[Evangelium] 2005-01-27

[evangelium at communio.hu]

   2005. január 27. - Csütörtök

   Egy alkalommal Jézus  így beszélt hallgatóihoz:  "Vajon azért  gyújtanak-e
   lámpát, hogy a  véka alá  vagy az  ágy alá  rejtsék? Nem  azért-e, hogy  a
   lámpatartóra  tegyék?  Semmi  sincs  elrejtve,  hacsak  nem  azért,   hogy
   nyilvánosságra jusson; és semmi sem  történik titokban, hacsak nem  azért,
   hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!" Majd így
   folytatta: "Figyeljetek  arra, amit  hallotok! Amilyen  mértékkel  mértek,
   olyan mértékkel mérnek majd  nektek is. Sőt ráadást  is adnak hozzá.  Mert
   akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik,  amije
   van."
   Mk 4,21 - 25

   Imádság:

   Minden szerzett bölcsességem, okosságom, lelki vidámságom lehull rólam, és
   nem tudok mást tenni, mint imádságban ahhoz menekülni, akiben akkora
   irgalom volt, hogy Isten létére meztelen földi gyermekként jött el
   hozzánk. Amikor megszabadultam a külvilágtól és minden idegenségtől,
   boldogan térdeltem színe előtt, és az alázat és a bánat édes könnyét
   onthattam, akkor éreztem, hogy új, kimondhatatlan áldás egész árja áradt
   rám, s a hosszú sötétség után újra világosság gyúlt bennem: Ő az Úr, aki
   mindig közel van hozzánk, örömben és balsorsban. Nem értelmetlenül
   kerültünk a világba, itt kell megérnünk egy másik világ számára. Nagy
   bűneimnek teljes tudatában vagyok, mégis bizalom tölt el, mivel tudom,
   hogy Isten az örök szeretet és kegyelem, s hogy Megváltóm él, s híveit az
   örökkévaló és az Igazságos kegyelmében részesíti.
   Carl Ritter: Az imádság áldása