nem történt  igazságtalanság,  hogy  az  abban  az  időben  szokásos  napi
   munkabért,  az  egy  dénárt,  pontosan  megkapták  azok,  akik  egész  nap
   fáradtak. A többiek  elvégzett munkájukhoz képest  valóban többet  kaptak,
   mint amennyi járt volna nekik, de ez a gazda nagylelkűségének  köszönhető.
   A bér  mindenkinek ugyanaz,  de a  később munkába  állókkal nagylelkűbb  a
   gazda.
   A történet azt példázza,  hogy Isten minden  embernek ugyanazt a  jutalmat
   szeretné adni a  földi élet után,  és ez az  üdvösség. Az üdvösség  minden
   ember számára Isten nagylelkűségének  ajándéka, amelyért azonban  legalább
   egy keveset dolgozni kell. (his)



   Imádság:

   Pázmány Péter: Ima az egyházért

   Irgalmasságnak Atyja, ki a szentlélek által
   és szent igéddel kisded nyájadat
   összegyűjtötted, és széles e világon
   elterjesztvén, annyi tévelygés,
   üldözés, háborúság között
   e mai napig megtartottad, igazgattad,
   vezérletted, igaz tanítók által legeltetted
   és a pokol kapiu ellen győzelmessé tetted:
   adjad szent nevedért,
   hogy a Te hajódat a háborgó
   tengeri habok el ne nyomják
   és el ne merítsék;
   add meg segítségedet,
   hogy a Te épületed amaz igaz fundamentumon,
   az erős sziklán épen megmaradjon;
   őrizz minket, Uram, szárnyad alatt,
   hogy az igazságban
   mindvégig tökéletesen megmaradván
   egy szívvel, egy lélekkel
   dicsérhessük szent Felségedet.
   Ámen.




More information about the Evangelium mailing list