[Evangelium] 2005-07-31

[evangelium at communio.hu]

   2005. július 31. - Évközi 18. vasárnap

   Abban az időben:
   Amikor Jézus tudomást szerzett Keresztelő János haláláról, csónakba szállt
   és elment onnan egy kietlen helyre, egyedül. De az emberek megtudták, és a
   városokból gyalogszerrel utána indultak  Mikor kiszállt, már nagy  tömeget
   látott ott. Megesett  rajtuk a szíve  és meggyógyította betegeiket.  Amint
   beesteledett, tanítványai odamentek hozzá, és figyelmeztették: "Sivár ez a
   hely, és  késő már  az  óra is.  Bocsásd el  a  tömeget, hadd  menjenek  a
   falvakba, hogy  élelmet szerezzenek  maguknak!" Jézus  azonban ezt  mondta
   nekik: "Nem  kell elmenniük,  ti  adjatok nekik  enni!" Ők  ezt  felelték:
   "Nincs másunk itt, csak  öt kenyerünk és két  halunk." Mire ő ezt  mondta:
   "Hozzátok ide!"  Miután megparancsolta,  hogy a  tömeget telepítsék  le  a
   fűre, fogta az öt kenyeret  és a két halat,  szemét az égre emelve  áldást
   mondott, azután  megtörte a  kenyereket, és  odaadta a  tanítványoknak,  a
   tanítványok pedig az embereknek. Mindannyian ettek és jól is laktak. Végül
   tizenkét kosár lett tele a kenyérmaradékokkal. Pedig mintegy ötezer  férfi
   evett, nem számítva a nőket és a gyerekeket.
   Mt 14,13-21

   Elmélkedés:

   Az Eucharisztia: életünk középpontja
   A csodálatos  kenyérszaporítás történetét  olvastuk a  mai  evangéliumban.
   Amikor a  tanítványok figyelmeztetik  Jézust, hogy  a több  ezer  embernek
   nincs ennivalója, akkor Jézus felszólítja őket: "ti adjatok nekik  enni!".
   De hogyan  is  tudnák  a  tanítványok  ezt  a  lehetetlennek  tűnő  kérést
   teljesíteni? Hogyan  tudnának 5  kenyérrel ennyi  embert megetetni?  De  a
   csodát nem is  ők teszik, hanem  Jézus. A csoda  úgy történik, hogy  Jézus
   megáldja a  kevés  kenyeret, megtöri,  majd  a tanítványoknak  adja,  hogy
   osszák  ki  a  népnek.  Jézus  csodájában  a  tanítványok,  az   apostolok
   közreműködésével részesülnek az emberek.

   A történetet úgy szoktunk értelmezni, mint az Oltáriszentség előképét.  Az
   utolsó vacsorán, az  oltáriszentség alapításakor,  ugyanis Jézus  pontosan
   ugyanezt teszi.  Megáldja  és megtöri  a  kenyeret, majd  saját  Testeként
   nyújtja az  apostolainak, hogy  már ne  testi, hanem  sokkal inkább  lelki
   táplálékul szolgáljon mindannyiuk számára. Majd megparancsolta nekik, hogy
   ezt cselekedjék az Ő emlékezetére.

   Minden szentmisében ezt a jézusi cselekedetet tesszük jelenvalóvá,  amikor
   az Ő áldozatára emlékezve, és azt megelevenítve, a pap megáldja és megtöri
   a kenyeret, amely Jézus szent Testévé változva át a híveknek  szétosztásra
   kerül a szentáldozáskor.

   Ahogyan  a   kenyérszaporítás  alkalmával   szükség  volt   az   apostolok
   közreműködésére,  ugyanúgy  a  szentmisében  is  szükséges  az   apostolok
   utódainak a püspököknek és segítőiknek, a papoknak a közreműködésére.  Nem
   csak  az  Egyházra   mondható  el,  hogy   "apostoli",  hanem  magára   az
   Eucharisztiára is.

