[Evangelium] 2005-08-06

evangelium at communio.hu evangelium at communio.hu
2005. Aug. 6., Szo, 05:10:03 CEST


   2005. augusztus 6. - Szombat, Urunk színeváltozása

   Abban az  időben: Jézus  maga mellé  vette Pétert,  Jakabot és  testvérét,
   Jánost, s külön velük fölment  egy magas hegyre. Ott elváltozott  előttük:
   az arca ragyogni kezdett,  mint a nap, a  ruhája pedig vakító fehér  lett,
   mint  a  fény.  És   íme,  megjelent  nekik   Mózes  és  Illés:   Jézussal
   beszélgettek. Ekkor  Péter  így  szólt  Jézushoz:  "Uram,  jó  nekünk  itt
   lennünk! Ha akarod, készítek itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet
   és Illésnek egyet!"  Még beszélt,  amikor íme, fényes  felhő borította  el
   őket, és a felhőből egy hang hallatszott: "Ez az én szeretett Fiam, akiben
   kedvem telik.  Őt  hallgassátok!"  Ennek hallatára  a  tanítványok  földre
   borultak és nagyon  megrémültek. De Jézus  odament hozzájuk,  megérintette
   őket, és  ezt  mondta: "Keljetek  fel  és ne  féljetek!"  Amikor  szemüket
   fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet Jézus
   a lelkükre kötötte: "Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a
   holtak közül fel nem támad!"
   Mt 17,1-9

   Elmélkedés:

   Nem csak szenvedésének  titkáról beszél nyíltan  az apostoloknak, hanem  -
   legalábbis  részben  -  dicsőségét  is  feltárja  előttük.  Jézus   isteni
   dicsősége a  maga  teljességében  a  feltámadáskor  mutatkozik  majd  meg,
   ameddig a színeváltozás élményében  részesülő három apostolnak  hallgatnia
   kell.  Jó,  ha  lélekben  néha   mi  is  vállaljuk  a  hegymászást,   mert
   részesülhetünk  az  Isten-látás  élményében  és  megtapasztalhatjuk,  hogy
   milyen jó  Jézussal  lenni.  Ez  a dicsőség  és  a  Jézussal  való  boldog
   együttlét   lesz   az   osztályrészünk,   ha   kitartunk   az   Úrral    a
   kereszthordozásban, és elfogadjuk, hogy a szenvedések és a próbatételek is
   ugyanúgy  erősíthetik  hitünket,  mint  a  találkozások.  Legyünk   együtt
   Jézussal a kereszthordozásban, mert ha készek vagyunk vele meghalni, akkor
   vele együtt fogunk feltámadni. (his)



   Imádság:

   Az Úrnak kelyhe  úgy mámorítja azt,  ki issza, hogy  józanítja; elméjét  a
   lelki bölcsességre igazítja. Nem  emberfaj szokását kell követnünk,  hanem
   az Isten igazságát!
   Szent Ciprián




More information about the Evangelium mailing list