[Evangelium] 2005-06-19

[evangelium at communio.hu]

   2005. június 19. - Évközi 12. vasárnap

   Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek az  emberektől!
   Nincs rejtett  dolog, amelyre  fény ne  derülne, sem  titok, amely  ki  ne
   tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el  világosban:
   és amit fülbe  súgva hallotok,  hirdessétek a háztetőkön!  És ne  féljetek
   azoktól, akik a  testet megölik, de  a lelket nem  tudják megölni.  Inkább
   attól féljetek, aki a  lelket is, a testet  is a pokolba taszíthatja.  Egy
   fillérért ugye két verebet adnak? És  mégsem hull a földre egy se  közülük
   Atyátok tudta nélkül? Nektek pedig  minden szál hajatokat számon  tartják!
   Ne féljetek hát: sokkal  többet értek ti a  verebeknél! Ha valaki  megvall
   engem az emberek előtt, én is  megvallom őt Atyám előtt, aki a  mennyekben
   van. De ha  valaki megtagad engem  az emberek előtt,  én is megtagadom  őt
   Atyám előtt, aki a mennyekben van.
   Mt 10,26-33

   Elmélkedés:

   Örömmel megvallani Krisztust
   Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt mennyei Atyám
   előtt. De ha valaki megtagad engem  az emberek előtt, én is megtagadom  őt
   Atyám előtt, aki a  mennyekben van - hallottuk  a mai evangéliumban  Jézus
   szavait, és papként  a legtöbb  esetben úgy  kezdenénk ennek  a résznek  a
   magyarázatát, hogy  minden  katolikus ember  tartsa  kötelességének,  hogy
   megvallja Krisztus a világban. Ez igaz, s ezzel nincs is semmi gondom,  de
   mintha egy  kicsit  túl sokat  emlegetnénk  a kötelességeket,  s  emellett
   megfeledkeznénk   sok   másról.   Ha   előveszünk   hittankönyveket   vagy
   erkölcsteológiai  írásokat  olvasunk,  lépten  nyomon  a   kötelességekkel
   találkozunk. Sok minden csak arról szól, hogy mit vagyunk kötelesek hinni,
   ha katolikusok  vagyunk, vagy  mit vagyunk  kötelesek megtenni,  ha  Isten
   törvényeihez ragaszkodunk, mit kell  elkerülnünk a keresztény  erkölcsrend
   szerint. Szinte  mindig csak  azt emlegetjük,  mi papok  a híveknek,  hogy
   kötelesek vasárnap elmenni szentmisére, kötelességük naponta imádkozni,  a
   szülők kötelessége gyermekeik vallásos  neveléséről gondoskodni, meg  kell
   fizetni az  egyházi hozzájárulást,  kötelező  rendszeresen, de  a  húsvéti
   időben egyszer mindenképpen a szentgyónás, kötelező megtartani a böjtöt és
   nem szabad  húst enni  bizonyos napokon,  kötelesek vagyunk  megvallani  a
   hitünket és természetesen kötelesek vagyunk lelkiismeretesen teljesíteni a
   kötelességeinket, hogy ne is folytassam tovább a sort.

   Jó, ha valaki  kötelességtudatból végzi  feladatait, de  nem biztos,  hogy
   minden élethelyzetben elégséges ez a  motiváció. Mennyivel jobb lenne,  ha
   emellett szót gyakrabban szót ejtenénk arról, hogy mindazt, amit  vallásos
   meggyőződésből teszünk,  Isten  iránti  szeretetből  szabadon  és  örömmel
   tegyük!  Ne  csak  a  kötelességtudat  vigyen  bennünket  előbbre,   hanem
   mindennek  az  Isten  iránti  szeretetünk  legyen  a  mozgatója!   Örömmel
   olvastam, hogy  XVI.  Benedek pápa  éppen  múlt vasárnap,  az  Úr  angyala
   imádság keretében  mondott  beszédében arról  szólt  a Szent  Péter  téren
   összegyűlt embereknek,  hogy "a  vasárnapi szentmisén  való részvétel  nem
   pusztán kötelesség,  és nem  teher,  hanem öröm".  Pontosan ez  az,  amire
   vágyunk, hogy örömmel és szívesen  menjünk a szentmisére. Nem azért,  mert
   ott jó  a társaság,  nem  is azért,  mert a  miénk  a legszebb  templom  a
   környéken, de még csak  azért sem, mert a  mi énekkarunk tud a  legszebben
   énekelni vagy a mi  papunk mondja a  legszebb prédikációkat, hanem  azért,
   mert   minden    szentmisében   személyesen    találkozhatunk    Istennel.
   Hallgathatjuk Isten  szavát,  jelenvalóvá tesszük  Krisztus  áldozatát  és
   magunkhoz vehetjük  Őt a  szentáldozásban.  Milyen jó  volna, ha  ebben  a
   találkozásban minden  alkalommal Isten  iránti hálánkat  és  szeretetünket
   akarnánk kifejezni!

