[Evangelium] 2005-07-16

[evangelium at communio.hu]

   2005. július 16. - Szombat, Kármel-hegyi Boldogasszony

   A  félkezére  béna  ember   szombatnapon  történt  meggyógyítása  után   a
   farizeusok kivonultak a  zsinagógából, és maguk  között arról  tanakodtak,
   hogyan okozhatnák Jézus vesztét. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott  onnét.
   Sokan  azonban  utána  mentek,  és  ő  valamennyiüket  meggyógyította,  de
   megtiltotta nekik, hogy nyíltan beszéljenek róla. Így beteljesedett Izajás
   próféta jövendölése:
   "Ez az én szolgám, akit kiválasztottam,
   szeretett fiam, akiben kedvem telik.
   Kiárasztom rá lelkemet,
   és ítéletet hirdet a nemzeteknek.
   Nem vitatkozik, és nem kiabál;
   szavát sem hallják a tereken.
   A megroppant nádszálat nem töri el,
   a pislákoló mécsbelet nem oltja ki,
   míg csak győzelemre nem viszi az igazságot.
   Az ő nevében bíznak a nemzetek."
   Mt 12,14-21

   Elmélkedés:

   Miután a szombatnapi kalászszedés után Jézus egyértelművé tette, hogy  ura
   a szombatnak és a  törvények felett áll  (tegnapi evangélium, Mt  12,1-8),
   meggyógyít egy embert,  akinek béna  volt az  egyik karja  (Mt 12,9-14,  a
   liturgikus rend  ezt a  gyógyítást itt  kihagyja). Mivel  ez a  cselekedet
   ugyanaznap, tehát  szombaton  történt,  ez  a  tette  azt  bizonyította  a
   farizeusok számára, hogy már nem  csak a tanítványok törvényszegők,  hanem
   maga Jézus  sem tartja  be a  szombati tilalmakat.  E törvényszegés  miatt
   kezdenek el tanakodni Jézus vesztéről.
   Jézus nem akar nyíltan szembekerülni a farizeusokkal, ezért inkább  elmegy
   onnét és még azt is megtiltja a meggyógyultaknak, hogy beszéljenek a velük
   tett csodákról. Én hogyan fogadom Krisztust? Engedem-e hogy beleszóljon az
   életembe és Ő irányítsa azt? (his)



   Imádság:

   A világ újulva már

   A világ újulva már,
   Új örömben részesít;
   Krisztus a sírból kiszáll,
   És feltámad minden itt.
   A szolgáló elemek
   Mind a fennkölt ünnepet
   S a Teremtőt érezik.

   A tűz árnya feltörő,
   Forduló a levegő,
   A víz színe lebegő,
   A föld egy helyben ülő:
   Befelé tart, mi nehéz,
   Mi könnyű, a légbe vész;
   Minden újulásra kész.

   Égboltunk is derűsebb,
   És a tenger csendesebb;
   Lágyabb szellők lengenek,
   Völgyünkben virág fakadt:
   Kizöldül, hol kifagyott,
   Enyhülnek már a fagyok,
   ha langyosodik a nap.

   Oldják a halál fagyát,
   Űzik jégvilág urát,
   Mind legyőzve a hadát,
   Mely bennünk uralkodott:
   Vonzódott nagyon oda,
   S elvesztett minden jogot.

   Hol járható az út,
   Arra mutat a Kerub,
   S - mint megmondta Isten ezt -
   Nincs keze a palloson.
   Élet győz Halál felett;
   Most az emberé lehet,
   Ami egykor elveszett:
   A boldog Paradicsom.
   Szentviktori Ádám