[Evangelium] 2004-07-25

[evangelium at communio.hu]

   2004. július 25. - Évközi 17. vasárnap

   Történt egyszer,  hogy Jézus  éppen  imádkozott. Amikor  befejezte,  egyik
   tanítványa kérte: "Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János  is
   megtanította tanítványait." Erre így  szólt hozzájuk: "Amikor  imádkoztok,
   ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg  a neved. Jöjjön el az  országod.
   Add meg a szükséges kenyerünket minden nap. Bocsásd meg a bűneinket, amint
   mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek. És ne vigy minket kísértésbe."
   Aztán így folytatta: "Mondjuk, hogy valamelyiteknek van egy barátja, és az
   éjfélkor bekopog hozzá  ezekkel a  szavakkal: Barátom,  adj kölcsön  nekem
   három kenyeret, útról érkezett egy barátom,  s nincs mit enni adnom  neki.
   De az kiszól: Ne zavarj!  Az ajtó már be van  zárva, én is, gyermekeim  is
   ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni és adni neked. Mondom nektek: Ha azért,
   mert barátja, nem kel fel, hogy adjon neki, amiatt, hogy nem tágít,  mégis
   fölkel és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
   Azt mondom  azért  nektek: kérjetek  és  kaptok, keressetek  és  találtok,
   zörgessetek és  ajtót nyitnak  nektek. Mert  mindenki, aki  kér, kap,  aki
   keres, talál és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Közületek melyik apa ad a
   fiának követ, amikor az kenyeret kér? Vagy ha halat, akkor hal helyett tán
   kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót ad neki? Ha tehát
   ti, bár  gonoszak  vagytok,  tudtok jót  adni  gyermekeiteknek,  mennyivel
   inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle."
   Lk 11,1-13