[Evangelium] 2005-07-03

[evangelium at communio.hu]

   2005. július 3. - Évközi 14. vasárnap

   Abban az  időben  Jézus megszólalt,  és  ezt mondta:  Magasztallak  téged,
   Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak  elől,
   és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen,  Atyám, így tetszett ez  neked!
   Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az
   Atya, s az Atyát  sem ismeri más, csak  a Fiú, és akinek  a Fiú ki  akarja
   nyilatkoztatni. Jöjjetek  hozzám  mindnyájan, akik  fáradtak  vagytok,  és
   terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat,
   és tanuljatok  tőlem,  mert  én  szelíd vagyok  és  alázatos  szívű  -  és
   nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
   Mt 11,25-30

   Elmélkedés:

   XVI. Benedek  pápa  címerében  többek  között egy,  a  hátán  zsákot  vivő
   barnamedve  látható,  amely  Isten  teherhordozóját  jelképezi,  tehát   a
   Szentatya jól tudja, hogy szolgálata milyen nehéz és mekkora felelősséggel
   jár, de amelyet  kitartóan és  fáradhatatlanul kell  hordoznia. Az  Egyház
   vezetői, a püspökök  és érsekek,  s köztük természetesen  Róma püspöke,  a
   pápa is  Isten teherhordozói,  s  maga az  Egyház  és tagjai  is  terheket
   hordoznak. A történelem  során sok  felesleges teher  is került  egyházunk
   vállára, de  a  zsinatok  mindig  felismerték,  hogy  mely  terheket  kell
   olyannak tekinteni, amit nem  szabad már tovább  hordozni, s melyek  azok,
   amelyeket Krisztus "édes  terhének" kell tekinteni,  s tovább kell  vinni.
   Mert nem  minden teher  olyan, amit  örökké hordozni  kell és  nem  mindet
   kaptuk Krisztustól. A II. vatikáni zsinat például sok középkori intézményt
   törölt el  vagy  változtatott meg,  amelyek  az évszázadok  során  valóban
   elavultakká váltak. A  zsinat igyekezett visszatérni  az őskeresztény  kor
   eredeti forrásaihoz,  hogy világosan  felismerje,  melyek azok  a  terhek,
   feladatok és  küldetések, amelyeket  Krisztustól  kapott, s  melyek  azok,
   amelyeket emberek találtak  ki a  különböző korokban,  mert csak  Krisztus
   terhét érdemes tovább vinni, s meg kell szabadulni mindattól, ami csak  az
   emberi értelem  találmánya, vagy  amit csak  egy bizonyos  korban  kellett
   vinni.

   A 2000. év nagy jubileumának egyik legjelentősebb kegyelmi ajándéka  volt,
   amikor II.  János  Pál pápa  bocsánatot  kért  az Egyház  tagjai  által  a
   történelem folyamán  a múltban  és a  jelenben elkövetett  bűnökért,  hogy
   ezáltal az Egyház megszabaduljon egy olyan tehertől, - bűneinek  nyomasztó
   súlyától -  amelyet felesleges  tovább vinnie,  s amely  csak  akadályozná
   küldetésének hiteles teljesítésében az új évezredben.

   De az Egyház ma is hordoz olyan terheket, amelyeket Krisztus bízott rá,  s
   helyezett  az   egyház  tagjainak   vállára,   és  amelyektől   nem   kell
   megszabadulnunk, hanem az Úr "édes terheként" kell vinnünk őket.

   Ilyen édes teher  az evangélium hirdetése,  amely napjainkban sok  helyütt
   egyre nehezebbé  válik  a  papság létszámának  csökkenése  és  a  világias
   szemlélet terjedése miatt. Sok helyen egyre nehezebb megtalálni a formákat
   és módszereket,  amelyekkel meg  tudjuk  szólítani az  egyháztól  távolabb
   állókat, s hitelesen  tudjuk átadni nekik  az evangéliumi értékrendet.  Be
   kell látnunk, hogy egyre  több helyen jelent  nehézséget és valódi  terhet
   az, hogy kevesen vállalkoznak erre a feladatra, s aki vállalja a  magvetés
   feladatát, az  is sokszor  megvetésben és  visszautasításban részesül.  Az
   evangelizáció olyan  "édes teher",  amit  Krisztustól kaptunk,  s  amelyet
   minden nehézség ellenére, utolsó erőnkkel is vinnünk kell.

