[Evangelium] 2005-01-28

evangelium at communio.hu evangelium at communio.hu
2005. Jan. 28., P, 05:10:01 CET


   2005. január 28. - Péntek, Aquinói Szent Tamás áldozópap és egyháztanító

   Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek:
   "Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána  akár
   alszik, akár ébren  van, éjjel  vagy nappal,  a mag  kicsírázik és  szárba
   szökken, maga  sem  tudja hogyan.  A  föld magától  hoz  termést:  Először
   szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a  termés
   engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás."
   Majd   folytatta:   "Mihez   hasonlítsuk   az   Isten   országát?   Milyen
   példabeszéddel szemléltessük?  Olyan,  mint  a  mustármag,  amely,  amikor
   elvetik a  földbe,  kisebb  minden  más magnál  a  földön.  Mikor  azonban
   elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt,
   úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak."
   Sok hasonló  példabeszédben  hirdette  nekik  az  igét,  mert  így  tudták
   megérteni. Példabeszéd nélkül  nem szólt hozzájuk.  Mikor azonban  egyedül
   volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
   Mk 4,26 - 34

   Imádság:

   Zengjed, nyelv, a dicsőséges
   test titkát s a drága vért
   melyet hullatván értékes
   váltságul az emberért
   a föld ura, a felséges
   méh gyümölcse nem kímélt.

   Egünk küldte, s nekünk szülte
   tiszta szűz, szeplőtelen.
   Köztünk élt és hinté földre
   az Igét, mely jót terem;
   a csodás szertartással ülte
   búcsúestjét idelenn.

   Mert a végső estebédet
   tartván ő és társai,
   együtt a törvényes étket
   jámborul fogyasztani:
   étkül a tucatnyi népnek
   önmagát osztotta ki.

   És a kenyeret testévé
   igézte az Ige-test
   s a bor lett Krisztus vérévé:
   magyarázni ne keresd!
   Hit dolga és igaz szívé,
   hogy erősen tartsa ezt.

   Azért kell e nagy szentséget
   leborulva áldani
   és a régi Szövetséget
   új rítussal váltani:
   pótolják a rest érzéket
   a merész hit szárnyai!

   Az Atyának és Fiának
   légyen áldás, dicsőség,
   üdv, hozsanna és imádat,
   ujjongások hirdessék!
   S aki kettejükből árad,
   a Lélek is áldassék!
   Aquinói Szent Tamás: Himnusz az Oltáriszentségről

   ________________________________

   Aktuális:
   II. János Pál pápa Erdő Péter bíborost kinevezte az Istentiszteleti és
   Szentségi Kongregáció tagjává, amelyről az esztergom-budapesti egyházmegye
   főpásztorát 2005. január 24-én kelt levelében Francis Arinze bíboros, a
   kongregáció prefektusa értesítette.



More information about the Evangelium mailing list