   Az Eucharisztia először is  apostoli abban az  értelemben, hogy Jézus,  az
   Oltáriszentség szerzője,  az apostolokra  és az  ő utódaikra  bízta ezt  a
   Legszentebb  Szentséget.  Krisztus  parancsának  engedelmeskedve,  és   az
   apostolok példáját követve az Egyház évszázadokon keresztül megünnepli  az
   Oltáriszentséget.

   Másodszor azért apostoli  az Oltáriszentség, mert  az Egyház mindenkor  az
   apostolok hitével összhangban  ünnepli. Az  Egyház évszázadokon  keresztül
   pontosan megfogalmazta az Eucharisztiáról szóló tanítását annak érdekében,
   hogy  megőrizze  az  e  szentséggel  kapcsolatos  az  apostoli  hitet.  Az
   Oltáriszentségről ugyanúgy hisszük mi is, hogy az Jézus valóságos Teste és
   Vére, ahogyan ezt egykor az apostolok is vallották. És azt is meg kell itt
   jegyezni még,  hogy  az  Oltáriszentség  hittitka  az  alapítástól  kezdve
   mostanáig lényegében változatlan maradt, s ezt a maradandóságot az  Egyház
   a jövőben is meg fogja őrizni.

   Harmadszor pedig azért nevezhetjük az Eucharisztiát apostolinak, mert csak
   az  apostolutódok  által   felszentelt  papok   mutathatják  be   Krisztus
   személyében a szentmiseáldozatot. Jézus szavainak megismétlésével  egyedül
   ők tehetik  jelenvalóvá  Jézus áldozatát,  amelyet  az egész  nép  nevében
   ajánlanak fel  Istennek.  A  keresztény  közösség,  amely  összegyűlik  az
   oltáriszentség  ünneplésére,  s  amelynek   minden  tagja  részesedik   az
   általános papságban, nem  képes a  szolgálati papság  nélkül létrehozni  e
   szentséget. Az apostolokig visszamenő jogfolytonossággal rendelkező püspök
   által a pap a  felszenteléskor megkapja az Eucharisztia  átváltoztatásának
   különleges hatalmát, s a püspök  ugyanakkor rábízza a közösség  vezetését,
   amelynek tagjai az egy kenyérből részesülnek.

   II. János Pál pápa az  Eucharisztia évének lelki előkészületeként írt,  és
   2003. Nagycsütörtökén megjelent  Az Egyház az  Eucharisztiából él  kezdetű
   enciklikájában így tanít: "Ha az Eucharisztia az Egyház életének központja
   és csúcsa,  akkor ugyanúgy  központja és  csúcsa a  papi szolgálatnak  is"
   (31.). Mi, papok, minden alkalommal, valahányszor bemutatjuk a  szentmisét
   vagy közösségi illetve egyéni szentségimádást végzünk, igyekszünk átérezni
   ennek jelentését. De a Szentatya tanítását kiegészítve talán  elmondhatjuk
   azt  is,  hogy  minden   hívő  életének  is   csúcsa  és  középpontja   az
   Eucharisztia.  Jézus  minden   nap,  minden   szentmisében  megismétli   a
   kenyérszaporítás csodáját, hogy Szent Testét és Vérét adja táplálékul.  Az
   Eucharisztia Évében különösen  is kérem  a híveket, hogy  ne mulasszák  el
   egyetlen alkalommal sem a szentmisén  való részvételt, s lehetőleg  minden
   alkalommal   járuljanak   szentáldozáshoz,   hogy   ezáltal   valóban   az
   Eucharisztiában jelenlévő Jézus Krisztus legyen életük középpontja! (his)



   Imádság:

   Örök Ige, Isten egyszülött Fia! Taníts meg, hogy mindent oda tudjak  adni.
   Taníts meg  téged  szolgálnom,  amint illik:  adni  és  nem  számlálgatni,
   harcolni és a  sebekkel nem  törődni, fáradozni és  pihenést nem  keresni,
   önmagamat adni és jutalmat nem várni.  Elég nekem a boldogító tudat,  hogy
   szent akaratodat teljesítettem.
   Loyolai Szent Ignác