[Evangelium] 2005-02-25
evangelium at communio.hu
evangelium at communio.hu
2005. Feb. 25., P, 05:10:01 CET
2005. február 25. - Péntek
Abban az időben jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek:
"Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt
telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és
őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott.
Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a
termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket
összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más
szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak.
Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: "A fiamat csak megbecsülik!"
Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz:
"Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!" Meg is
ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert
ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?" Ezt válaszolták:
"Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik
idejében átadják neki a termést."
Jézus így folytatta: "Nem olvastátok soha az írásokban: "A kő, melyet az
építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben
csodálatos ez!" Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek,
és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét." A főpapok és
a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk
beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának
tartotta.
Mt 21,33-43.45-46
Elmélkedés:
28. Van még valami, amire szeretném felhívni a figyelmet, mert jelentős
mértékben ezen fordul meg a közösségi szentmisén való részvétel
hitelessége: az Eucharisztiából merített késztetés egy méltányosabb és
testvéribb társadalom felépítésében való aktív részvételre. Az
Eucharisztiában ugyanis a mi Istenünk a szeretet szélsőséges formáját
mutatta meg, lerombolva az uralkodás minden változatát - amelyek nagyon
gyakran érvényesülnek az emberi kapcsolatokban - és radikálisan állítva a
szolgálat követelményét: "Aki első akar lenni, legyen az utolsó és
mindenki rabszolgája" (Mk 9,35). Nem véletlen, hogy Szent János
evangéliumából hiányzik az Eucharisztia alapításának elbeszélése, de benne
van a "lábmosás" (vö. Jn 13,1-20): amikor Jézus lehajol, hogy megmossa
tanítványai lábát, utolérhetetlen módon mutatja meg az Eucharisztia
jelentését. Szent Pál is nagy erővel hangsúlyozza, hogy nem szabad
Eucharisztiát ünnepelni szeretet nélkül, ami a legszegényebbekkel való
osztozkodásban mutatkozik meg (vö. 1Kor 11,17-22. 27-34).
Miért ne lehetne tehát az Eucharisztia éve olyan időszak, amelyben az
egyházmegyei és plébániai közösségek különösen is tevékeny testvériséggel
fordulnak a szegények felé? Gondolok az éhínségre, mely emberek
százmillióit gyötri; gondolok a betegségekre, melyek a fejlődő országokat
sújtják, az öregek magányára, a munkanélküliek reménytelenségére, az
elvándorlók viszontagságaira. Mindezen bajok - bár különböző mértékben - a
gazdagabb régiókat is érintik. Nem áltathatjuk magunkat: a kölcsönös
szeretetről, s különösen az ínséget szenvedőkkel való törődésről fognak
ránk ismerni, Krisztus igazi tanítványaira (vö. Jn 13,35; Mt 25,31-46).
Ezen az alapon bizonyulnak majd hitelesnek eucharisztikus ünnepléseink.
A Szentatya Mane nobiscum Domine apostoli levelének teljes szövege itt
olvasható: [1]Mane nobiscum Domine
Imádság:
Örök Asszony, te anya és szűz, te testben és lélekben megváltónknak és
Istenünknek Anyja vagy. Tehát egyháza minden tagjának anyja, igazi anyja
vagy.
Szereteteddel közreműködtél az egyház híveinek érdekében. Egyetlen vagy az
asszonyok között, aki anya és szűz vagy: Krisztus Anyja és Krisztus Szüze.
A föld szépsége és ragyogása vagy te, Szent Szűz, a szentegyház példaképe!
Istenanya, általad, egy asszony által van az élet és a halál megszentelve!
Szent Ágoston
________________________________
Aktuális:
A nagyböjti készületünk egyik legszebb imádsága a keresztúti ájtatosság.
Az Eucharisztia évében szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe az
eucharisztikus keresztutat, amelyet Bodorkós Imre zalaegerszegi káplán
atya állított össze. [2]Keresztút az Eucharisztia évében
References
Visible links
1. http://www.katolikus.hu/szombathely/mane.html
2. http://www.katolikus.hu/szombathely/euch.html
More information about the Evangelium
mailing list