[Evangelium] 2005-01-29

[evangelium at communio.hu]

   2005. január 29. - Szombat

   Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: "Keljünk át a
   túlsó partra."  Erre  azok elbocsátották  a  tömeget, és  Jézust  magukkal
   vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük.  Nagy
   szélvihar támadt,  a  hullámok  a  bárkába  csaptak,  úgyhogy  az  már-már
   megtelt.  Ő  a   bárka  végében  egy   vánkoson  aludt.  Felkeltették   és
   megkérdezték: "Mester, nem törődsz  azzal, hogy elveszünk?" Erre  fölkelt,
   ráparancsolt a szélre, és  ezt mondta a  tengernek: "Hallgass el,  nyugodj
   meg!" A  szél elállt,  és nagy  csendesség lett.  Ekkor hozzájuk  fordult:
   "Miért féltek?  Még mindig  nincs  bennetek hit?"  Nagy félelem  fogta  el
   ugyanis őket. Egymást  kérdezgették: "Ki lehet  ez, hogy még  a szél és  a
   tenger is engedelmeskedik neki?"
   Mk 4,35 - 41

   Imádság:

   Te mondtad, Uram: én vagyok a világosság.
   Amióta melletted vagyok, úgy érzem, világosság gyúlt az életemben. Nem
   mindegy, hogy egy táj napsugárban fürdik, vagy sötétség borul rá. Hasonló
   a különbség a kegyelemmel elárasztott és a bűn sötétjében botorkáló lélek
   között.
   Ahogy a napfény rügyeket pattant, úgy kelti föl lelkemet a te malasztod,
   hogy az örök élet számára gyümölcsöt hozzon.
   Ahogy a fény meleget áraszt, úgy kap erőre lelkem is kegyelmed által.
   Ahogy felmelegítik a sugarak a levegőt, és az fölfelé száll, úgy vonz
   engem is hozzád a te kegyelmed.
   Uram, légy az én világosságom!