[Evangelium] 2005-07-21

[evangelium at communio.hu]

   2005. július 21. - Csütörtök

   A tanítványok  egyszer odamentek  Jézushoz, és  megkérdezték tőle:  "Miért
   szólsz a néphez  példabeszédekben?" Ő így  válaszolt: "Nektek  megadatott,
   hogy megismerjétek a mennyek  országa titkait, nekik  ez nem adatott  meg.
   Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; de akinek nincs, attól
   még azt is elveszik, amije van. Azért beszélek hozzájuk  példabeszédekben,
   hogy nézzenek,  de  ne lássanak,  hallgassanak,  de ne  halljanak,  és  ne
   értsenek, és így beteljesedjék rajtuk Izajás próféta jövendölése:
   Hallván hallotok, és mégsem értetek,
   nézvén néztek, de mégsem láttok;
   megkérgesedett ugyanis e népnek szíve:
   Fülükkel restül hallanak,
   szemüket behunyják,
   hogy a szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak,
   és a szívükkel ne értsenek,
   s meg ne térjenek, hogy meggyógyítsam őket.
   De boldog a  ti szemetek,  mert lát,  és boldog  a ti  fületek mert  hall!
   Bizony, mondom nektek, sok próféta és igaz vágyott látni, amit ti láttok -
   és nem látta; vágyott hallani, amit ti hallotok, - és nem hallotta."
   Mt 13,10-17

   Elmélkedés:

   Amikor  a   tanítványok  arról   kérdezik   Jézust,  hogy   miért   beszél
   példabeszédekben, a  válaszból kiderül,  hogy ennek  elsődleges célja  az,
   hogy a  hallgatóság megértse  mondanivalóját.  A megértésnek  azonban  nem
   csupán az egyszerűség  a feltétele,  hanem az  is, hogy  az ember  nyitott
   legyen a megismert  igazságok befogadására.  Ha valaki a  hit által  egyre
   inkább megnyílik  Isten Üdvözítő  terve előtt,  akkor a  kinyilatkoztatott
   igazságokat egyre jobban fel tudja fogni, s megérti azokat. Valóban boldog
   az, aki úgy fogadja el a  tanítást, hogy megérti annak üdvözítő erejét.  A
   történelemből   vagy   keresztény   szóhasználattal   az    üdvtörténetből
   megérthetjük, hogy Isten  mindent az  emberek, a  mi üdvösségünkért  tesz.
   Megérti-e ezt a szívem? (his)



   Imádság:

   Uram, jóságodban és nagy  irgalmasságodban bizakodva járulok én  tehozzád:
   beteg orvosomhoz, éhező, szomjúhozó az  élet forrásához, koldus a  mennyei
   királyhoz, szolga  urához,  teremtmény  teremtőjéhez,  elhagyatott  kedves
   vigasztalómhoz.
   De hogy történhetik az velem, hogy hozzám jössz?
   Ki vagyok én, hogy magadat adod nekem?
   Hogy mer a bűnös  előtted megjelenni, s te  hogy lehetsz olyan  nagylelkű,
   hogy a bűnöshöz betérj?
   Te ismered a te  szolgádat, tudod, hogy semmi  jó sincs benne, amivel  ezt
   kiérdemelné.
   Megvallom hát semmi voltomat,  hirdetem jóságodat, dicsérem  könyörületed,
   és hálát adok mértéket nem ismerő szeretetedért.
   Kempis Tamás