[Evangelium] 2005-04-28

[evangelium at communio.hu]

   2005. április 28. - Csütörtök

   Jézus így tanított az  utolsó vacsorán: "Amint engem  szeret az Atya,  úgy
   szeretlek  én  is  titeket.  Maradjatok   meg  az  én  szeretetemben!   Ha
   megtartjátok  parancsaimat,   megmaradtok  szeretetemben,   ahogy  én   is
   megtartottam Atyám  parancsait, és  megmaradok az  ő szeretetében.  Ezeket
   azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel
   teljes legyen."
   Jn 15,9-11

   Elmélkedés:

   A mai evangélium a tegnapinak a folytatása, s arra kapunk magyarázatot, mi
   élteti a Jézussal  való kapcsolatunkat. A  tegnapi hasonlatból,  kiderült,
   hogy  olyan  szorosan   kell  kapcsolódnunk   Jézushoz,  életünk   tápláló
   forrásához, ahogyan a szőlővessző a szőlőtőhöz kötődik. Ezt a szoros lelki
   kapcsolatot a szeretet élteti és  építi folyamatosan. Jézusnak az  Atyához
   való kapcsolatát a szeretet  határozza meg alapvetően.  Az Atya szereti  a
   Fiút és  a Fiú  az Atyát.  Sőt, a  Fiú úgy  szeret bennünket,  ahogyan  őt
   szereti az Atya. Mi lehetne nagyobb  tehát annál a szeretetnél, ahogyan  a
   Fiúisten, Jézus  Krisztus  szeret  bennünket? Ennél  a  szeretetnél  nincs
   nagyobb, ezért semmit sem helyezhetünk elébe. Nem szerethetünk senki  mást
   jobban, mint  aki  bennünket  a legjobban  szeret!  Mert  válaszolhatunk-e
   másként Krisztus  önfeláldozó és  mértéket  nem ismerő  szeretetére,  mint
   azzal, hogy ő az első az éltünkben  és őt szeretjük a legjobban? Hiába  is
   keresnénk,  nem  találunk  olyan  személyt,  aki  Jézusnál  jobban  szeret
   bennünket! Maradjunk meg mindig az ő szeretetében! (his)
   
   

   Imádság:

   Ó, milyen ragyogó lesz  a valóság, amikor  majd színről-színre látjuk  őt.
   Akkor majd elapad a  könnyhullatás, amely immár  kenyerem nekem éjjel  is,
   nappal is, mert  naponként mondják  nekem: hol  vagyon a  te Istened?  Sőt
   belőlem is kiszakad  a kérdés:  hol van az  én Istenem?  Pedig tudom,  hol
   vagy.
   Meg is pihenek benned egy-egy keveset, olyankor, amikor ,,kitárom lelkemet
   magam fölé az öröm és hála  szavával'', ünnepi vigadozó hanggal. Most  még
   szomorúság a lelkem bére, mert el-elhanyatlik, örvénnyé válik, vagy inkább
   érzi, hogy még mindig örvény.  Hitem pedig, amelyet kigyújtottál  lépéseim
   elé az élet éjszakájában, azt  mondogatja, miért vagy szomorú, én  lelkem,
   miért háborgatsz engem? Bízzál az  Úrban, íme, hisz az  ő igéje a te  utad
   megvilágosítója. Bízzál, ne csüggedj! Majd csak elmúlik az éj, a gonoszság
   szülőanyja; majd csak  elfordul az  Úr haragja, amelynek  mi is  magzatjai
   voltunk sötétség-korunkban. A sötétség maradványait hurcoljuk a bűn  miatt
   halálra szánt testben, de majd csak fölragyog a mi napunk is, és  eloszlik
   a sötétség. Bízzál az Úrban!
   Szent Ágoston