   Meggyőződésem,  hogy   mindenkinek   a   lelkiélete   megújulhat,   ha   a
   kötelességteljesítés  mellett   más   értékeket   is   felfedez.   Sokszor
   megkérdezem azokat, akikkel csak  húsvétkor találkozom a templomban,  hogy
   miért nem  jön  el  vasárnaponként,  "nem  szeret  misére  járni"?  Nagyon
   erőtlenül azt  szokták ilyenkor  válaszolni, hogy  "de, szeretek",  persze
   látszik rajtuk,  hogy ők  is tudják,  hogy  ez nem  igaz. Én  közben  arra
   gondolok,  hogy  bizony  ők  nem  szeretnek  misére  járni,  mert  esetleg
   gyerekkorukban csak kötelességnek  tekintették a misére  járást, és  senki
   nem szerettette meg velük  azt. Vagy ha  megkérdezem a gyónás  alkalmával,
   hogy "nem szeret  imádkozni?", akkor  persze nem tudnak  mit mondani  vagy
   arra hivatkoznak,  hogy nincs  rá idejük,  de persze  jól tudják,  mekkora
   butaságot próbálnak elhitetni magukkal  vagy velem. Valójában lehet,  hogy
   nem tanította meg őket korábban  senki rendesen imádkozni, nem  segítettek
   nekik, hogy észrevegyék  az imádkozás  szépségét, és nem  találták meg  az
   imában lelkük örömét és nyugalmat.

   Mindig legyen világos  számunkra, hogy  mi ösztönöz  bennünket a  vallásos
   életre! Ha a kötelességteljesítésen túl, a vallási cselekedeteink  valóban
   az Isten iránti szeretetünknek a jelei, és ha ezeket nem valamiféle  külső
   vagy  belső  kényszer  hatására  tesszük,  hanem  szabadon  és   személyes
   meggyőződéssel,  és  ha  mindezt  nem  összeszorított  fogakkal  hordozott
   tehernek  tekintjük,  hanem   örömmel  tesszük  meg   Isten  kedvéért   és
   üdvösségünk reményében, akkor pozitív példát adhatunk gyermekeinknek és  a
   világban élő  embereknek. Erről  a szabad,  örömteli, lelkes  és  felemelő
   megvallásról  beszél  Jézus  a  mai  evangéliumban.  Próbáljuk  meg  ilyen
   érzülettel megvallani Őt az emberek előtt!

   A vasárnapi elmélkedések a Szombathelyi Egyházmegye honlapján  olvashatóak
   [1]Gondolatok



   Imádság:

   Prohászka Ottokár: Elhagyatottságban
   Uram, nem vagyok méltó, hogy bejöjj;
   de ha méltatsz és bejössz hozzám,
   szívem eltelik örömmel és hódolattal.
   Isten minden szívbe be akar jönni,
   ezt jelzi az írás:
   "Íme, ajtódnál állok s kopogtatok."

   Te; az Úr... bebocsáttatást kérsz.
   Nem kényszerítesz, nem tolod föl magad
   és kegyelmeid.
   Értelek Uram, vágyódol utánunk.
   Kopogtatsz szívünk ajtaján,
   várakozol ajtóm előtt.
   És kitartasz, el nem mégy!
   Ó édes, erős szeretet!
   Istenem, hol vagy: ugye közel vagy?
   Velem vagy?
   Így lehet tűrni a keresztet s a kínt:
   Ó, Uram, hadd legyek veled!
   Vígy be országodba!
   Ámen.


References

   Visible links
   1. http://www.szombathely.egyhazmegye.hu/szombathely-gondolatok.html