[Evangelium] 2005-02-16

evangelium at communio.hu evangelium at communio.hu
2005. Feb. 16., Sze, 05:10:02 CET


   2005. február 16. - Szerda

   Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró  tömeg, de ő így szólt  hozzájuk:
   "Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más  jelet,
   mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az
   Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a  nemzedékkel
   együtt megjelenik  Dél királynője  is, és  helyeselni fogja  elítélésüket,
   hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét;
   itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az
   ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését,
   mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki  van,
   mint Jónás."
   Lk 11,29-32

   Elmélkedés:

   19. Az emmauszi tanítványok kérésére, hogy "velük" maradjon, Jézus egy
   sokkal nagyobb ajándékkal válaszolt: az Eucharisztia szentségével
   megtalálta annak módját, hogy "bennük maradjon". Az Eucharisztia vétele
   azt jelenti, hogy mélységes közösségre lépünk Jézussal. "Maradjatok bennem
   és én tibennetek" (Jn 15,4). E bensőséges és kölcsönös egymásban "maradás"
   bizonyos módon lehetővé teszi, hogy elővételezzük a mennyországot a
   földön. Vajon nem ez-e az ember legnagyobb óhaja? Nem ezt tűzte-e ki maga
   elé célként Isten, amikor üdvözítő tervét megvalósítja a történelemben? Ő
   oltotta az ember szívébe az Igéje utáni "éhséget" (vö. Ám 8,11), azt az
   éhséget, amely csak akkor szűnik meg, amikor az ember teljes közösségre
   lép Ővele. A szentáldozás azért adatott nekünk, hogy "jóllakhassunk"
   Istennel itt a földön, beteljesedést várva az égben.
   A Szentatya Mane nobiscum Domine apostoli levelének teljes szövege itt
   olvasható: [1]Mane nobiscum Domine

   Imádság:

   A kereszt útján,
   gyermekeim,
   csak az első lépés nehéz.
   Legnagyobb keresztünk
   nem maga a kereszt,
   hanem az, hogy félünk tőle.
   Nincs meg a bátorságunk,
   hogy hordozzuk,
   jóllehet tudjuk
   s tapasztaljuk,
   hogy kikerülni
   nem lehetséges;
   utolér bennünket.
   Vianney Szent János

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves Evangéliumos listatagok! Ezúton értesítek mindenkit, hogy a
   Keresztút az Eucharisztia Évében elkészült Power Point diavetítés
   formájában, és letölthető a következő oldalról: [2]Keresztút az
   Eucharisztia Évében A megtekintéshez Power Point program szükséges.
   Ha valaki nem tudja letölteni, szívesen elküldöm e-mailben, ha ezt kéri a
   his kukac vipmail.hu címen. Sajnálom, hogy nem tudtam elkészíteni az első
   nagyböjti péntekre, de remélem, hogy nem késtem el vele. Bízom benne, hogy
   sokak számára teszi majd gyümölcsözőbbé a nagyböjti felkészülést!
   Szeretettel: István atya

References

   Visible links
   1. http://www.katolikus.hu/szombathely/mane.html
   2. http://www.katolikus.hu/szombathely/euch.html



More information about the Evangelium mailing list