[Evangelium] 2005-04-12

[evangelium at communio.hu]

   2005. április 12. - Kedd

   Abban az időben, amikor Jézus az örök élet kenyeréről beszélt, így szóltak
   hozzá a  tömegből:  "Hadd lássuk,  milyen  csodát művelsz,  hogy  higgyünk
   neked! Mit tudsz tenni?  Atyáink mannát ettek a  pusztában, amint az  írás
   mondja: Égből való kenyeret adott enni nekik." Jézus így felelt:  "Bizony,
   bizony, mondom nektek; nem Mózes adott kenyeret az égből, hanem Atyám adja
   az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennyből,
   és életet ad a világnak."  "Uram - kiáltották -,  add nekünk mindig ezt  a
   kenyeret!" Jézus így  válaszolt: "Én  vagyok az élet  kenyere. Aki  hozzám
   jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem."
   Jn 6,30-35

   Elmélkedés:

   Én vagyok az élet  kenyere - tanítja Jézus.  Az Oltáriszentség nem  csupán
   Krisztus halálának misztériumát, titkát jeleníti meg, hanem feltámadásának
   misztériumát is. A feltámadt Krisztus az élet kenyere, az élő Krisztus  az
   örök élet  kenyere.  De  ez  nem  csak  általánosságban  igaz.  Keresztény
   életünkben előrehaladván el kell jutnunk  arra a szintre, amikor  ugyanezt
   személyes formában is megvalljuk: Krisztus a  mi életünk kenyere, Ő az  én
   örök életem.  Akarok-e  Krisztusból élni?  Szeretném-e,  hogy  szüntelenül
   bennem éljen? Az Úr aligha adhatott volna nagyobb ajándékot önmagánál.
   Az önmegvalósítás mindenekfelettiségét hirdető korunkban az  Eucharisztia,
   a benne jelenlévő  Krisztus arra figyelmeztet  minket, hogy  személyiségem
   kibontakoztatásának  van  egy  magasabb  szintje,  tudniillik  az,  amikor
   meghalok önmagam számára és Krisztusnak élek. Megvalósítom azt, amit Szent
   Pál apostol így foglal össze: "élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él
   bennem". Jézus, az örökélet kenyere, mindenekelőtt az Oltáriszentség által
   szeretne bennem élni! (his)
   
   

   Imádság:

   Az   életben    hányszor    rászorultam    volna    lelki    eligazításra,
   megvilágosításra, vigasztalásra! Itt várt  volna a szentségi Krisztus,  és
   én egy lépést sem  tettem feléje! Ó, hiszen  nem voltam én egészen  rossz!
   Dolgoztam én a lelkemen, viaskodtam a bűnnel, harcoltam a kísértéssel,  de
   mennyivel más lett volna az eredmény, ha az Oltáriszentség nagy energiáját
   fogtam volna be az élet turbinájába!
   Valóban: mennyivel  más arca  volna nemcsak  az egyén  életének, hanem  az
   egész emberiség életének is, ha  az Oltáriszentség rejtett erői  éltetnék,
   irányítanák, erősítenék minden küzdelmében.
   Tóth Tihamér: Üdvözlégy, Oltári Szentség!