[Evangelium] 2004-12-25

evangelium at communio.hu evangelium at communio.hu
2004. Dec. 25., Szo, 05:10:02 CET


   2004. december 25. - Karácsony, Jézus Krisztus születése - Pásztorok
   miséje

   Miután az  angyalok  visszatértek a  mennybe,  a pásztorok  így  biztatták
   egymást: "Menjünk hát Betlehembe, nézzük  meg a történteket, amelyeket  az
   Úr hírül  adott  nekünk!" El  is  mentek sietve,  és  megtalálták  Máriát,
   Józsefet  és  a  jászolban  fekvő  Kisdedet.  Miután  látták,  elbeszélték
   mindazt, amit  már korábban  megtudtak a  Gyermekről. Aki  csak  hallotta,
   csodálkozott  a  pásztorok   elbeszélésén.  Mária   pedig  szívébe   véste
   szavaikat,  és   gyakran  elgondolkodott   rajtuk.  A   pásztorok   ezután
   hazatértek. Dicsérték  és magasztalták  Istent mindazért,  amit láttak  és
   hallottak, pontosan úgy, amint előre megmondták nekik.
   Lk 2,15-20

   ________________________________

   2004. december 25. - Karácsony, Jézus Krisztus születése - Ünnepi mise

   Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő  volt
   kezdetben Istennél. Minden őáltala  lett, és nélküle  semmi sem lett,  ami
   lett. Őbenne  élet volt,  és ez  az élet  volt az  emberek világossága.  A
   világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.  Föllépett
   egy ember,  akit  Isten küldött:  János  volt  a neve.  Azért  jött,  hogy
   tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.
   Nem ő  volt a  világosság, ő  csak  azért jött,  hogy tanúságot  tegyen  a
   világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy
   megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett,  de
   a világ nem ismerte fel őt. A  tulajdonába jött, de övéi nem fogadták  be.
   Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei
   legyenek; azoknak, akik hisznek  benne, akik nem vér  szerint, nem a  test
   kívánságából, és nem is a  férfi akaratából, hanem Istentől születtek.  És
   az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő  dicsőségét,
   mely az Atya Egyszülöttjének  dicsősége, telve kegyelemmel és  igazsággal.
   János tanúságot tett  róla, amikor  ezt hirdette: "Ő  az, akiről  mondtam,
   hogy utánam jön, de  megelőz engem, mert előbb  volt, mint én." Hiszen  mi
   mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A  törvényt
   ugyanis Mózes  által  kaptuk,  a  kegyelem és  az  igazság  azonban  Jézus
   Krisztus  által  valósult  meg.  Istent   soha  senki  nem  látta;   Isten
   Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
   Jn 1,1-18

   Imádság:

   Csodás Urunk, ki megmentetted népedet
   a tenger lágy hullámait oszlatva szét,
   önként születve Szűztől, járható utat
   készítettél a mennybe nékünk. Áldva légy,
   ki egy vagy az Atyával s emberekkel is!

   Megszentelt szűzi méh hordozta az Igét,
   ennek jelképe volt az el nem hamvadó
   csipkebokor. Közénk jött, ember lett az Úr,
   az ujjongásnak méhét megnyitotta már,
   s beteljesült, mit esdekeltek őskorok.

   Fénylő csillag hirdette a bölcseknek Őt,
   a szent Igét, ki eljött emberek közé,
   hogy értünk szenvedjen s bűnünket elvegye.
   Szegény barlangban, pólyák közt feküdt,
   s örülni látták Őt, ki Isten s ember is!

   Damaszkuszi Szent János: Karácsonyi himnusz

   ________________________________

   Aktuális:
   Az evangéliumhoz kapcsolódó elmélkedés a következő oldalon olvasható:
   [1]Gondolatok
   Olvassátok, éljétek és hirdessétek az Evangéliumot!

References

   Visible links
   1. http://www.szombathely.egyhazmegye.hu/szombathely-gondolatok.html



More information about the Evangelium mailing list