[Evangelium] 2005-05-06

evangelium at communio.hu evangelium at communio.hu
2005. Május. 6., P, 05:10:02 CEST


   2005. május 6. - Péntek

   Búcsúbeszédében Jézus  így szólt  tanítványaihoz: Bizony,  bizony,  mondom
   nektek: ti  majd sírtok  és  jajgattok, a  világ  azonban örülni  fog.  Ti
   szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor  szül,
   szomorkodik, mert eljött az  ő órája; de  amikor megszülte gyermekét,  már
   nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra. Így
   ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni
   fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek. Azon a napon
   már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem.
   Jn 16,20-23a

   Elmélkedés:

   Szomorkodtok, de szomorúságtok örömre  fordul - szól  hozzánk ma Jézus.  A
   keresztény embernek tehát nincs oka  az elkeseredésre és az  életuntságra,
   még a  nehéz  helyzetekben sem,  hiszen  Isten minden  szomorúságunkat  és
   elkeseredésünket örömmé tudja változtatni, mégpedig olyan örömmé, ami  nem
   múlik el, s amelyet senki sem tud elvenni tőlünk.
   Lelki fejlődésünknek,  íme ez  az  útja: Isten  szeretetté alakítja  át  a
   szenvedésünket. S  halálunkat, amit  mi  emberi szempontból  a  legnagyobb
   szenvedésnek  tartunk,  a  legnagyobb  jóvá  alakítja  át  Isten,   amikor
   feltámaszt minket, s az örök  boldogságnak válunk a részeseivé.  Engedjük,
   hogy  Isten  lelkünkhöz  érjen!  Engedjük,  hogy  szenvedéseinket   örömmé
   változtassa!
   Az 1957. december 15-én hivatásának teljesítése közben vértanúhalált  halt
   26 éves szombathelyi egyházmegyés papnak, Brenner Jánosnak ez volt újmisés
   jelmondata:  Az  Isten-szeretőknek  minden  a  javukra  válik!  Nem   félt
   támadóitól és  gyilkosaitól. Utolsó  erejével az  Oltáriszentséget  védte.
   Hisszük, hogy  szenvedését és  hűségét Isten  a feltámadással  jutalmazta.
   (his)
   
   

   Imádság:

   Égi Édesanyám, oltalmazd meg Magyarországot, bíborosainkat,  püspökeinket,
   papjainkat,  családtagjainkat,   közösségünk  minden   egyes  tagját,   az
   országgyűlés képviselőit és népünk vezetőit, és az egész magyar egyházat.
   Mindazoknak, akik még nem tudnak hinni, a Szentlélek ereje és  világossága
   által add meg az élő hit kegyelmét, hogy ez az ország Mária országa, a  Te
   országod legyen továbbra is.
   Tisztíts meg  minket  a  bűntől  és vezess  el  bennünket  Szent  Fiadhoz,
   Jézushoz! Ámen.
   

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves evangéliumos listatagok!
   Az alábbiakban a Napi  Evangélium listával kapcsolatos néhány  információt
   ismertetek, amelyre többen is rákérdeztek az elmúlt időszakban:
   1. A napi evangéliumot,  az elmélkedést és az  imát a következő  oldalakon
   lehet olvasni:
   http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
   http://www.communio.hu/szombathely/szombathely-ev-kat.php
   Ezeken az oldalakon lehet feliratkozni is.
   2. A Napi  Evangélium e-mail  lista ingyenes. Az  e-mailben küldött  anyag
   írásban és szóban  szabadon felhasználható,  illetve továbbadható.  Írásos
   utánközlés esetében lehetőleg  kérem a  forrás megjelölését  pl. az  egyik
   fenti link betételével.
   3. Az  evangéliumok  kiválasztása természetesen  nem  találomra  történik,
   hanem a katolikus  liturgikus rendnek  felel meg  az egyházi  év során.  A
   katolikus szentmiséken ugyanez  az evangélium hangzik  el az adott  napon,
   kivéve, ha valamilyen  helyi ünnep miatt  mást választanak. Az  evangélium
   olvasásával így az Egyház életébe kapcsolódunk bele.
   4. Az elmélkedések az  adott részt próbálják megvilágítani,  hétköznapokon
   rövidebb, vasárnapokon hosszabb formában.  (A vasárnapi gondolatok után  a
   "Folytatás" nem azt jelenti,  hogy majd egy  későbbi napon folytatódik  az
   elmélkedés, hanem a  linkre kattintva  elolvasható az arra  a napra  szóló
   teljes szöveg.)
   5. Kérem, hogy időnként gondoljunk  lelki közösségünk többi tagjára, s  az
   imádságot egymásért is mondjuk! A  lelki közösséget erősíti továbbá, és  a
   munkámat segítitek, ha elkülditek kedves imáitokat, amelyeket igyekszek  a
   következő hónap során felhasználni. (his at vipmail.hu)

   6. Ismételten  köszönöm mindazok  apostoli  munkáját, akik  az  Evangélium
   olvasása  és  élése  mellett,  erkölcsi  kötelességüknek  tekintik   annak
   terjesztését, és  továbbadják ismerőseiknek  a listára  való  feliratkozás
   lehetőségét. Az ő buzgóságuknak köszönhetően folyamatosan növekszik  lelki
   közösségünk. A mai napon 1792 e-mail címre ment el a "lelki csomag".
   7. Észrevételeiteket a his at vipmail.hu címre várom.

   Az új tagokat  külön is  köszöntve és  mindnyájatok bizalmát  megköszönve,
   szeretettel:
   István atya
   Olvassátok, éljétek és hirdessétek az Evangéliumot!



More information about the Evangelium mailing list