   Ugyanilyen "édes  iga  és  teher"  Egyházunk  számára  a  szegények  és  a
   rászoruló emberek  segítése, hiszen  magától Krisztustól  tagadnánk meg  a
   segítségnyújtást, ha  azt mondanánk,  hogy  ezt a  terhet már  nem  tudjuk
   tovább cipelni, és már  nem tudunk törődni  a rászorulók nyomorával.  Soha
   nem tagadhatjuk meg a nélkülözőktől és a legszegényebbektől a  segítséget,
   és nem hivatkozhatunk arra, hogy erre már nincs erőnk vagy időnk. Soha nem
   mondhatjuk, hogy teljesen  kiapadtak anyagi  lehetőségeink, és  helyettünk
   nyújtson  támogatást  az  állam.  Krisztus  bízta  ránk  a  szegények   és
   elesettek,  a  nélkülözők  és  a  nincstelenek  szeretetét,  s  ezt  "édes
   teherként" kell vinnünk mindenkor.

   Ehhez kapcsolódik, de mindenképpen külön  is meg kell említenünk  napjaink
   családjainak  számtalan  problémáját,   ami  mind  a   szülőkre,  mind   a
   gyermekekre nehezedik. Nem engedhetjük, hogy az elhagyott házastársak,  az
   elváltak, a gyermeküket egyedül nevelő  szülők, a csonka családban vagy  a
   szülők nélkül felnövő gyermekek egyedül hordozzák lelki sérüléseiket és  a
   mindennapok terhét, hanem Krisztus szeretetével kell hozzájuk  fordulnunk,
   s  segítenünk  kell   nekik,  nehogy  a   teher  alatt   testileg-lelkileg
   összeroppanjanak. Magunkra kell vennünk ezt az "édes terhet" is, s vinnünk
   kell.

   Sokáig  folytathatnánk  még  a  felsorolást,  de  befejezésül  csak  egyet
   említsünk még meg: a gyermekek  és fiatalok tanítását és hitre  nevelését.
   Sok szülő  és  tanár  mondja,  hogy  a  mai  fiatalok  javíthatatlanok  és
   nevelhetetlenek. Nem lehet már nekik a jót tanítani, hiszen a televízióban
   oly sok  rosszat látnak,  ami  egészen más  irányba fordítja  őket.  Igen,
   valóban nehéz  ez  a feladat  is  és sokszor  olyannyira  terhesnek  tűnik
   számunkra, hogy már-már feladnánk és néha meg akarunk szabadulni tőle.  De
   Krisztus "édes igája és terhe" ez is, amelyet fájdalmainkat, sérelmeinket,
   csüggedésünket és elkeseredésünket  félretéve fáradhatatlanul tovább  kell
   vinnünk, hogy  a  fiatalok  körében  felnőjenek  olyanok  és  felneveljünk
   olyanokat, akik a  jövőben az  Egyház teherbíró  tagjaiként majd  hordozni
   tudják ezeket a terheket, s elvégzik e feladatokat.

   Mi  pedig  kérjük  a  Szentlélek  megvilágosító  kegyelmét,  hogy   mindig
   felismerjük, hogy mely felesleges, holt terheket kell leadnunk, s melyeket
   kell továbbvinnünk  annak érdekében,  hogy  élő legyen  Egyházunk.  Kérjük
   Istent, erősítse  meg vállainkat,  hogy Krisztus  "édes terhét"  kitartóan
   tudjuk hordozni, teljesítve ezzel a ránk bízott szolgálatot. (his)

   A vasárnapi elmélkedések a Szombathelyi Egyházmegye honlapján  olvashatóak
   [1]Gondolatok



   Imádság:

   Adj nekem, Uram
   buzgalmat - téged keresni,
   bölcsességet - téged követni
   lelket - téged ismerni,
   tekintetet - téged látni,
   életet - mely néked tetszik,
   kitartást a végsőkig,
   és boldog véget!
   Gaston Phébus gróf imája


References

   Visible links
   1. http://www.szombathely.egyhazmegye.hu/szombathely-gondolatok.html