[Evangelium] 2005-06-26

[evangelium at communio.hu]

   2005. június 26. - Évközi 13. vasárnap

   Abban az  időben Jézus  ezt  mondta apostolainak:  Aki apját  vagy  anyját
   jobban szereti,  mint  engem,  nem  méltó hozzám.  Aki  nem  veszi  föl  a
   keresztjét és nem követ  engem, nem méltó  hozzám. Aki megtalálja  életét,
   elveszíti azt, de aki értem elveszíti életét, megtalálja azt. Aki  titeket
   befogad, engem fogad be, és aki  engem befogad, azt fogadja be, aki  engem
   küldött. Aki befogadja  a prófétát,  mert próféta, az  a próféta  jutalmát
   kapja. És  aki az  igazat befogadja,  mert igaz,  az az  igaznak  jutalmát
   kapja. S  ha  valaki  csak egy  pohár  friss  vizet ad  is  e  legkisebbek
   egyikének azért, mert az én  tanítványom, bizony mondom nektek, nem  marad
   el a jutalma.
   Mt 10,37-42

   Elmélkedés:

   A tanítványságról  és  annak  jutalmáról  szól  a  mai  evangélium.  Arról
   elmélkedjünk ma, hogy  milyen elemei illetve  ismérvei vannak annak,  hogy
   Krisztus tanítványai vagyunk, s milyen feladatokat ró ez ránk.

   Aki apját  vagy anyját  jobban szereti,  mint engem,  nem méltó  hozzám  -
   mondja Jézus. Krisztus tanítványának lenni először is azt jelenti, hogy őt
   szeretjük a legjobban.  Sokféle szeretet  köt bennünket  embertársainkhoz:
   gondoljunk csak a szülök és  a gyermekek szeretetére, vagy a  hitvestársak
   kölcsönös szeretetre, de  a szeretet megnyilvánulása  az, amikor  másoknak
   segítséget nyújtunk. Keresztény életünk és tanítványi magatartásunk  akkor
   lesz  hiteles,   ha   legfőképpen   Krisztust  szeretjük,   és   ebből   a
   szeretetkapcsolatból forrásozik sokféle  jócselekedetünk. Be kell  látnunk
   azt is,  hogy Isten  nélkül  valójában nincs  szeretet. Nagy  tévedés  azt
   gondolni, hogy az ember csupán  a maga bölcsességével képes megismerni  és
   gyakorolni a helyes szeretetet.  Egyedül Krisztustól tanulhatjuk meg  azt,
   hogy  nagyobb  szeretete  senkinek  sincs  annál,  mint  aki  életét  adja
   másokért.  A  Jézussal  való  személyes  kapcsolatban  tanulhatjuk  meg  a
   szeretet lényegét.

   Másodszor: Krisztus  tanítványának lenni  azt  jelenti, hogy  vele  együtt
   vállaljuk a szenvedést és  életünk keresztjeit, hiszen  aki nem veszi  fel
   keresztjét és nem akarja követni őt a kereszthordozásban is, az nem  máltó
   hozzá.  A  kereszténységet  nem   a  tanítás  igazsága  vagy   bölcsessége
   hitelesíti valójában,  hanem  az, hogy  mindez  Krisztus igazsága,  aki  a
   szenvedés vállalásával és kereszthalálával pecsételte meg tanítását. A  mi
   keresztény életünk  hitelességét  is az  adhatja  meg, ha  nem  csupán  az
   örömben követjük  Urunkat, hanem  a  nehéz élethelyzetekben  is  kitartunk
   mellette. Kereszthordozásunkban  azonban  Isten soha  nem  hagy  magunkra.
   Egyedül Krisztustól tanulhatjuk meg a szenvedések türelmes elviselését  és
   a bántalmazások megbocsátását.

   Krisztus tanítványának lenni harmadszor azt jelenti a számunkra, hogy érte
   szakítunk  bűnös  életünkkel  és  Őbenne  új  életet  találunk.  Halál  és
   feltámadás ez. Lelkünk  újjászületése Krisztusban. Az  ember annak lesz  a
   tanítványa, akinek  az életét  látva, úgy  gondolja, hogy  tanulhat  tőle.
   Annál keressük  életünk értelmét,  akinek értelmes  volt az  élete.  Azért
   karunk Jézus tanítványai  lenni, mert  hisszük, hogy  Ő az  élet, s  benne
   találjuk meg az örök életet is.

   Világosan láthatjuk,  hogy mindhárom  elem,  tehát a  szeretet  mindennapi
   megélése, a  kereszthordozás és  életünk felajánlása,  csak a  Krisztussal
   való személyes kapcsolatból származhat. A keresztény ember nem egy "kifutó
   modell", aminek lassan  lejár az  ideje. Krisztus újra  és újra  személyes
   meghív embereket,  hogy  legyenek  a  tanítványai és  kövessék  őt.  Ez  a
   meghívás  napjainkban  nekünk  szól,  s  elfogadásával  Krisztus  állítjuk
   életünk középpontjába. Nem  önmagunkat és nem  is a világot  vagy a  világ
   által nyújtott bármilyen ideig-óráig tartó értéket, hanem magát  Krisztust
   és az Ő  örök igazságait.  Amikor olyan emberekkel  találkozunk, akik  meg
   vannak ugyan keresztelve, de nem gyakorolják vallásukat, hamar ki  szoktuk
   mondani róluk az elmarasztaló ítéletet, hogy hitetlenek. Pedig lehet, hogy
   csak arról van szó,  hogy nincs személyes  kapcsolatuk Krisztussal, s  nem
   ismerik azt a forrást,  amit Ő jelent. Vezessük  őket vissza a  forráshoz,
   hogy újra megtanulják Krisztustól az igazi szeretetet, a szenvedést és  az
   önfeláldozást. (his)

   A vasárnapi elmélkedések a Szombathelyi Egyházmegye honlapján  olvashatóak
   [1]Gondolatok



   Imádság:

   Egy a szükséges tehát,  a tiszta, szép, nemes,  Istent szerető lélek.  Aki
   ezt választja,  a legjobb  részt  választotta, s  ez az  egyedül  ésszerű,
   következetes s erőteljes eljárás; aki a lelket s önmagát elhanyagolja,  az
   a meghasonlást  hordozza  magában;  sorsa az  elsötétedés,  elkeseredés  s
   üresség. De az nem annyit jelent, hogy elvonulni, remeteségekbe  zárkózni;
   maradjunk pályánkon s ne veszítsük el az ,,egy szükségest'' szemeink  elől
   semmiféle dolgunkban.
   Prohászka Ottokár


References

   Visible links
   1. http://www.szombathely.egyhazmegye.hu/szombathely-gondolatok.html