[Evangelium] 2004-09-02

evangelium at communio.hu evangelium at communio.hu
2004. Sze. 2., Cs, 05:10:01 CEST


   2004. szeptember 2. - Csütörtök, Évközi 22. hét

   Amikor Jézus egyszer a  Genezáret tavánál állt,  nagy tömeg sereglett  oda
   hozzá, hogy hallgassa az Isten szavát. Látta, hogy a tó partján két  bárka
   vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálót mosták. Beszállt hát az egyik
   bárkába, Simonéba, s megkérte,  hogy lökje egy  kicsit beljebb a  parttól.
   Aztán leült, és a bárkából tanította a népet.
   Amikor befejezte  a tanítást,  így  szólt Simonhoz:  "Evezz a  mélyre,  és
   vessétek ki a hálótokat halfogásra!" "Mester, egész éjszaka fáradoztunk, s
   nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót" - válaszolta  Simon
   -, és így is tett, s annyi  halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a  háló.
   Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy menjenek segíteni.  Mentek
   is, és úgy telerakták  mind a két bárkát,  hogy majdnem elsüllyedt.  Ennek
   láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: "Uram, menj
   el tőlem,  mert bűnös  ember vagyok!"  Mert a  szerencsés halfogás  láttán
   társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost  is,
   Zebedeus fiait,  Simon társait.  De Jézus  így szólt  Simonhoz: "Ne  félj!
   Ezentúl emberhalász leszel."  Kivonták a hajókat  a partra, és  mindenüket
   elhagyva követték.
   Lk 5,1-11



More information about the Evangelium mailing list